Nem okozott meglepetést a pénzügyi kormányzat március 9-i döntése, miszerint a korábbi 1,2-ről 1,1 százalékra mérsékli a csúszóleértékelés havi mértékének ütemét. A piaci szereplők lényegében már az előző hónapokban beépítették áraikba a devalváció csökkentésének várható hatását, így inkább az számított meglepőnek, hogy a bejelentést követően – függetlenül az intézkedés április elsejei hatályba lépésétől – egyes futamidejű papíroknál mintegy fél százalékkal estek a hozamok. Ezt támasztja alá az a tény, hogy az esést követő napokban kisebb hozamkorrekció történt majdnem mindegyik futamidő esetében. (Az 1,2 százalékos havi leértékeléssel számolva a deviza-befektetések forinthozama már jó ideje meghaladta a hazai kamatokat, így az állampapírok vásárlásához hinni kellett a devalváció mértékének csökkentésében.)
A leértékelési ütem csökkentésének bejelentésével párhuzamosan a pénzpiaci szereplők többsége a repokamatok mérséklésére is számított, mondván: a forint devalvációjának lassítása újabb hozamesést hozott az állampapírpiacon, így ismét időszerűvé vált a bankközi piac, illetve az egy hónapnál rövidebb futamidejű instrumentumok kamatait meghatározó passzív repokamatok mérséklése. A monetáris politika őrei korábban körülbelül havonta mérsékelték a repokamatokat, és mivel erre legutóbb február 17-én került sor, ez csak tovább erősítette a csökkentésbe vetett hitet. Ennek megfelelően a vita sem annyira a mérséklés valószínűségéről, mint inkább annak mértékéről folyt.
Ilyen előzmények után érthetően hidegzuhanyként érte a piaci szereplők többségét, hogy a Magyar Nemzeti Bank illetékesei a csökkentés helyett múlt hét hétfőn azt jelentették be: negyed százalékkal, 21 százalékra emelik a hat hónapos jegybanki betét kamatlábát. A riadalmat csak fokozta a néhány óra múlva közzétett újabb bejelentés, miszerint 20,5 százalékon egyéves futamidejű betétet fogad el a jegybank a hitelintézetektől. (Bár állampapír-fedezet nyújtása nélkül elhelyezett – fel nem bontható – betétről van szó, közgazdasági tartalmát tekintve a konstrukció a passzív repóval egyezik meg.)
A többszereplős és likvid állampapírpiacon már megszokott, hogy a hozamok valamivel alacsonyabbak a hasonló futamidejű jegybanki repo-, illetve betéti kamatoknál. Az ok: az utóbbiak nem bonthatók fel – de ezzel sem lehet néhány tized százalékpontnyi különbségnél nagyobb eltérést megindokolni. Az állampapírpiacon a hasonló futamidejű kincstárjegyek hozamai mintegy fél százalékponttal a jegybanki betétek új hozamai alatt voltak, így érthető volt a hozamok emelkedése. (Az összehasonlításoknál figyelembe kell venni, hogy az állampapírok hozamait 365 napos naptári éves bázis alapján számolják, szemben a bankközi piacon alkalmazott 360 napos bázissal. Ez hozzávetőleg 0,3 százaléknyi különbséget jelent a banki kamatok javára.)
A jegybanki intézkedést ennek ellenére csak jelzésértékűnek tekintik a piaci szereplők, mondván: az a lakosság megtakarítási hajlandóságát nem képes növelni, mivel csak az állampapírok hozamaiban tudott néhány tized százalékpontnyi emelkedést előidézni. A bankok betéti konstrukcióinak kamatai várhatóan változatlanok maradnak, már csak azért is, mivel a hitelintézetek körében nem túl népszerű a jegybank nyújtotta betéti lehetőség; forrásaik lekötésére eddig sem ezt a formát választották. Az egy hónapos passzív repo ez idő tájt 21,5 százalékos kamattal kecsegtet, és e mellett a treasuryk számára mód van arra, hogy havonta döntsenek a befektetésük sorsáról. A jegybank kamatpolitikáját látva pedig a közeljövőben nem várható oly mértékű repokamat-csökkentés, amely a kamatos kamattal számolva a 21 százalékos féléves futamidejű betétnél alacsonyabb nyereségességgel kecsegtetne. Ennek megfelelően a bankok által a Magyar Nemzeti Banknál elhelyezett forrásoknak csak töredéke van féléves vagy éves betét formájában.
A lakossági megtakarítások védelme mellett egyes elemzések a devizatartalékok alakulásával is összefüggésbe hozzák a jegybank intézkedését; eszerint a forintkamatok további mérséklődése már komolyan veszélyeztette volna a tartalékok szintjét. A forint kamatelőnyének elvesztése esetén az úgynevezett “forró” pénzek rövid úton távoznának az országból; ennek megelőzése indokolttá tehet egy ilyen jellegű intézkedést.
