Egyre inkább nyugtalanítja az orosz pénzügyi vezetőket az ázsiai pénzpiacokon végigvonuló felfordulás esetleges begyűrűzése. Közlésük szerint a tőzsdei árfolyamok mélyrepülése nyomán megriadt külföldi befektetők már mintegy 4 milliárd dollár értékű orosz kincstárjegyből vonták ki a tőkéjüket. Félő, hogy a közeljövőben további milliárdokat fognak kimenekíteni, még jobban aláásva az amúgy is erős nyomásnak kitett rubel helyzetét, illetve az orosz pénzügyi rendszer iránti – egyébként sem túl nagy – bizalmat.
A The New York Times hivatalos forrásokra hivatkozva aláhúzta, hogy a pénzügyi összeroppanás nem csupán az orosz gazdaságot vetné vissza jelentős mértékben, hanem beláthatatlan következményekkel járó politikai csapást is mérne Borisz Jelcin reformirányzatára. Az amerikai lapnak nyilatkozó orosz szakértők szerint arra volna szükség, hogy a fejlett nyugati világ hozzávetőleg 5 milliárd dolláros gyorssegéllyel nyúljon a bank hóna alá. Az újság úgy tudja, hogy intenzív egyeztetések folynak az orosz kormány és az IMF képviselői között a 10 milliárd dolláros hitelkeret újbóli beindításáról. Az 1996-ban jóváhagyott kölcsön folyósítását a nemzetközi pénzintézet azután függesztette fel, hogy Moszkva nem tudott hatékony és korszerű adórendszert életbe léptetni.
Az orosz jegybank elnöke, mint hírlik, kilátásba helyezte a refinanszírozási kamatláb közeli csökkentését. (A bank a nemzetközi tőzsdeválság hatására, az állampapírhozamok növekedése láttán november 10-én 21 százalékról 28 százalékra emelte ezt az irányadó kamatlábat, melyet az év eleji 48 százalékról fokozatosan vitték le 21 százalékra.)
A jelenleg 490 tonnás aranytartalékokat a jegybank tovább kívánja növelni, ezért felvásárlásba kezd a belföldi piacon. (Az arany- és valutatartalékok összértéke november elsején 22,9 milliárd dollár volt.)
Moszkva egyébként átutalta az első, 2,84 milliárd dolláros törlesztőrészletet a Londoni Klubhoz tartozó bankoknak. A másfél hónapja aláírt egyezség értelmében 25 évre ütemezték át a Szovjetuniótól örökölt adósságot: 25 milliárd dollár tőkét és 11 milliárd dollár kamatot. A most átutalt részletet követően Oroszország 2002-ig évente 1 milliárd dollárt törleszt kamattartozásából, majd ezt követően kezdődik csak meg a kölcsöntőke törlesztése, viszonylag kedvező feltételek mellett.
