Gazdaság

IMF: kizárt a kétszázalékos magyar növekedés jövőre

imf (imf)
imf (imf)

A Nemzetközi Valutaalap szerint az idén éves szinten stagnálni fog a magyar gazdaság, és jövőre is mindössze 1,3 százalékos növekedés várható, nem kétszázalékos, ahogy a kormány reméli.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) közzétette legújabb elemzését, melyben a magyar gazdaságra is adnak előrejelzést. Az idei évre vonatkozó prognózisukban mindössze 0,2 százalékos magyar növekedést várnak. Ami tulajdonképpen stagnálást jelent, és egyben azt is, hogy szerintük a második félévben már nem bővül a magyar gazdaság.

A jelentés hangsúlyozza, hogy a stagnáláshoz közeli eredmény is csak a jó időjárás, a mezőgazdaság jó teljesítménye miatt teljesülhet.

A kormánynál szerényebb növekedést várnak jövőre

Mint ismert a kormány 2 százalékra tervezi a jövő évi növekedést. Az IMF ezzel szemben szerényebb, 1,3 százalékos bővüléssel számol. Ami egy hajszállal derűlátóbb prognózis, mint amit tavasszal adtak. Akkor ugyanis 1,2 százalékos növekedést vártak 2014-re Magyarországon.

Megszorítások jöhetnek?

A nemzetközi pénzügyi szervezet arra is felhívja a figyelmet, hogy azokban az országokban, ahol magas a költségvetési hiány, gyors döntésekre lesz szükség a költségvetési mozgástér növelésére. Ennek oka részben az amerikai jegybank hezitálása, ami szerepet játszhatott abban, hogy egy százalékponttal megemelkedtek az állampapír reálhozamok.

Az IMF szerint egyébként az európai gazdaság a fellendülés jeleit mutatja, de a globális növekedésnek leginkább az amerikai gazdaság adhat ösztönzést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik