Gazdaság

Fagyos légkörben

VÁRATLANUL ISMÉT TERÍTÉKRE KERÜLT A DUNAI ERŐMŰTERVEK ÜGYE: a Duna Kör szerint a kormány ismét elhatározta magát egy, ezúttal Esztergom melletti vízi erőmű felépítésére. A környezetvédő szervezet szerint a szlovák javaslatra meg-építendő duzzasztómű lehetővé tenné a bősi erőmű csúcsrajáratását, s ezáltal a peren kívüli megegyezést a két fél között. Horn Gyula miniszterelnök tagadta, hogy a két fél között titkos tárgyalások folynának, s hogy megegyezés jött volna létre egy esztergomi duzzasztó megépítéséről, ugyanakkor nem zárta ki a peren kívüli megegyezés lehetőségét.

MINDEN MAGYAR ADÓFIZETŐ POLGÁR legkésőbb ezen a héten kézhez kapja az adóbevalláshoz szükséges csomagot. Ebben először kap helyet az a formanyomtatvány, amelynek segítségével az adófizető rendelkezhet személyi jövedelemadója egy százalékának közcélú felhasználásáról. A kitöltött űrlapot külön borítékban, a bevallással egyidejűleg kell visszajuttatni az adóhatósághoz.

MEGÁLLAPODTAK AZ IDEI KERESETEMELÉSI AJÁNLÁSOKRÓL az Érdekegyeztető Tanácsban. A szociális partnerek végül 17,5 százalékos átlagos béremelést javasolnak, ami pontos számtani átlaga a szakszervezetek 18, valamint a kormányzat és a munkaadók 17 százalékos javaslatának. A keresetemelés ajánlott minimális mértéke 14, maximuma pedig 22 százalék.

ÚJ ELNÖKÖT VÁLASZTOTT az Egészségbiztosítási Önkormányzat hétfői közgyűlése: Halmy László belgyógyász professzor, az önkormányzat eddigi (MSZOSZ által jelölt) elnökségi tagja lesz a még a múlt év végén lemondott Sándor László utóda. A közgyűlés azt a javaslatot is támogatta, hogy Kiss József MSZP-s képviselő legyen az OEP új főigazgató-helyettese – a jelölt állítólag meg kíván válni parlamenti mandátumától.

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ALAPOK KÖVETELÉSÁLLOMÁNYA 257,7 MILLIÁRD FORINTRA DUZZADT november végéig; az év elején a kinnlevőségek összege még csak 233 milliárd forintot tett ki. A növekedés annak ellenére következett be, hogy mintegy 42,8 milliárd forintot sikerült begyűjteni a tb adósaitól.

EDDIG MINTEGY TÍZEZER VÁLLALKOZÓ adta vissza vállalkozói engedélyét az év elején – legalábbis ezt mutatják a Pénzügyminisztérium adatai. A PM-ben 20-25 ezer vállalkozó visszalépésével számolnak, ami lényegében megfelel a korábbi évek tapasztalatainak. A visszaadott igazolványok tulajdonosai többnyire a kiszámíthatatlan adózásra és a megnövekedett tb-terhekre hivatkoznak. Az elmúlt évben mind a működő társas, mind a működő egyéni vállalkozások száma monoton emelkedést mutatott.

LEMONDOTT VRANITZKY OSZTRÁK KANCELLÁR és SPÖ-elnök, aki azzal magyarázta lépését, hogy belefáradt a kormányzásba. Az osztrák szocialisták Viktor Klima eddigi pénzügyminisztert jelölték a kormányfői és pártelnöki posztra. Az új kormány várhatóan még ezen a héten leteszi a hivatali esküt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik