A Risk Kft. az MHB százszázalékos tulajdonaként még 1995-ben alakult, az MHB Invest Rt. és a Work Out Kft. összeolvasztásával. Létrehozásának elsődleges célja az volt, hogy megszabadítsa az anyabankot kétes követeléseitől, azaz úgymond szalonképessé tegye azt a privatizációra. A kft. 1995 végéig nettó értéken 14,8 milliárd forint értékű követelést, rossz banki befektetést, kötvényeket és ingatlanokat vett át. A cég által 1995 decemberében, 11 milliárd forint névértékben kibocsátott Risk Work Out kötvényeket az MHB jegyezte le, míg a kft. a befolyt vételárból rendezte az eszközök megvásárlása miatt fennálló, 10 milliárd forintnyi tartozását. A PM 1996 márciusában vállalt készfizető kezességet a Risk kötvényeire. Elvileg tehát az MHB 11 milliárd forintot hívhatott volna le ezen a jogcímen, gyakorlatilag azonban a felek 5,6 milliárdos beváltással számoltak. Ám a követelések értékesítése olyan jól sikerült, hogy az 1997. január végi záráskor a társaság csak 2,4 milliárd forint megtérítését kérte az államtól, majd bejelentette végelszámolásos megszűnését (Figyelő, 1997/17. szám).
- 06:13 Nagy mennyiségű esőt kap az ország egy része szerdán
- 06:00 177 milliós Ferrari, Bentley-k és Aston Martinok a kirakatban: luxusautó-szalont nyit Mészáros Lőrinc öccse
- 05:05 Döbbenetes méretű óriáspöfeteg termett Zalában
- 03:59 Kézicsarnokuk sincs, de a Veszprémet és a Szegedet is legyőzték
- 03:33 Robbant a MU-bomba, ezért vonult vissza 11 éve a legendás Alex Ferguson
- 22:57 A sok KO-győzelem bizonyítja, hogy teljesen felhígult a BL mezőnye
- 21:15 Magyar Péter feljelenti Deutsch Tamást rágalmazásért
- 21:07 A texasi láncfűrészes mészárlás: ötven éve a filmművészet véres trónján
- 20:46 A nap legfontosabb hírei - 2024.10.01.
- 20:43 Két hatalmas pofonnal elszállhattak a salzburgi BL-remények
- 20:43 Varsányi Réka is feltűnik majd a Megasztár következő részében
- 20:36 Meghalt John Amos, az Amerikába jöttem színésze
- 20:14 Kétnapos kormányülés kezdődött Orbán Viktor vezetésével, az iráni-izraeli konfliktust már értékelték
- 19:36 Hogy jutunk el egy játékos gombnyomástól odáig, hogy valaki a szenvedélybetegségéről vagy a sérüléseiről beszéljen?
- 19:33 Pontyóriást fogtak az éj leple alatt a Balatonban
- 20:36 Meghalt John Amos, az Amerikába jöttem színésze
- 14:00 Az Erasmus miatt megadhatja magát Brüsszelnek a kormány
- 17:21 „Köszönöm Orbán Balázs bátor szavait” – Bencsik András megvédte Orbán Viktor politikai igazgatóját
- 15:00 Jogszabállyal kerülheti ki a kormány a Szabadság-szobor alkotójának örököseit, akik nem támogatják a keresztet
- 17:16 Megkéselt három óvodást egy férfi Zürichben
- 13:46 A Mi Hazánk segítségével szavazta meg a fideszes elnököt a Pest vármegyei közgyűlés
- 18:08 Napirend után: Miért nem hozta szóba egyik elemző sem, hogy Orbán óriási avokádónak öltözött?
- 20:43 Varsányi Réka is feltűnik majd a Megasztár következő részében
- 19:31 Simon Kornél az életközepi válságáról beszélt: „43 évesen kezdődött”
- 15:04 Eddig nem látott fotókat mutatott lánya a visszavonultan élő Bruce Willisről
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!