Közélet

Elásott emberek – Elrendelték a gyilkossággal gyanúsított férfi letartóztatását

Elrendelték a Csepelen kihantolt holttestek ügyéhez kapcsolódó gyilkossági ügy gyanúsítottjának letartóztatását.

Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit a Csepelen kihantolt holttestek ügyéhez kapcsolódó másik gyilkossági ügyben különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítanak – közölte a Fővárosi Bíróság pénteken az MTI-vel.

A bíróság jogerős végzésében megállapította: “megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén a hatóság elől megszökne, elrejtőzne, jelenléte az eljárási cselekményeknél csak fogva tartása mellett biztosítható, illetve okkal lehet tartani attól, hogy a gyanúsított a nyomozó hatóság előtt még ismeretlen tárgyi bizonyítási eszközöket megsemmisítené, elrejtené, esetlegesen az ügyben érintett személyeket, tanúkat befolyásolná, ezáltal a bizonyítási eljárás lefolytatását megnehezítené”.

A Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön kezdeményezte Cs. János előzetes letartóztatását. Deme Tamás őrnagy csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, három eljárásban vizsgálódnak, valamennyi a Csepel-sziget egy bizonyos területéhez kapcsolódik. “Személy elleni erőszakos bűncselekményekről van szó, és személyi összefüggés is van köztük, ugyanakkor egyelőre külön ügyként kezelik azokat” – tette hozzá.

Az első eljárás egy rablás, amelynek három gyanúsítottja van, a második az augusztus 11-én kihantolt négy holttest ügye, a harmadik pedig egy diósdi férfi meggyilkolása, a holttestét még nem találták meg. Ebben az emberölési ügyben, egy diósdi férfi egy évvel ezelőtti meggyilkolásával gyanúsították meg Cs. Jánost.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik