slusszkulcsa egy valahol biztosan nem lehet – Moszkvában. Ezt az alaptételt Budapestről viszonylag könnyű belátni.#<# (Tulajdonképpen az az érthetetlen, hogy egyáltalán miként merülhetett fel a MiG-29-esek rendszerben tartásának a gondolata.) A vadászrepülőgép-vásárlás még államháztartási méretekben is ritka nagy kiadással jár. Ellentmondásosnak tűnhet, de talán éppen ezért az amerikai F-16-os kontra svéd Gripen dilemma mégsem elsősorban gazdasági-műszaki természetű. Ha az lenne, egy-egy érv állna mindkét oldalon. A szocialista-szabaddemokrata kormány külön megállapodást kötött a Gripenek előállításában érdekelt svéd Wallenberg-csoporttal, hogy amennyiben a Magyar Honvédség vadászrepülőgépeit tőlük szerzi be, akkor viszonzásul további befektetéseket hoznak Magyarországra. Egy ilyen érv sokat nyom a latban. A szocialista párt képviselői gyakorta érvelnek is ezzel: lassan már annyiszor, mintha kifejezett anyagi érdekük fűződne hozzá. Pedig ilyen „kötődésekre” korábban éppen a Fideszben utaltak jelek, amikor az F-16-osokat gyártó Lockheed Martin mellett lobbizott néhány képviselőjük. A lobbi annyira esetlenre sikeredett, hogy az még magának a Lockheed – amúgy botrányokon edzett – vezetésének is provinciálisnak tűnhetett. A vadászrepülőgép-vásárlások (és az azokkal járó, legmagasabb körökig hatoló korrupció) világszerte botrányokhoz, politikai pályákat keresztbe törő bukásokhoz vezettek. Még a látszatát is kerülni kellene annak, hogy a politikai elit egyik vagy másik része pártfinanszírozásra vagy egyéni meggazdagodására használja fel a modernkori Magyarország legnagyobb értékű fegyverbeszerzését. A vadászrepülő-vásárlás botránymentes lebonyolításhoz kielégítő garanciának látszik az amerikai fél által javasolt modell: eszerint a magyar kabinet egyenesen az amerikai kormánytól – tehát nem a gyártó cégtől – vásárolná meg a felújított F-16-osokat. És ez még messze nem zárja ki, hogy az Orbán-kormány hasonló kötelezettségvállalást tudjon kicsikarni amerikai partnerétől, mint amilyet annak idején a Horn-kabinet ért el a Wallenberg-csoportnál. Egy ilyen feltételek között létrejövő árukapcsolás talán még a szocialisták szívét is meglágyítaná.
- 00:00 A diabéteszes neuropátia alattomos betegség, de van ellene hatékony eszköz
- 23:02 A korábbi világbajnokot ripityára verték a darts-vb 2. fordulójában
- 22:05 Nicki Minaj: Mélységesen tisztelem, csodálom a sármos és elbűvölő Donald Trumpot
- 21:32 A nap legfontosabb hírei – 2025. 12. 21.
- 21:18 „Ez az ügy nem Bill Clintonról szól" – szóvivőjén keresztül reagált a volt elnök az Epstein-aktákban felbukkanó fotóira
- 20:54 Nyilatkozott a férfi, aki felkérdezte Orbánt arról, miért lopták el a gyerekek jövőjét
- 20:36 Majdnem leharapta a vőlegény rokonának ujját, öt év börtönt kapott az őrjöngő vőfély Oxfordban
- 20:02 Horthy távozása óta pusztuló részek is megújulnak a Gödöllői Királyi Kastély nagy rekonstrukciójában
- 19:55 Totális káoszra számít Budapesten a fuvarozók tüntetésének szervezője
- 19:22 Huszonhét tonna kokaint foglalt le a kolumbiai haditengerészet
- 18:51 Neki köszönhetjük a magyar narancsot és gyapotot
- 18:46 Magyar Péter: Lázár szlovákozása után Orbán román városnak nevezte Temesvárt
- 18:45 Tinilányokat gyanúsítanak a fővárosi szórakozóhelyi késelés ügyében
- 18:33 „Egy világ omlott össze bennem” – roma gyerekek örökbefogadása
- 18:11 Két autó ütközött, teljes útzár Füzesabonynál
- 13:04 Felnyílt a sorompó, kialudt a piros lámpa, majd megérkezett a vonat Kismaroson – a MÁV elmagyarázta, hogy ez miért nem szabálytalan
- 18:46 Magyar Péter: Lázár szlovákozása után Orbán román városnak nevezte Temesvárt
- 15:45 Lázár az útdíjak emeléséről szóló megállapodásról: 3 millió ember nyugodt éjszakái múltak ezen
- 14:58 Oroszország Ukrajnát sem tudja meghódítani, nemhogy Európát – amerikai hírszerzési igazgató
- 18:03 Eltűnt egy 30 éves nő Budapesten, a rendőrök a lakosság segítségét kérik a megtaláláshoz
- 18:45 Tinilányokat gyanúsítanak a fővárosi szórakozóhelyi késelés ügyében
- 17:27 Rekordszámú foglyot végeztek ki Szaúd-Arábiában
- 11:59 Lázár János: A demokratikus intézményrendszer nem képes kiszolgálni a választói igényeket
- 14:59 Hármas karambol, mentőhelikopter és útzár Herceghalomnál
- 20:02 Horthy távozása óta pusztuló részek is megújulnak a Gödöllői Királyi Kastély nagy rekonstrukciójában
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
