Mivel csak kevés bank engedi részvényhez jutni a jogi értelemben vett nyilvánosságot, a tőzsdei bevezetésben bízó kisbefektetők még az év elejétől hatályos értékpapírtörvény amúgy sokat vitatott kitétele, az úgynevezett tőzsdekényszer érvényesítésében sem igen bizakodhatnak. Főként, hogy még az értelmezésben sem sikerült dűlőre jutnia az érintetteknek. Egyesek ugyanis úgy vélték, hogy a paragrafusok egyértelműen kötelezővé teszik a tőzsdei bevezetést. Pedig a törvény csak azt írja elő, hogy „a kibocsátó a jegyzés lezárását követő hatvan napon belül köteles kezdeményezni a kibocsátással érintett értékpapírfajta teljes mennyiségének tőzsdei bevezetését, ha a kibocsátott sorozat névértéke önmagában vagy korábban nyilvánosan kibocsátott ugyanolyan jogot megtestesítő értékpapírral együtt a 200 millió forintot eléri vagy meghaladja”. E rendelkezésnek az 1998. január elsején már nyilvános értékpapírok kibocsátóinak legkésőbb 1998 végéig kell eleget tenniük. Azt azonban, hogy a bevezetést kezdeményező érett-e a tőzsdére – az általános gyakorlathoz hasonlóan – a BÉT-nek kell megítélnie.
- 05:05 "Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!"
- 03:46 Ekler Luca példát mutatott sportszerűségből a Nemzeti Sport Gálán
- 22:36 Kós Hubert lenyomta Szoboszlai Dominikot, a Fradi két díjat is besöpört
- 21:53 Megvonhatják a lengyel jobboldal korábbi miniszterének állami fizetését, mert Budapestre menekült
- 21:43 Tűz ütött ki a Papp László Budapest Sportarénában
- 21:01 A nap legfontosabb hírei – 2026. január 12.
- 20:57 Kazinczy dédunokája a nyelv helyett az építészet, ükunokája pedig az acélgyártás világát változtatta meg
- 20:52 Moszkvában arról elmélkedtek, hogy az örmények ellen is katonai hadművelet kellene indítani
- 20:09 A mexikói elnöknő szerint Trump Mexikóban is indítani akar hadműveleteket
- 20:03 Kylie Jenner is puszilkodott volna Timothée Chalamet kolléganőjével, de utóbbi elfordította a fejét
- 20:00 Három állandó lakosa van ennek a távoli brit szigetnek, ahol több állást is hirdetnek
- 19:53 A 444.hu újságírója nyerte el a Transparency-Soma díjat
- 19:32 Szlovák államfő Magyar Péter Beneš-dekrétum ügyében írt leveléről: Sértés számomra
- 19:24 Sofia Richie elárulta születendő babája nemét
- 19:04 „Már nincs idő az újrabrandelésre” – elemzők a Fidesz-kongresszus tanulságairól
- 13:24 Figyelmeztetés jött az MVM-től, ne képedjünk el a gázszámlánk láttán
- 15:01 Kocsiba tuszkoltak egy fiatalt, majd arra kényszerítették, hogy vegyen fel hitelt
- 20:03 Kylie Jenner is puszilkodott volna Timothée Chalamet kolléganőjével, de utóbbi elfordította a fejét
- 20:52 Moszkvában arról elmélkedtek, hogy az örmények ellen is katonai hadművelet kellene indítani
- 15:48 Új ítélet: az Indexnek helyre kell igazítani a Tisza állítólagos adóterveit „szivárogtató” cikkét
- 17:56 Grönland visszaüzent Donald Trumpnak
- 15:18 Szandi Fenyő Miklósról: Hiszem, hogy fel fog gyógyulni, mert ő egy nagyon erős ember, egy örök fiatal
- 20:00 Három állandó lakosa van ennek a távoli brit szigetnek, ahol több állást is hirdetnek
- 15:00 Így halt meg Hitler örököse
- 14:21 Sikkasztás miatt nyomoznak a megrogyott agrárcégnél, ami Kósa Lajos rokonáé – megszólalt a politikus
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
