Nagyvilág

„Kelta nacionalisták” és Trump is az Egyesült Királyság szétesésén kombinál, de szakértőnk szerint a felbomlásáról még korai lenne beszélni

Anna Moneymaker / Getty Images
III. Károly király és Donald Trump 2025. szeptember 17-én a windsori kastélyban.
Anna Moneymaker / Getty Images
III. Károly király és Donald Trump 2025. szeptember 17-én a windsori kastélyban.
Az Egyesült Királyság, azaz „Westminster ideje a végéhez közeledik” – mondta ki a walesi, a skót és az észak-ír első miniszter. Az Anglián kívüli három brit tartomány első számú vezetői Cardiffban találkoztak. A három „kelta országrész” nacionalista vezetői önállósodnának Londontól, de a függetlenedést eltérő módon képzelik el. S bár a brit alkotmányos berendezkedés megváltoztatásáról tanácskoztak, a nemzetközi kapcsolatok szakértője, Gálik Zoltán szerint egyelőre korai lenne a királyság, a közös állam felbomlásáról beszélni. Az esetleges leválásra a legnagyobb esélye Észak-Írországnak van, nem véletlen, hogy Donald Trump amerikai elnök is erre célozgatott a napokban.

„Westminster ideje a végéhez közeledik” – mondta ki a múlt hétfőn három kelta nacionalista párt, illetve három „nem angol” brit tartomány csúcsvezetője, „első minisztere” hétfőn Cardiffban, Wales fővárosában. Most fordult elő először ugyanis az Egyesült Királyság történetében, hogy a négyből három tartományban, azaz az Anglián kívüli három másik országrészben (Wales, Skócia és Észak-Írország) olyan politikai erők vannak kormányon, amelyek az adott régió Londontól való elszakadását, önállósodását, illetve függetlenedését kívánják elérni. Igaz, ezt egymástól is erősen eltérő módon szeretnék megvalósítani.

Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem kutatója szerint azonban korai lenne Nagy-Britannia és Észak-Írország mint állam felbomlásáról beszélni, bár az igaz, hogy egy történelmileg fontos pillanat érkezett el. Kifejtette, a három országrész nacionalista politikusai most kijelölték azt az utat, amelyen járva „valamikor” kiléphetnek az Egyesült Királyságból.

A Corvinus Egyetem docense is hangsúlyozta, mindhárom országrésznek különböző a helyzete a királyságon belül, és így a függetlenségi mozgalmak is eltérő módon fejtik ki a tevékenységüket.

Matthew Horwood / Getty Images Michelle O’Neill, Észak-Írország első minisztere, Mary Lou McDonald, a Sinn Féin elnöke, Rhun ap Iorwerth, Wales első minisztere, John Swinney, Skócia első minisztere a cardiffi csúcstalálkozón 2026. szeptember 14-én.

Átrendeződött politikai tér Észak-Írországban

Leginkább Észak-Írország helyzete a leginkább előkészített Gálik szerint, mivel 1998-ban nemcsak a devolúció indult meg, amely decentralizációt jelentett az Egyesült Királyságban, hanem megszületett az úgynevezett Nagypénteki Egyezmény. Ez a megállapodás Észak-Írország, azaz Ulster önrendelkezési jogát alkotmányos keretek közé emelte, s lezárta a republikánusok (az Ír Köztársasággal való egyesülést szorgalmazók) és a Londonhoz hű unionisták közötti több évtizedes polgárháborús helyzetet.

Így elvben Észak-Írország lakói népszavazáson dönthetnének arról, hogy egyesüljenek-e Írországgal. Más kérdés, hogy a nemrég hatalomra került munkáspárti brit miniszterelnök, Andy Burnham nem látja időszerűnek egy ilyen népszavazás kiírását, hiába célozgatott a napokban Donald Trump amerikai elnök is Ulster és Írország „természetes” egyesülésére.

Gálik kifejtette, az írpárti katolikusok száma az utóbbi időben meghaladta a Londonhoz hű unionista protestánsok számát, így nagyobb esélye lenne egy függetlenségi-elszakadási népszavazás kiírásának, de a politikai tér közben átrendeződött Észak-Írországban.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk?
a folytatáshoz!
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik