Fennállása óta a legmagasabb összegű – kétmillió forintos – büntetést vetett ki az Állami Biztosításfelügyelet (Ábif) nemrégiben a Providencia Biztosítóra, mert az engedély nélkül kötött biztosítást a Belügyminisztériummal (BM). A közbeszerzési pályázat keretében ugyanis a BM közel 60 ezer rendőr, tűzoltó, határőr és polgárőr élet- és balesetbiztosítását kötötte volna meg, 63 millió forintos éves díjért. A tendert a Providencia nyerte, ám mint utóbb kiderült: a társaság a hatályos biztosítási törvénnyel ellentétben nem kért előzetes engedélyt a felügyelettől a felajánlott biztosítási módozatra. Szintén a Providenciához kapcsolódó hír, hogy a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és a Magyar Autóklub közérdekű keresetet nyújtott be egy autókereskedő vállalkozás (Argenta Car) és a biztosító ellen. Az ügy kiváltó oka az a – biztosítási szakmában elterjedt – úgynevezett kulcsnyilatkozat volt, amelyben az ügyfél kötelezettséget vállal arra: a biztosítónál előzetesen bejelenti, ha másolat készült az autó kulcsáról. Ellenkező esetben a társaság lopás esetén nem téríti meg a kárt. A keresetet benyújtó két szervezet viszont úgy véli: ez a nyilatkozat egyoldalú előnyt biztosít a társaság számára, és – mivel a kereskedő a Providencia-casco meglétéhez köti az autó értékesítését – nem teszi lehetővé az ügyfeleknek a szabad választást a biztosítók között. Ha a bíróság a felperesnek ad igazat, akkor ez a döntés várhatóan valamennyi biztosítóra várhatóan vonatkozik majd.
Az életbiztosítási üzletág sem mentes mostanság a hangos esetektől. Az elmúlt hetekben például a Hungária Biztosító egyik fővárosi igazgatóságán teljes egészében felülvizsgálni kényszerült az ügynökök által kötött életbiztosításokat, miután kiderült: a beérkezett szerződések közel negyede hamis volt, amit részben fiktív személyek nevében maguk az ügynökök kötöttek a magas jutalék reményében. A jelenlegi biztosítói gyakorlat ugyanis az, hogy a hosszú (10-20 éves) futamidejű életbiztosításoknál úgynevezett szerzési jutalékként kifizetik az éves díj 90-120 százalékát, ami így biztosításonként elérheti a 30-60 ezer forintot is. Nem ritka az sem, hogy maga az ügynök fizeti ki a szerződéshez nevét adó ügyfél helyett az első havi díjat, pusztán azért, hogy a szerzési jutalékot felvehesse.
Az ilyen ügyeskedések azonban eltörpülnek az egyes társaságok már-már késhegyre menő vitái mellett. A piaci verseny erősödésével és fizetőképes kereslet csökkenésével a baráti “jut is, marad is” elv már a múlté, és a biztosítók minden lehetséges eszközzel igyekeznek a konkurenciát gyengíteni. Általánossá vált például az “agyelszívás”, amely során a társaságok a versenytársak meghatározó tisztségviselőit (ügynököket, vezetőket) igyekeznek magasabb fizetés, előrelépési lehetőség megcsillantásával elcsábítani. Sportból vett hasonlattal a legnagyobb “utánpótlásbázis” ma a holland Nationale-Nederlanden (N-N) Biztosító, amelynek egykori munkatársai ma már Colonia, Glória, Winterthur, ABN Amro színekben “rúgják a labdát”. De nem panaszkodhat az ÁB-Aegon sem, amelynek korábbi szakemberei a Hungária vagy az OTP-Garancia Biztosító sorait erősítik.
– Elsősorban a vagyonbiztosítások, a vállalati élet- és nyugdíjbiztosítások, illetve a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás területén éleződött ki a verseny a biztosítók között – ismerte el Asztalos László, az Ábif elnöke. Szerinte a piacon elharapózott “ügyek” visszaszorításához az állami intézmények, a jogszabályi háttér, és a szakmai önszerveződések egyidejű erősítésére van szükség. Mint mondta, a hatályos törvények szerint ma elsősorban a Gazdasági Versenyhivatal hatásköre a versenyügyek elbírálása, amellyel azonban a felügyelet is szorosan együttműködik. Az eddigi tapasztalatok tükrében azonban célszerűnek látszik, hogy több ponton módosuljon a jelenlegi törvényi szabályozás, különösen annak a piaci verseny tisztaságára vonatkozó része.
Asztalos László az állami beavatkozásnál is fontosabbnak ítélte azonban a szakmai önszerveződések visszatartó erejét. Ma ezen a területen a legfoghíjasabb a biztosítási piac szabályozása, hiányoznak azok az intézmények, amelyek kellő eréllyel tudnának fellépni a versenytársak küzdelmében. Az elnök ezért is üdvözölte azt a nemrégiben beterjesztett törvényjavaslatot, amely egy önálló, a biztosítók, brókerek, szaktanácsadók képviselőiből álló biztosítási kamara létrehozását indítványozza. E grémiumot ugyanis olyan jogosítványokkal ruháznák fel, amelyek már bizonyos felügyeleti jogot is biztosítanak a piac felett. Így például a kamara hatáskörébe tartozna a brókerek, ügynökök engedélyének elbírálása, a piaci szereplők jó üzleti hírnevének megítélése, illetve a biztosítási tevékenység folytatáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételek meghatározása. Ezek a jogok ugyan eddig az Ábif-ot illették, ám az elnök szerint a biztosítási szakma képviselői “házon belül” sokkal hatékonyabban tudnak majd érvényt szerezni a törvényi előírásoknak.
Más lapra tartoznak a biztosítók közötti vitás ügyek, amelyek egyes vélekedések szerint a biztosítók szakmai szövetségére, a Mabiszra tartoznának. – Minthogy azonban a szövetség pusztán a 19 biztosító együttese, az önszabályozás, a köztük dúló verseny mederben tartása nem feladata – mondta a Figyelőnek Trunkó Barnabás, a Mabisz főtitkára. Ugyan a szövetség 1994-ben megalkotta etikai- és verseny kódexét, és annak elfogadása nélkül biztosító nem is lehet a Mabisz tagja, az csupán bizonyos magatartási szabályok írásba foglalása (lásd külön írásunkat). Ugyanakkor megjegyezte, hogy társadalmi szervezet lévén a Mabisz döntéseinek hatálya kérdéses. Így bár az etikai kódex eligazíthatja a biztosítókat viselkedésmódjukban, jogi értelemben sem ezen írás, sem a Mabisz etikai és versenyfórumának döntései nem kötelező érvényűek.
A biztosítási szakma egyébként a szövetség etikai kódexével, mint egyetlen ilyen művel sokáig meg is elégedett: társasági etikai kódex először idén tavasszal, a ABN Amro Magyar Élet- és Nyugdíjbiztosítóban (Mébit) született. A szövetség kódexét egyébként a második világháború előtt Magyarországon forgott és a jelenlegi külföldi kódexek alapján maga a Mabisz-főtitkár írta. Mármint az eredeti változatot, mely azóta néhány esetben már átalakult. Hogy így esett, az részben a Versenyhivatal, részben pedig a szövetség etikai és versenyfórumának döntése volt. Az előbbi az etikai kódex azon részét kifogásolta – benne a kartell lehetőségét látva -, amiben a biztosítók leszögezték: olyan reklámot, melyben terméküket más biztosítóéhoz hasonlítják, nem készítenek. Így szűnt meg az úgynevezett kikapcsolásról szóló passzus is. Ez a század első feléből örökölt hagyomány azt kívánta meg a biztosítóktól, hogy egy biztosítással már rendelkező ügyfélnek, egy rivális társaság egyáltalán ne tegyen ajánlatot az adott ágazatban. Minthogy ez az eszköz alkalmasnak tűnt a piac egyenetlenségeinek és a két nagy biztosító “egyeduralmának” megőrzésére, e rész töröltetett.
Az etikai kódex és a – biztosítók vezérigazgatóiból álló, Mabisz főtitkár vezette – etikai- és versenyfórum három éve alatt összesen hét ügyet tárgyalt. Valamennyi a biztosítók vagy a szövetség kezdeményezésére került a fórum napirendjére, jóllehet, oda az Ábif és bármely ügyfél is juttathat kérdést. A tárgyalt ügyek közül összesen kettő vonta magára az etikai kódex “szankcióját”, a lehetséges öt közül a legenyhébbet: a fórum megállapította, hogy ezen tevékenységek ellentétesek az etikai kódexben foglaltakkal (a szankciókról lásd táblázatunkat). A többi esetében az ügyek egymás közti “kibeszélése” is elegendő volt a biztosítók megbékéléséhez.
Nem igazolódtak be azok a várakozások sem, amelyek a Versenyhivataltól várták a biztosítási szektor megregulázásának hazai csodáját. Az ágazat versenyfelügyeletét a biztosítási törvény módosítása nyomán 1996 elejétől látja el a hivatal, amely jól kezdett, hiszen rögtön jelezte a Magyar Biztosítók Szövetségének: az etikai kódexben több olyan kitételt talált, amely versenykorlátozó magatartást jelenthet. A kartellfelhőket végül a társaságoknak sikerült eloszlatniuk a kódex módosításával.
Ezen felül 1996-ban annak ellenére nem született biztosítót elmarasztaló versenyfelügyeleti eljárás, hogy számtalan ügyet kezdeményeztek az ügyfelek. A Versenytanács azonban ezeket a kérelmeket elutasította. Ennek indokául több esetben is azt hozta fel, hogy a biztosító és az ügyfele közötti egyedi szerződéses vita önmagában nem verseny-, hanem polgári jogi ügy, amelyben a bíróság dönthet. Az első elmarasztalásra egészen 1997 áprilisáig kellett várni, amikor a Versenytanács a Hungária Biztosítót casco-szerződéseivel kapcsolatosban gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt egymillió forintra bírságolta.
Ezen felül csak egy vérbeli versenyjogi ügy akadt, amikor a Nationale-Nederlanden tisztességtelen piaci magatartással vádolta meg a Magyar Hitel Bankot, mondván: az az N-N által kifejlesztett eljárások adaptálásával indítja el a Magyar Élet- és Nyugdíjbiztosítóját, amelyhez ráadásul elcsábította az N-N vezető szakembereit is. A Versenytanács azonban hatáskör hiányában ezt a kérelmet is elutasította (Figyelő, 1997/12. szám). Ennek az ügynek az eddigi kimenetele ellenére egyelőre úgy tűnik: a biztosítók csak akkor tarthatnak komolyabb elmarasztalástól, ha a köztük lévő vitás ügyek hullámai átcsapnak saját berkeiken, és a sértett versenytárs a Versenyhivatalba szalad jogorvoslatért.
