Gazdaság

PAPÍRFRIGY

Egyéves tárgyalássorozat után a napokban kötött szerződést a svéd Stora cég a Papírker Rt. tulajdonosaival. Ennek megfelelően a Wallenberg-csoporthoz tartozó vállalat kezébe kerül a magyar nagykereskedő cég részvényeinek 100 százaléka. A Stora Merchant közleménye szerint ezzel a tranzakcióval megtették az első lépést a széles körű közép- és kelet-európai együttműködés kialakítására. Jelenleg Magyarországon az éves egy főre jutó papírfogyasztás 50 kilogramm körüli – éppen az ötöde a skandináv felhasználásnak. Emri Gussi, a Stora Hungária Kft. ügyvezetője (Figyelő, 1997/46. szám) úgy látja: minden esély megvan arra, hogy ez az ezredfordulóig megduplázódjon, 2010 táján pedig elérje a 200 kilót. Ehhez a fejlődéshez járulhat hozzá a svéd termelő és a hazai nagykereskedelmi cég házassága. Az éves átlagban százegynéhány embert foglalkoztató magyar nagykereskedelmi vállalat tavalyi nettó árbevétele 4,3 milliárd forint volt. Részvényeinek többsége a menedzsment és az alkalmazottak kezében van; a kisebbségi tulajdonostárs a Dominancia Rt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik