Az előzetes terveknek megfelelően, 2,2 milliárd forintos konszolidált adózás előtti eredménnyel fogadta el az Inter-Európa Bank (IEB) közgyűlése a hitelintézet tavalyi gazdálkodásáról szóló beszámolót. Vita nélkül nyert elfogadást az igazgatóság 12,5 százalékos osztalékfizetési javaslata, és határoztak a tulajdonosok két részvény-kibocsátási programról is. Az egyik keretében a bank tartalékainak terhére hajt végre alaptőke-emelést, amelynek során minden meglévő IEB-papír után egy bónuszrészvényt kap annak tulajdonosa. Ennek eredményeképpen a hitelintézet jegyzett tőkéje 5,6 milliárd forintra emelkedik a jelenlegi 2,8 milliárdról. Ugyanakkor elvileg felére csökken a részvények tőzsdei árfolyama, hiszen a felére csökken az egy részvényre jutó saját tőke is. A másik, nyilvános kibocsátásról szóló döntés 140 ezer, tízezer forint névértékű IEB-részvényt érint, melynek piacradobása viszont több mint 3 milliárd forintnyi friss tőke bevonását jelentheti az év végéig.
- 09:00 Orbán Balázs a Corvin közben, gumicsizma a szekrényben, Köves Slomóék a partvonalon kívül
- 08:55 Novák Katalin: A magyar média inkorrekt volt
- 08:50 „A legenda szót túlhasználják, de ha bárkire is ráillik az iparágunkban, akkor az ő” – Maggie Smith-től búcsúzik a sztárvilág
- 08:48 Nyerő sorsegyet vitt haza gazdájának egy macska Angliában
- 07:56 „Lett egy kistestvérem, de megette egy farkas, én meg hagytam, hadd falatozzon”
- 07:55 ENSZ BT: Szijjártó Péter elárulta, mi a valódi diplomácia
- 07:43 Egy hatos csomag sörért és némi készpénzért adta volna el csecsemőjét egy Arkansasi pár
- 07:26 Ázsia Expressz: Till Attila és Stohl András búcsúztak a versenytől
- 07:15 Vadmacska kölyök pózolt a bükki vadkamera előtt
- 06:53 Lenyelhetik-e a hivatalos katolikusok a földalattiakat Kínában?
- 06:50 Balog püspök reméli, nem túl nagy kockázat a barátsága
- 06:15 Tengernyi hortenzia ékesíti a szigetközi csodakertet
- 06:05 Időjárás: térképen, milyen veszélyes fordulatot hoz a hétvége
- 05:54 Több mint kétszer annyi idős, mint a lánya, mégis nővéreknek szokták nézni őket
- 05:05 Sziklamászóként kezdék a siófoki élményfürdő felújítását
- 16:13 Több 11-12 éves kislányt is megerőszakolt egy 54 éves debreceni férfi
- 21:38 Avril Lavigne 40 éves lett, de ennél is hihetetlenebb, hogy még mindig hiteles lázadó punkhercegnőként
- 20:02 Izrael hatalmas csapást mért Libanon fővárosára
- 06:50 Balog püspök reméli, nem túl nagy kockázat a barátsága
- 17:24 Sulyok Tamás nem érzi feladatának, hogy hozzászóljon Orbán Balázs kijelentéseihez, de az '56-os hősök szentek szerinte
- 17:59 Felmondott Karácsony Gergely kabinetfőnöke
- 15:35 Meghalt Maggie Smith
- 21:36 Az Orion legendás, védett logója tűnt fel egy amerikai gördeszkás bolt kínálatában
- 18:46 Trump találkozott Zelenszkijjel
- 15:44 Meghalt a 18 éves bringás, aki nagyot bukott a vébén
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!