Gazdaság

Alig emelkedhet jövőre a nyugdíj

nyugdijas(1)(960x640).jpg (nyugdíjas, idős nő, )
nyugdijas(1)(960x640).jpg (nyugdíjas, idős nő, )

Kellemetlen meglepetés érheti januárban az időseket – átlagosan mindössze kétezer forintnyi nyugdíjemelést kaphatnak.

Az idén 5,2 százalékos nyugdíjemelést kaptak az idősek, jövőre azonban csak mintegy kétszázalékos pluszra számíthatnak – hívta fel a figyelmet a Napi.hu. Ennek oka, hogy a nyugdíjemelés a költségvetésben tervezett éves infláció függvénye. Az idei évre (így utólag nézve) túltervezték az inflációt. Hiszen a rezsicsökkenés csak év közben merült fel, azzal tehát még nem számoltak.

Így az idősek járadéka 5,2 százalékkal emelkedett, vagyis a várakozások szerinti évi 2 százalékos infláció mellett több mint 3 százalékos lehet a reálnyugdíj-emelkedés. De pont azért, mert ennyire mérséklődött a pénzromlás, jövőre már csak mintegy kétszázaléknyi emelésre számíthatnak. A százezer forint körüli átlagnyugdíj mellett ez tehát kétezer forint körüli pluszt jelenthet, az idei ötezer forint körüli átlagemeléssel szemben.

Egy friss felmérés szerint egyébként a magyar lakosság 70 százaléka úgy gondolja, legalább 150 ezer forintos nyugdíjat kellene hogy kapjon ahhoz, hogy olyanok legyenek a nyugdíjas évei, amilyet elképzelt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik