Hamarosan a Mol Rt. részvényeinek 20 százalékát is piacra dobhatja az ÁPV Rt., már amennyiben nem módosítja a nemzeti olajtársaság privatizációjáról készített stratégiát.
A részvénykibocsátás alkalmával az árfolyamot befolyásoló tényezők egyike a cég gázüzletága körüli polémia volt. Az 1996 végén a gázár emeléséről hozott kormányzati döntés nem csupán a regionális energiaszolgáltató cégek számára volt fontos, hanem a Mol Rt.-nek is. A nagykereskedői monopolhelyzetben lévő Molt törvényben megszabott ellátási kötelezettség is terheli. A földgáz árviszonyai miatt a cég éveken át ráfizetett a gázforgalmazásra. A mostani áremelés után csökkenhet ez a veszteség.
Talán e tényező, s a várhatóan tovább növekvő ár révén középtávon biztos haszonnal kecsegtető gázforgalmazás perspektívája játszott közre abban, hogy az amerikai Tenneco cég 1996/1997 fordulóján ajánlatot tett az ÁPV Rt.-nek: szakmai befektetőként stratégiai hányadot vásárolna egy, a Molról leválasztott gázipari társaságban. A Tenneco számára kétségkívül kiváló üzlet lenne a vásárlás. A Mol Rt.-nél kisebb befektető a Kelet- és Nyugat-Európát összekötő vezetékhálózat közepében találhatná magát, s ebben a pozícióban várhatná a további magyarországi áremeléseket.
Az ÁPV Rt. vezérkarát zavarba hozta az ajánlat. Az érvényes privatizációs menetrend szerint 1997 februárjáig – elsősorban külföldi pénzügyi befektetők számára – piacra kellene dobni a Mol Rt. részvényeinek legfeljebb 20 százalékát, s közben gondoskodni arról, hogy az állam kezében maradó, stratégiai befolyást biztosító részvényhányad pontosan szerepeljen az állam vállalkozói vagyonáról szóló törvényben.
Az amerikaik ajánlata némileg elterelte a figyelmet egy másik piaci szereplő, az orosz Gazprom Rt. magyarországi mozgásáról. A Gazprom és a Mol kapcsolatai azt példázzak: miként szerez érvényt akaratának a világpiaci tekintetben stratégiai jelentőségű és fölényben lévő szállító egy kisebb piac maghatározó cégével szemben. A Gazprom 1994-ben a magyar fél értésére adta, hogy ezután minden külkereskedelmi partnerével egy leánycégén keresztül kíván kapcsolatot tartani. A magyarok legfeljebb annyit tehetnek, hogy beszállnak egy ilyen leánycégbe. Ezzel az egyszerűsítéssel írható le az a folyamat, amelynek végén felerészt magyarországi (Mol Rt., Mineralimpex Rt., DKG East Kft.), felerészt orosz (Gazexport) tulajdonosi körrel megalakult Magyarországon a Panrusgáz Rt. A magyar részesedés 1995-ben a Mol Rt.-nél összpontosult.
A Panrusgáz Rt. története a gazdaságdiplomáciai konfliktusok sorozataként is leírható. A magyar fél – közelebbről a Mol Rt. – nyilvánvalóan húsdarálóba került. A Gazprom a gáz eladójaként és mint a Panrusgáz Rt. résztulajdonosa a gáz közbeiktatott kereskedőjeként diktál az üzletben. A magyaroknak azt kell mérlegelniük, hogy milyen hévvel tiltakoznak e pozíció ellen. Az oroszok ugyan megkerülhetetlen szállítók, eddig azonban nem éltek vissza erejükkel, az ártárgyalásokon sem túlságosan kemények a Mol Rt.-vel szemben. A magyarok minden óvatossága ellenére azonban az orosz medve kimutatta foga fehérjét: 1996. március elsején J. M. Urinszon, a magyar-orosz kereskedelmi kapcsolatok kormányközi bizottságának orosz vezetője Dunai Imre akkori ipari és kereskedelmi miniszterrel együtt olyan memorandumot írt alá Budapesten, melynek tartalmából az következik, hogy attól a naptól nem a Mol Rt.-t, hanem a Panrusgaz Rt.-t illeti a jamburgi egyezmény szerint járó földgázszállítási opció (Figyelő, 1996/12. szám). Tudni kell, hogy a jamburgi építkezésben való részvételért az oroszok részben gázzal fizetnek a magyaroknak. Egy keretmegállapodás 2008-ig – évi 2 milliárd köbméterig – gázvásárlási opciót biztosított a Mol Rt.-nek; ez az opció vagyoni érétkű jogként szerepelt a társaság első részvénykibocsátási tájékoztatójában. A Dunai-Urinszon memorandum után azonban a Mol Rt. nem saját vagyoni értékű jogaként, hanem csak egy, 50 százalékban a tulajdonában lévő cég kereskedelmi opciójaként említheti a jamburgi jogot. Az eset politikai vihart kavart Budapesten. Dunai miniszter akkoriban úgy nyilatkozott, hogy az oroszoknak írt külön levélben kifogásolta az opciós jog átruházását. Dunai azóta távozott posztjáról, a Gazprom vezetői nem reagáltak a levélre, a magyar fél képviselői pedig láthatólag nem forszírozzák: valójában melyik céget is illeti az opciós jog.
