Belföld

Ketyeg a nyugdíjbomba

Harapófogóba kerülnek a mai 30-asok, 40-esek - írja a napi.hu.

A gazdasági portál szerint extra terhek várnak a Ratkó-korszakban születetettek leszármazottaira. A nemzetközi kitekintést adó MarketWatch-tanulmány szerint a babyboom-generáció gyermekei felének nincs annyi megtakarítása, hogy idős éveire fedezze az alapvető kiadásait, miközben hosszabb időskorra számíthatnak, mint bármely más korábbi korosztály. Tavaly

Magyarországon a frissnyugdíjas vagy a nyugdíjkorhatárhoz (viszonylag) közel álló Ratkó-nemzedék – vagyis az 1949-1956 közötti népesedéspolitika idején születettek – gyermekeiből álló 31-40 éves korosztályban 225 ezer forint volt a havi bruttó átlagkereset, a 41-45 éveseké nem érte el a 220 ezer forintot a Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint.

A napi.hu az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságtól nem kapott választ arra, hogy a Ratkó-generáció nyugdíj előtt álló tagjai közül hányan, mekkora ellátásra számíthatnak majd. Az viszont, hogy ebből a csoportból a rendszerváltás után rengetegen vesztették el állásukat, illetve kényszerültek a szürke zónába, félig-meddig bejelentett munkát végezve, továbbá rokkantnyugdíjba, biztosan negatívan hat a várható öregségi ellátás összegére – írja a lap, amely szerint az 1949 és 1957 között születettek 1,29 millió fős sokaságából ez év januárjában 730 ezren (56,7 százalék) részesültek nyugellátásban, illetve más tartós ellátásban. Kevesebb mint felük kapott öregségi nyugdíjat, 18 százalékuk korhatár alattiaknak járó ellátást, bő 37 százalékuk pedig rokkantsági és rehabilitációs ellátást. (Utóbbiból egyrészt következtethetünk az érintett korosztály lesújtó egészségi állapotára, másrészt előrevetíti azt, hogy a majdani öregségi nyugdíj sem lesz fényes összeg.)

Mindebből az látszik, hogy jelentős réteg számíthat arra, hogy “néhány éven belül középkorúként harapófogóba kerül, hiszen gyermekeik mellett szüleik is támogatásra szorulhatnak, nem beszélve arról a sokat hangoztatott tényről, hogy saját idős korukra is spórolniuk kellene”.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) szerdán közleményben tudatta, hogy a Nyugat-Európában népszerű egyéni és csoportos nyugdíjbiztosítások szerepe Magyarországon marginális. Ez a hosszú távon társadalmilag nélkülözhetetlen konstrukció jelenleg komoly versenyhátrányban van az alternatív nyugdíjcélú megtakarításokhoz képest, mivel az egyéni befizetések után nem jár szja-kedvezmény. A MABISZ szerint az ügyfelek alapvető érdeke lenne, hogy a jövőben hasonló támogatást élvezzen a nyugdíjbiztosítás is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik