A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint még 2012 szeptemberében rendelte el a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága egy budapesti kft. felszámolási eljárását. Ennek lefolytatására egy szintén fővárosi székhelyű céget jelöltek ki, a felszámolóbiztos pedig egy 43 éves kecskeméti nő lett.
Téves utalás
A kft. folyószámlájára egyik külföldi üzleti partnerétől egyszer csak egy nagyobb összeg érkezett, ezzel csak az volt a „gond”, hogy a cég debreceni ügyvezetője így már nem tudott hozzájutni a pénzhez. A férfi egy nyíregyházi vállalkozótól kért segítséget, aki felvette a kapcsolatot a felszámolóval. Februárban az ismerős felkereste a nőt kecskeméti irodájában és kenőpénzt adott neki. Cserébe annyit kért, téves utalás címén utalja vissza a csinos összeget a külföldi társaságnak. A felszámoló két nappal később így is tett.
A nyomozás adatai szerint a nő jogellenesen utalta vissza az összeget, amely a cég bevételének számított. Ezzel ugyanis a kft. vagyonát csökkentette és keresztbe tett azoknak a hitelezőknek, akik várták, hogy végre kifizessék őket.
Rács mögött
A rendőrök szerdán, összehangolt akcióban kapták el mindhárom gyanúsítottat, pénteken pedig a bíróság úgy döntött, elrendeli előzetes letartóztatásukat.