Közélet

Rablás és zsarolás: vádemelés Tasnádi ellen

Vádemelési javaslattal lezárta a Nemzeti Nyomozó Iroda a Tasnádi Péter és egyik üzleti partnere ellen indított nyomozást.

A Nemzeti Nyomozó Iroda közleményében az áll, hogy a gyanú szerint Tasnádi Péter – a közleményben csak T. Péterként említik – üzleti partnerének pénzt adott, hogy abból vállalkozását finanszírozza. Később üzlettársa azonban csak részben tudott elszámolni, hiánytalanul nem tudott mindent visszafizetni. Az adós a késedelmet azzal magyarázta, hogy neki is tartoznak. A gyanú szerint Tasnádi Péter ezután megfenyegette adósát, akitől ekkor már a valós tartozásnál lényegesen magasabb összeget követelt, egy esetben pedig erőszakkal szereztek vissza valamennyi készpénzt.

A Nemzeti Nyomozó Iroda Tasnádi Péterrel szemben egy rablás és két zsarolás, társa ellen pedig egy rablás gyanúja miatt nyomozott. A rendőrségi munka a napokban lezárult, a vádemelési javaslatot, és az ügy iratait a VI. és VII. kerületi ügyészségnek már megküldték.

Decemberben jogerősen is elutasította a bíróság Tasnádi Péter előzetesben lévő vállalkozó fellebbezését, így a férfi február 13-ig előzetes letartóztatásban marad. A bíróság október elején helyezte házi őrizetbe a vállalkozót, ám a bíróság szerint az eljárás meghiúsítására törekedett.

A Magyar Hírlap két héttel ezelőtt arról számolt be, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség Tasnádi Péter illetve ügyvédje és egy velük összejátszó igazságügyi szakértő ellen emelt vádat. E szerint Tasnádi Péter még 2006-ban – ügyvédje tanácsára – elhatározta: megvesztegeti az igazságügyi elmeszakértőt, hogy a nő a beszámíthatósági képességének korlátozását mondja ki szakvéleményében. A szakértő el is készítette a dokumentumot, amiért hárommillió forintot kért és kapott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik