Fél év alatt 10 százalékos hozamot teljesített Szabó László, a ConCorde Befektetési Alapkezelő Rt. igazgatója, ami hat hónap alatt 13,5 százalékkal haladta meg a benchmarkként tekintett Bux hozamát.#<# A BÉT teljesítményét, szerinte a következő hónapokban erősen befolyásolja az árfolyamnyereségre január elsejei hatállyal kivetett 20 százalékos forrásadó: nagyon valószínű, hogy - legalábbis az első fél év során - kimutatható mértékben csökken a tőzsdei forgalom. Ennek ellenére a Szabó László ajánlotta portfólió változatlanul a magyar részvényeket preferálja. A javaslat a nagyobb kockázatokat vállalni merő befektetők számára igazán érdekes, hiszen teljes mértékben hiányoznak a körből a kisebb hozamú, ám mindenképpen biztonságosabb állampapírok. Az áramszolgáltatók részvényeit a szakértő annak ellenére jónak tartja, hogy a cégek profitkilátásait nagyban befolyásolja a most folyó árvita. Nem kétséges, hogy a végeredményben az államot képviselő Magyar Villamos Művek Rt. álláspontja lesz a meghatározó, de az Émász és a Titász papírjait érdemes megtartani – véli Szabó. A fentiek miatt az augusztus elejei portfólióhoz képest kismértékben – 2,5-2,5 százalékkal – csökkent az áramszolgáltatók súlya az ajánlaton belül, az így felszabaduló tőkéből a szakember a Budapest Bank (BB) tőzsdén kívüli piacon kapható részvényeiből vásárolna. Elképzelhető ugyanis, hogy a BB meghatározó tulajdonosa, a General Electric Capital a következő hetekben lehívja opcióját, s ez akár nagyobb keresletet is indukálhat a piacon. A Mol és a Richter 15-15 százalékos aránya nem változott a hat hónappal ezelőttihez képest. Ugyanígy megbízható befektetés – ráadásul viszonylag alacsony P/E-érték (árfolyam/egy részvényre jutó eredmény) mellett vásárolható – a soproni és a martfűi sörgyárakat osztrák kézben egyesítő Brau Rt. részvénye is. A ConCorde befektetési szakértője eladásra javasolja viszont a korábban 10 százalékos súllyal szereplő, ám azóta komoly árfolyam-növekedésen átesett OTP elsőbbségi részvényeket. Ezek felvásárlása megkezdődött, s a papír hamarosan eltűnik a parkettről. Ehelyett a csaknem két éve tartó folyamatos átszervezés következtében megerősödni látszó Graboplastot érdemes vásárolni.
- 18:05 A God of War Ragnarök PC-n is kihagyhatatlan
- 17:59 Felmondott Karácsony Gergely kabinetfőnöke
- 17:47 „Orvosi eset vagy!” – Béres Anett és Zsigmond Angi úgy összekaptak az Ázsia Expressz kibeszélő műsorában, hogy utóbbi felállt a helyéről
- 17:32 Halálra kaszabolták a Pilisben Gertrúd királynét
- 17:24 Sulyok Tamás nem érzi feladatának, hogy hozzászóljon Orbán Balázs kijelentéseihez, de az '56-os hősök szentek szerinte
- 17:21 Az Atléticó lefújta a félidőre tervezett koncertet, miután kiderült, hogy az énekesnő Real-szurkoló
- 17:20 Házasodna a gazda: Vivien megkapta a levelet, amit Attila írt neki a távozása előtt
- 17:03 A Nébih nem javasolja a Sajóból kifogott halak fogyasztását
- 16:39 Fotókon Maggie Smith élete, aki egy egész generáció számára marad örökre McGalagony professzor
- 16:21 Gyurcsány Ferenc szerint megbékélésre és együttműködésre van szükség az ellenzéki oldalon
- 16:13 Több 11-12 éves kislányt is megerőszakolt egy 54 éves debreceni férfi
- 16:11 A kormány 800 milliárd forintos hitelt kért vasútfejlesztésre az Európai Beruházási Banktól
- 16:10 Egykori náci gyűjtőtáborban rendeztek holokausztról szóló képregény-kiállítást Belgiumban
- 15:59 Nem szerepelnek jól a magyar városok, ha a levegőminőségről van szó
- 15:44 Meghalt a 18 éves bringás, aki nagyot bukott a vébén
- 06:46 Nemzetgazdaság: Orbán Viktor újabb beruházást emelt ki
- 08:02 Aláírásgyűjtés indult a 21-es főút zenélő útszakasza ellen, hangos a Nélküled
- 11:09 „Az én fiam megint elkezdte a hasát csapkodni” – kihúzták az autista gyerekek lába alól a talajt
- 07:32 Orbán Viktor: Ha megint harcolni kell a hazáért, Orbán Balázs ott lesz velünk a Corvin közben
- 11:21 Megkéselte a párját, majd felakasztotta magát egy férfi Kecskeméten
- 12:48 Borbély Alexandra: Sajnálom, hogy nem kapok szerepet magyar filmekben, de Szlovákiában szívesen fogadnak
- 16:13 Több 11-12 éves kislányt is megerőszakolt egy 54 éves debreceni férfi
- 06:30 Annyira részeg volt, hogy véletlenül felvett 5 millió forintnyi kölcsönt
- 13:46 Orbán Balázs: Megerősítem, hogy ha szükség lesz rá, én ott leszek fegyverrel a kezemben a Corvin köznél
- 12:23 A Facebookon terjed egy kis útmutató a visszaváltó automaták átveréséhez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!