Gazdaság

Veszélyben a kiskeresetűek cafeteriája

erzsébet utalvány (erzsébet utalvány, )
erzsébet utalvány (erzsébet utalvány, )

Az adóemelés a cafateria csökkenéséhez vezethet. Ahol eleve kicsi volt a keret, ott pedig meg is szűnhet emiatt a juttatás. A jobban kereső rétegeknél azonban akár növekedhet is az egy főre eső összeg.

A béren kívüli juttatás adóterhelése idén csaknem 5 százalékkal emelkedett tavalyhoz képest (35,7 százalékra). Ez még mindig kedvezőbb, mint a bérteher, de mégiscsak emelés. Az Azénpénzem.hu információi szerint emiatt mindenhol csökkenhet a cafeteria összege. Akik bruttóban kapják a juttatást, azok mostanában szembesülhetnek vele, ez mennyit is jelent mínuszban.

Ami átrendezheti még a piacot, hogy az egészségbiztosításokat az idén is adómentesen és összeghatár nélkül adhatják a dolgozóknak a munkáltatók. Persze valószínűbb, hogy ez inkább a nagyobb cégeknél és a jobb keresetű dolgozóknál lesz jellemző. Ott, ahol a béren kívüli juttatási kereteket is jól kihasználják. S ehhez még hozzácsaphatják korlátlan összegben az adómentes egészségbiztosítást.

Ezzel pedig tovább nőhet a cafeteria-szakadék jövedelem szerint. Az adóemelés miatt ugyanis a másik végletben, a kiskeresetűeknél nem biztos, hogy marad a juttatás – valószínűsíti szakértőkre hivatkozva a portál.

Az OTP Pénztárszolgáltató nemrégiben készült felméréséből is az derült ki, hogy tavaly a munkavállalók alig több mint fele kapott cafeteriát. Ezen belül is inkább a férfiak. Átlag feletti juttatást pedig a szellemi dolgozók és a vezetők értek el. Leginkább a nők, a szakmunkásképzőt végzettek, a fizikai dolgozók és az átlag alatti jövedelemmel rendelkezők kénytelenek nélkülözni a cafeteriát.

Érdekes, hogy azok közül, akik kaptak juttatást, csak kevesebb mint 40 százalék választhatott az elemek közül. Talán nem meglepő, de azok között, akik dönthettek a juttatásukról többségben voltak a férfiak, a felsőfokú végzettségűek, a szellemi munkát végzők, a jó jövedelemmel rendelkezők és akik nagyobb vállalatoknál dolgoztak.


Fotó: Kummer János

A felmérésből az is kiderül, milyen szépen felfutott a Széchenyi pihenőkártya. Legnagyobb versenytársánál, az Erzsébet-utalványnál több változás is van: új tagok jelentek meg: az ajándék, az iskolakezdési és a szabadidő utalvány, amelyeket ugyanolyan adózás mellett lehet adni, mint azt már a hasonló utalványoknál megszokhattuk. A legnagyobb átrendeződést azonban az Erzsébet-utalvány keretének 60 százalékos emelése (havi ötről nyolcezer forintra) okozhatja. Hogy miért? Kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik