A csúszóleértékelés bevezetése a Bokros Lajos, illetve Surányi Györ nevéhez fűződő stabilizációs csomag legfontosabb, máig érvényben lévő árfolyam-politikai intézkedése volt. Lényege, hogy a forintot az úgynevezett valutakosárhoz képest naponta, előre meghatározott mértékben értékeli le a jegybank, így a fizetőeszköz értéke középtávon is jól kalkulálhatóvá válik a hazai és külföldi piaci szereplők számára.
Az 1995 márciusában bejelentett új leértékelési rendszernek számos előnye mutatkozott. A korábban alkalmazott egyszeri leértékelések időpontját általában ki lehetett következtetni, ami fel-felerősödő spekulációs hullámokat, az államnak pedig hatalmas károkat okozott. Másrészről a külkereskedő vállalatok is bizonytalanságban érezték magukat az árfolyamok kiszámíthatatlansága miatt. A csúszóleértékelés hatásosságát az idő bizonyította, ugyanis hevezetése óta a hazai fizetőeszköz szinte mindvégig a devizapiaci árfolyamát behatárolni hivatott jegybanki intervenciós sáv alján – azaz lehetséges maximális értékén – maradt. Mindehhez persze az 1995-ben kialakult rendkívül magas forinthozamok is hozzájárultak, ami a magyar befektetőket arra ösztönözte, hogy a külföldi devizák helyett forintba fektessenek. Az 1995 elején jellemző, jóval 30 százalék fölötti állampapír-hozamok idején – a mintegy 16 százalékos éves forintleértékelésre, illetve a 4-5 százalékos devizabetét-kamatokra tekintettel – a forintbefektetők számára több mint 10 százalékos hozamprémium adódott.
Ezt a lehetőséget leginkább a határidős devizaeladásokkal lehetett kihasználni. Az efféle ügyletek az elmúlt két évben hatalmas hasznot hoztak, feltéve persze, hogy a befektető a megfelelő instrumentumot adta el. A határidős üzletekhez nem szükséges a teljes összeg azonnali kifizetése, csupán egy megfelelő nagyságú alapletét – így nagy tőkeáttétel képződik, aminek segítségével akár több százszázalékos haszonra is szert lehet tenni. Az árutőzsdei határidős devizaeladások első számú favoritja kezdetben a japán jen volt. Nem csupán azért, mert ennek a devizának a legalacsonyabb a kamata, hanem azért is, mert árfolyama az elmúlt két esztendőben fokozatosan gyengült minden főbb nyugati devizával szemben.
Az ilyen ügyleteken 100 jenenként mintegy 30-40 forint nyereséget lehetett 1995-ben és 1996-ban elérni, ami annyit jelent, hogy a tőzsdei elszámolóház által kért alapletét (azaz 100 jenenként 3 forint) befektetése esetén több mint tíz szeres haszonhoz juthatott a befektető.
A spekulánsok következő kedvencévé a japán jenhez hasonló mutatókkal rendelkező svájci frank vált. Értékvesztése meglehetősen folyamatos volt, amit a tavaly kirobbant svájci bankbotránnyal magyaráztak.
Az ilyen jellegű spekulációs ügyletek kockázata két tényezőből tevődik össze: az egyik a keresztárfolyamok változása, a másik pedig annak lehetősége, hogy a forint kimozdul az intervenciós sáv aljáról. Emiatt az óvatosabb befektetők – a keresztárfolyamok változásából eredő kockázat kiszűrése érdekében – a forint mindenkori valutakosarának megfelelő arányban adják el a devizákat. A forint eredetileg az ecu-höz és a dollárhoz volt kötve, míg jelenleg – többszöri változtatás után – a német és az amerikai fizetőeszközből áll a kosár (lásd grafikonunkat). Aki tehát viszonylagos biztonságra vágyik, annak jelenleg egy olyan “devizakosarat” kell eladnia, amelyben 30 százaléknyi dollár mellett 70 százaléknyi márka található.
A forint hozamprémiuma azonban – az egyre mérséklődő banki és állampapír-kamatok következtében – az utóbbi másfél évben nagymértékben lecsökkent. Idén tavaszra olyan kicsire szűkült a deviza-, illetve forintbefektetéseken átlagosan elérhető hozam különbsége, hogy kétségessé vált, előnyös-e még a pénzt magyar állampapírokba fektetni. Erre utalt, hogy a devizapiaci árfolyamok ideiglenesen kimozdultak az intervenciós sáv aljáról.
Költségvetési szempontból ugyanakkor rendkívül fontos, hogy érdemi maradjon a magyar állampapírok iránti kereslet a hazai pénzpiacon. Ez ugyanis feltétele az államháztartási hiány finanszírozásának, valamint annak, hogy tovább csökkenjen az ország külső államadóssága (s helyére a jobban kezelhető belső adósság lépjen). A hozamok hosszú távú csökkenését így behatárolja a forint leértékelésének mindenkori üteme, hiszen az állampapír-hozamoknak vonzerejük fenntartása érdekében – mindig meg kell haladniuk a kosárdevizák után fizetett banki kamatok és a leértékelés együttes hozamát. Ezért is jön jól a hazai pénzpiacnak a forintgyengülés lassulása.
Ugyanakkor a leértékelési ütem csökkentésével is óvatosan kell bánniuk a pénzügypolitikusoknak, elkerülendő, hogy a forint túlzottan felértékelődjön. Ez ugyanis a magyar exportőrök nemzetközi versenyképességét rontaná, s így rövid úton a külkereskedelmi mérleg romlásához vezetne. A döntéshozóknak emellett a szintén 1995. márciusban bevezetett importvámpótlék eltűnését is figyelembe kell venniük, mert ez – a behozatal versenyképesebbé tételével – szintén a külkereskedelmi mérleg egyenlegét veszélyeztetheti. A leértékelés mostani csökkentése azonban megalapozottnak tűnik – a makrogazdasági mutatók alakulása egyelőre legalábbis ezt látszik igazolni.
