650 milliós áfacsalás miatt tartóztattak le Csongrád megyei autókereskedőket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói – tájékoztatta a Független Hírügynökséget Sárközi Alexandra, a NAV bűnügyi szóvivője. Hét ember előzetes letartóztatásba, egy pedig házi őrizetbe került, mert használt autók eladása után eltitkolták az áfát. Negyven helyszínen egyszerre száz pénzügyi nyomozó lepte el az autókereskedéseket a bűnszervezet leleplezésekor.
A rendkívül szervezett adócsalási ügyet Csongrád megyében tárták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói. A gyanú szerint többen, köztük cégvezetők, több cégen keresztül nagy értékű használt autókat hoztak Magyarországra különböző uniós országokból. Miután ezeket az autókat Magyarországon eladták, valótlan tartalmú áfabevallásokat nyújtottak be és ezzel összesen 650 millió forinttal rövidítették meg a központi költségvetést.
Az ügyben az elmúlt napokban körülbelül száz pénzügyi nyomozó negyven helyszínen tartott házkutatást és hallgatott ki embereket. Lefoglaltak bizonyítékként szolgáló könyvelési iratokat, okiratokat, valamint az érintett cégek, illetve gyanúsítottak tulajdonában lévő járműveket és készpénzt, valamint zárolták a bankszámláikat is. Összesen 360 millió forint értékű vagyont és 48 értékes kocsit foglaltak le az akcióban.
A nyomozóhatóság adócsalás miatt nyolc embert vett őrizetbe, közülük hetet előzetesbe, egyet házi őrizetbe helyezett a bíróság. A különösen nagy értékre elkövetett adócsalás miatt akár nyolc év börtönt is kaphatnak, ha a bíróság elítéli őket.