Gazdaság

Gigantikus élelmiszerdrágulást takar el a rezsicsökkentés

Bevásárlás (bevásárlás)
Bevásárlás (bevásárlás)

Lehúzta az inflációt a rezsicsökkentés, de a zöldségek-gyümölcsök még a tavalyi rekordoknál is drágábbak lettek.

Ismét 2 százalék alatti volt az infláció: a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint júniusban a fogyasztói árak 1,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Ez elég alacsony inflációnak számít, a KSH is külön kiemelte, hogy „fő oka a háztartási energiaárak jelentős mérséklése”.

Húsz százalékkal drágább a zöldség

Eközben ugyanis az élelmiszerárak például a tavalyihoz képest 4,1 százalékkal emelkedtek. Az idényáras élelmiszerekért – krumpli, friss zöldség, gyümölcs – júniusban 4,5 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy hónapja.

Jól láthatóan ki kell ábrándítani azokat – ha voltak ilyenek – akik abban bíztak, hogy a tavalyi aszályos év után az idén végre olcsóbbak lesznek a zöldségek, gyümölcsök: a tavalyihoz képest több mint húsz százalékkal drágábbak lettek idén.

Sokat drágult a liszt is

És ha ez nem lenne elég, még a liszt is hasonlóan hihetetlen áremelkedésen ment át, pedig sok családban ez is meghatározó a kajakasszára, hiszen kenyeret szinte minden nap veszünk. Tavaly ilyenkorhoz képest a liszt 13 százalékkal lett drágább. (Igaz, a pékségek gazdálkodásában az energiának is fontos szerepe van, ezért lehet, hogy nem gyűrűzik be teljes mértékben a kenyér árába.)


Fotó: Kummer János

Sovány vigasz, hogy a tojás és a cukor ára valamelyest csökkent.

Rezsicsökkentés, hurrá

Az, hogy mégsem szaladt el az infláció 3 százalék fölé, elsősorban a mesterségesen alacsonyan tartott rezsiköltségeknek köszönhető. A háztartási energia esetében tavalyhoz képest 8,7 százalékos árcsökkenés volt. Ezen belül a vezetékes gázért és az elektromos energiáért egyaránt 10 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, míg a távfűtés ára 11,7 százalékkal csökkent 2012. júniushoz képest.

(Eközben a szolgáltatók a beruházásokon spórolnak, amelyek elmaradása miatt majd később lesz drágább az energia.)

Többet költünk kajára

Ha majd nem érezzük igazán a pénztárcánkon, hogy könnyebb lenne az alacsony infláció mellett, az feltehetően azért lesz, mert egy átlagos háztartásban jóval többet költenek az emberek élelmiszerre, mint energiára. (Alkohol és dohányáru nélkül is.) A KSH adatai szerint 2011-ben havi 15 ezer forint jutott minden családtag élelmiszerfogyasztására, míg az energiára „csak” 11-12 ezer forint jut havonta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik