A Siófok labdarúgócsapata ott folytatta az OTP Bank Ligában, ahol az előző körben abbahagyta. Mint ismert, a balatoni csapat úgy verte meg 3-1-re a Kaposvárt, hogy mindhárom gólt 11-esből szerezte, méghozzá Melczer jóvoltából.
És láss csodát, a Siófok Diósgyőrben is kapott egy büntetőt a 17. percben (Gohér szabálytalankodott), és Melczer most sem hibázott (0-1).
A DVTK jól kezdte a szezont, hiszen rögtön az első meccsen 5-1-re verte a ZTE-t, de aztán hazai pályán kapott ki a Kecskeméttől. Harmadik otthoni találkozóján aztán a Pápa hódolt be (2-0). Legutóbb Újpesten sikerült elcsípni egy pontot Benczés Miklós csapatának.
Meglepően jól játszott a Siófok Miskolcon, de Rados legtöbbször jó helyen állt a kapuban. Az 54. percben aztán egyenlítettek a hazaiak, Luqué indította George-ot, aki a hálóba továbbította a labdát (1-1).
Luqué aztán a találkozó hajrájában igazolta, miért tartják az NB 1 egyik legjobb idei igazolásának: 20 méterről bombázott a kapuba, ezzel fordította meg az állást (2-1). Nem véletlen, hogy felrobbant a stadion a gól után. Egyébként nagyjából 5000 néző követte az eseményeket.
A Siófok dolgát nehezítette, hogy a meccs második félidejében Melczert és a Kaposváron is megforduló Bozovicot sérülés miatt le kellett cserélni.
A forduló előtt mindkét együttesnek nyolc pontja volt, egymás mögött álltak a tabellán: a DVTK most ellépett a BFC-től.
Sárga lap: Gallardo (49.), illetve Fejes (47.), Kecskés (71.)