Nettó 34,6 milliárd forintot tettek félre a háztartások júliusban#<#, szemben a tavaly júliusi 65,6 milliárdos értékkel - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból. A nettó megtakarítások (azaz a lakosság pénzügyi követeléseinek, illetve tartozásainak változását okozó tranzakciók) az első hét hónapban is elmaradtak az egy évvel korábbitól, hiszen a 335,7 milliárdos tranzakcióérték 268,9-re apadt. A hitelfelvétel viszont rendkívül erőteljesen emelkedik, júliusban 31, az első hét hónapban 155 milliárdos adósságot vállalt a lakosság, szemben az egy évvel korábbi 18,1, illetve 92,7 milliárdos megfelelő értékekkel. A lakossági tartozások növekedését okozó tranzakciók két-háromszoros ütemben gyarapodnak, miközben a teljes nettó megtakarítás ingadozik. Az első számú sláger a fogyasztási hitel, amelyből az idén eddig 83,8 milliárdra kötöttek szerződést, utána következik az ingatlanhitel, 69,9 milliárddal. Tőzsdei részvényből az év elején 273,2 milliárd, június végén 186,5, július végén 180,8 milliárd forintnyit birtokolt a lakosság. Az állománycsökkenés zömét a hét hónap alatt 60,3, júliusban már “csak” 3,7 milliárd forintnyi árfolyamveszteség okozta, ám meg is szabadult a lakosság egy jókora – 16,4, illetve 2 milliárd forintnyi – hányadtól. Ez új fejlemény, hiszen tavaly még jellemzően kivártak, sőt, inkább vásároltak az emberek, s passzívan tűrték a leértékelődés okozta vagyonveszteséget. A befektetésijegy-tulajdonosok is veszítenek: az árfolyamváltozás júliusban 2 milliárd, az év elejétől pedig 9,7 milliárdot vett ki a zsebükből, bár e papírt inkább vásárolta a lakosság, s július végéig már 505 milliárd forintnyit halmozzon föl belőle, az év elején birtokolt 463 milliárdos állománnyal szemben. Júniusban az emberek jellemzően kivettek devizabetéteikről (a nettó kivét meghaladta a 10 milliárdot), júliusban viszont e pénz egy részét visszahelyezték a devizaszámlákra.
- 11:40 A horvátok börtönnel fenyegetik Hernádit, 2011 óta Bakuba vezethetett az első hivatalos külföldi útja
- 11:37 Kamatmentes hitelprogramot indít a kormány budapesti vállalkozásoknak
- 11:27 Novák Előd a választási csalók neveit akarta
- 11:21 Megkéselte a párját, majd felakasztotta magát egy férfi Kecskeméten
- 11:17 RTL: csak streamingen lesznek elérhetők a Bajnokok Ligája-meccsek
- 11:09 „Az én fiam megint elkezdte a hasát csapkodni” – kihúzták az autista gyerekek lába alól a talajt
- 11:08 A Miss Universe-döntős Blága Tünde zsűritag lesz a Miss Universe Románia versenyén
- 11:02 Felfüggesztettet kértek a Pride rendezvényén balhézókra
- 10:58 A kulturális miniszter személyesen fúrta meg több független színház állami támogatását
- 10:58 Olyan jelzést kap a Gmail, amire érdemes lesz figyelni
- 10:57 Mi lesz Novák Katalin javadalmazásával, ha a volt államfő újra munkába áll?
- 10:41 Elutasította Hadházyék olimpiai népszavazását a Fővárosi Választási Bizottság
- 10:33 Olyan szél jött, hogy kibillent a Balaton, a meder is előbukkant
- 10:10 Rúdtáncshow, nyers kaja és drága jegyek – botrányba fulladt a detroiti Bridgerton-bál
- 10:09 Hétmilliós büntetést is kaphat egy férfi, aki 30 tonnányi fémhulladékot adott le
- 05:57 Dombóvár volt DK-s polgármestere Tisza Szigetet alapított
- 06:18 Az Árulók: két játékosnak véget ért a műsor, egyiküket Árpa Attila maga zárta bele egy koporsóba
- 07:09 MSZP Orbánnak: Ön szerint az 1956 üzenete, hogy az orosz agresszió ellen nem kell védekezni?
- 06:39 Ázsia Expressz: megvan a 3 páros, aki hajszázik, közülük kiesik valaki pénteken
- 05:40 Mi az a VPN, hogyan véd, és mire lehet még használni?
- 07:34 Most mindenki kipróbálhatja Magyarország legdrágább stadionját
- 08:49 Ki akarta szabadítani a dróthurokba szorult kutyát, vasvillával esett neki a csapdát kitevő szomszédja
- 09:33 Milliókat vett fel más bankkártyájával ez a fiatal Budapesten – videó
- 08:21 A Saturday Night Live humoristája szerint Sydney Sweeney „könyörgött nekik, hogy a melleiről poénkodjanak”
- 07:09 200 km/órás széllökésekkel érte el Floridát Helene, már halálos áldozata is van a hurrikánnak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!