A következő, vitára okot adó terv a magyarországi gáz-nagykereskedelem jövőjéről szól. A hatályos jogszabályok szerint a Mol Rt. nagynyomású vezetékrendszer, kompresszor-állomások és tárolók tulajdonosaként, természetes monopóliumként szállítja az országba érkező gázt a magyar felhasználóknak. A Panrusgáz Rt. orosz tulajdonosának értelmezése szerint, ha megépítik a maguk vezeték-, kompresszor-, tárolórendszerét, akkor a Panrusgáz is kaphat nagykereskedelmi engedélyt. Erről az elképzelésről kérdezte a Figyelő Mihail Rahimkulovot, a Panrusgáz Rt. vezérigazgatóját, aki válaszában megerősítette: terveik szerint 1999-re megépítik a Nyugat-Magyarországot Észak-Dél irányban átszelő (Szlovákia felől Ivánkánál belépő, s a szlovén határon kilépő) vezetéket. A vezérigazgató közölte: a Panrusgáz Rt. igazgatósága már elfogadta az Olajterv által készített műszaki tervet, mely szerint a vezeték évi 20 milliárd köbméter földgáz szállítására lenne alkalmas, az építkezés a hozzá kapcsolódó kompresszorokkal és tárolóval 500 millió dollárba kerülne. Rahimkulov a 2015-ig szóló magyar-orosz földgázszállítási keretszerződés távlatát elemezve mondta: a szerződés utolsó harmadában a magyar földgázszükséglet évi 12-14 milliárd köbméter lehet. Az ezen felüli 6-8 milliárd köbméter gáz továbbmehet Szlovénián keresztül Dél- vagy Nyugat-Európa felé.
Továbbá… Rahimkulov megerősítette: a Gazprom tervei között kiemelt cél az, hogy közvetlenül eljusson a magyarországi gázfelhasználókhoz, s ebben lesz szerepe a Panrusgáz Rt.-nek. A vezérigazgató közölte lapunkkal, hogy 1995. október 16-án megállapodást írt alá a Mol Rt., a Gazprom és a Panrusgáz Rt. képviselője arról, hogy az utóbbi jogosítványt kaphat a magyarországi gáz-nagykereskedelemre, ha megépíti a szükséges infrastruktúrát (vezeték, kompresszor, tároló). Az orosz üzletember hangsúlyozta: a Panrusgáz kiemelt feladata, hogy gondoskodjék a Magyarországra irányuló gázszállítások biztonságáról. Az utóbbi kemény telet hozta fel példaként, amikor a megnövekedett magyar igényeket a legkisebb zökkenő nélkül elégítették ki. A másik fontos szempont Rahimkulov előadásában az, hogy nem kívánnak konkurenciaharcot kirobbantani a Mol és a Panrusgáz között. Az ő szavai szerint az a lényeg, hogy a megépítendő vezetékkel egyfelől új külpiaci igényeket elégítsenek ki, másfelől pedig újabb magyarországi felhasználókhoz jussanak el a Mol Rt. partnereként. A vezérigazgató közölte, hogy a Panrusgáz Rt. képviseletében előrehaladott tárgyalásokat folytat német és amerikai befektetőkkel két magyarországi, gázturbinával működő hőerőmű építéséről. A beruházást a Gazprom magyarországi leánybankja, az Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB) Rt. finanszírozná (lásd Gázerővel előre című cikkünket), s az erőművek gázszállítója már a Panrusgáz Rt. lenne.
Külön fejezet az Oroszországból érkező gázszállítmányok ellentételezése. Lapunk rákérdezett a magyar áruk orosz piacra juttatására. Rahimkulov pedig határozottan válaszolt: a Panrusgáz Rt. feladata a magyarországi gázszállítások megbízható teljesítése, s ennek eleget tesz. A szénhidrogén-energiahordozók stratégiai termékek, árukat dollárban kell megfizetni, nem lehet beleszámítani egyéb kereskedelmi elszámolásokba – hangzott az orosz üzletember egyértelmű álláspontja.
E tényező azért érdekes, mert a Panrusgáz Rt. két és fél évvel ezelőtti alapításakor a magyar fél azért bizonyult engedékenynek az orosz nyomással szemben (túl azon, hogy nem kívánta bőszíteni a gázcsap gazdáját), mert abban reménykedett, hogy a gázért cserébe legalább magyar árut lehet küldeni, s ez megoldást jelenthet a rendszeres külkereskedelmi fizetési problémákra. Hiába szerepel azonban ez a kitétel a Panrusgáz Rt. szindikátusi szerződésében, az orosz fél először a háttérben (Figyelő, 1996/18. szám), majd a fenti nyilatkozattal ország-világ előtt egyértelművé tette, hogy ezt a vállalását nem kívánja teljesíteni.
A fent ismertetett elképzelések megvalósítása érdekében tett lépések 1996 májusában már odavezettek, hogy felmerült az oroszokkal keményen tárgyaló Mol-vezérigazgató, Mándoki Zoltán és Pál László Mol-elnök menesztése. Akkoriban – amint arról a Figyelő nevük elhallgatását kérő kormányzati forrásoktól értesült – az ÁPV Rt. azóta menesztett elnökének, Szokai Imrének, valamint a Mol Rt. igazgatóságában helyet foglaló egykori moszkvai nagykövetnek, Györke Sándornak tulajdonították az oroszok tervei mellett elkötelezett lobbizást. Tavaly tavasszal elcsitult a konfliktus. Idén januárban viszont ismét tapasztalható, hogy a Gazprom eltökélt, s ez az eltökéltség befolyásolhatja a Mol Rt. belpiaci pozícióját.
A Figyelő értesülése szerint a Mol Rt. vezérkara óvatos az oroszokkal szemben. Nem kívánja felbőszíteni a stratégiai partnert. Ugyanakkor azonban igyekszik mérsékelni a Panrusgáz Rt. belpiaci színre lépésének esélyeit. A háttérben zajló tárgyalások kulcsfontosságú témája az, hogy milyen legyen a Dunántúlt átszelő vezeték kapacitása. A magyarok arra törekszenek, hogy az oroszok tárják elő: mennyi gázra szerződnek Szlovéniában vagy Olaszországban, s e mennyiséghez közel álló kapacitásra építsék a vezetéket. Magyar oldalon modus vivendiként latolgatják, hogy a vezetéken átszállított gáz tranzitdíjértékének megfelelő gázmennyiséget értékesíthesse Magyarországon a Panrusgáz Rt. Ehhez már valóban szükség lenne kompresszorra, tárolóra. Az eddigi fejlemények azt mutatják, hogy az oroszok még egyetlen esetben sem léptek vissza, ha már az ajtó és az ajtófélfa közé tették a lábukat.
Eközben kormánypárti körökben arra készülnek, hogy parlamenti akcióval vágjanak elébe a Gazprom-Panrusgáz-terveknek. A Mol-részvénykibocsátás ürügyén esedékes törvénymódosítások között szerepelhet az, hogy a gázenergiáról szóló törvényben a Mol Rt.-t mint természetes gáz-nagykereskedelmi monopóliumot nevesítsék – ezzel próbálván meg egyszer s mindenkorra gátat szabni az orosz terjeszkedésnek.
