Gazdaság

Olcsóbb élet, drágább étel – Matolcsy folytathatja

Az elemzői várakozásoknál alacsonyabb, 1,8 százalékos volt májusban az infláció. Áprilishoz képest 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak - tudatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Londoni elemzők a csaknem negyven éve legalacsonyabb, 1,7 százalékos márciusi adat után a szegények adójának is nevezett infláció gyorsuló (1,9-2,1 százalékos) májusi ütemét jósolták alapvetően a bázishatások miatt, mert a tavaly májusi 5,3 százalékos szint novemberig a legalacsonyabb volt az elmúlt évben.

Májusban 3,4 százalékkal csökkent az üzemanyag ára, de 0,6 százalékkal drágultak az élelmiszerek az idényáras termékek – friss zöldség, gyümölcs, burgonya – árának 7,2 százalékos emelkedése miatt. Az éves áremelkedést visszafogta, hogy a rezsicsökkentés eredményeként a háztartási energia 8,5 százalékkal, ezen belül a gáz és a villany 10 százalékkal került  kevesebbe, mint tavaly májusban, de 5,1 százalékkal olcsóbb volt az üzemanyag is. A tartós fogyasztási cikkek ára 1,8 százalékkal esett.

Fotó: Kummer János

A hasunkon spórolhatnánk a legtöbbet

Az élelmiszerek ára jóval az átlag felett, 3,7 százalékkal emelkedett, főként az idényáras élelmiszerek 17,1 százalékos drágulása miatt. A liszt 11,3, a sertéshús 5,4, az étolaj 5,3 százalékkal, a felvágott 7 százalékkal drágult. A dohányáruk ára 15,4, a bor 10,5 százalékkal ugrott meg egy év alatt. A szolgáltatások ára is jelentősen, 4,1 százalékkal emelkedett, alapvetően a szemétszállítás díjának 7,7 százalékos és a helyi tömegközlekedés tarifáinak 5,3 százalékos növekedése miatt, de 5,6 százalékkal többe került a postai szolgáltatás is, a statisztikai bontásban fel nem sorolt egyéb szolgáltatások ára pedig 12 százalékkal nőtt.

A tartós fogyasztási cikkek 1,8 százalékkal olcsóbbak voltak, mint tavaly májusban. A ruházati cikkek 0,3 százalékkal drágultak egy hónap alatt májusban, de még így sem érték el a tavalyi árszintet, 0,2 százalékkal elmaradtak a tavaly májusitól. A szezonálisan kiigazított maginfláció az áprilisival megegyező 0,2 százalékos volt az előző hónaphoz és 3,2 százalékos volt az egy évvel korábbihoz képest. A nyugdíjas fogyasztói árindex a teljes kosárra vetített éves áremelkedésnél alacsonyabb, 1,7 százalékos drágulást jelzett májusban.

Folytassa MNB!

Az Equilor vezető elemzője szerint az adatok “egybevágnak” az elmúlt hónapok értékeivel. Mint mondta: az igazi kérdés az, hogy 2014 február-márciusban, amikor a rezsicsökkentés hatása kikerül az adatokból, milyen lesz az infláció. Kuti Ákos úgy véli, a Magyar Nemzeti Bank egyelőre folytathatja kamatcsökkentési ciklusát. Az Equilor arra számít, hogy a ciklus 4 százalékos kamatszintig folytatódik.

Hasonlóan látja a Takarékbank elemzője. Suppan Gergely szerint az infláció szeptemberig akár 1,5%-ig mérséklődhet, nagyrészt az üzemanyagárak tavaly őszi meredek emelkedésének bázishatása miatt. Az élelmiszerárakra nézve enyhülő nyomást jelenthet a mezőgazdasági termelői árak mérséklődése, a nemzetközi gabonaárak meredek zuhanása is, ami később akár lefelé mutató meglepetést is okozhat, amit a tavalyinál jóval kedvezőbb terméseredmények is támogathatnak.

“Jelenleg csupán egy további 25 bázispontos kamatcsökkentés van beárazva, ezért arra számítunk, hogy a következő két hónapban 4 százalékra csökkenhet az alapkamat” – tette hozzá a szakember.

Csak az a fránya globális környezet

A jelenlegi magyarországi dezinflációs folyamat közepette a globális kockázati környezet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatcsökkentési ciklusának fő korlátja – vélekedtek londoni elemzők a májusi inflációs adatok ismertetése után. A 4cast nevű vezető londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház szakértői kiemelték, hogy a tartós és az egyéb fogyasztási iparcikkek havi összevetésű árcsökkenése különösen figyelemreméltó, tekintettel a megelőző hónapok gyenge forintárfolyamára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik