Elsötétített szoba, a felforrósodott cellulózszalag sajátos illata, a képtovábbító mechanika jellegzetes nyikorgása – ezekre emlékszik mindenki, akinek valaha diafilmvetítésben volt része. Szerencsére mindez ma már nemcsak emlék: bár még mindig kevesen tudják, a diafilm ma is létezik, sőt, úgy tűnik, reneszánszát éli.
NOSZTALGIA. Szalagos diafilmet talán ma már csak Magyarországon készítenek, a Diafilmgyártó Kft. jóvoltából. Csehné Lendvai Gabriella, a cég ügyvezető igazgatója elmondta: ők 300 forintért adják el a filmeket a nagykereskedőknek, és nagyjából 10-15 százalékos árréssel dolgoznak. Tavalyi árbevételük 40 millió forint volt, forgalmuk folyamatosan növekszik, 2000-ben 100 ezer tekercs diafilm eladásával már nyereséggel zárták az évet.
“A diavetítés eredendően a gyermek és a felnőtt – esetleg nagyobb testvér – közös tevékenysége” – írja Mannhardt András pszichológus az Óvodai Nevelés című szakfolyóirat megjelenés előtt álló számában. Ez az, ami a diafilmet megkülönbözteti és versenyképessé teszi a videóval, vagy a számítógépes játékokkal szemben. Családi szórakozást kínál, amely ráadásul a kép és az alatta futó rövid szöveg segítségével, annak többszöri ismétlésével az olvasni tanulásban is egyedülálló segítséget nyújt. Talán ez, valamint az ébredező nosztalgia az oka annak, hogy a műfaj újra népszerűvé vált.
A Diafilmgyártó Kft. ügyvezetőjének kalkulációi szerint a tavaly eladott példányszám még legalább kétszeresére növelhető – ehhez azonban a mainál jóval erőteljesebb marketingmunka szükséges, ami egyelőre még meghaladja a kft. anyagi lehetőségeit. (Más kérdés, és a mai viszonyokkal össze nem vethető adat, hogy a diafilm hőskorában, az ötvenes-hatvanas években egymillió tekercs fogyott évente.) A cég marketingtevékenysége azért ébredezni látszik, s valószínűleg ez is hozzájárul a 600-700 forintos árú filmek növekvő eladásához. Nagyot dobott a forgalmon például a filmek dobozainak keménypapíros, mesefigurákkal díszített csomagolása, a nemrég elkészült teljes nyomtatott katalógus, vagy az egyik ismert fogpasztamárkával közös akció, amelynek keretében minden egyes megvásárolt tubus fogkrém és fogkefe mellé diafilmet adnak ajándékba. A cég emellett legnagyobb kereskedő partnereivel, például a tavaly óta a Diafilmgyártó Kft.-ben 35 százalékos tulajdonrésszel rendelkező Libri Kft. bolthálózatával együttműködve bemutató vetítéseket szervez, illetve diafilmsarkot hoz létre az árusítóhelyeken. Ilyen működik a budapesti Westend City Centerben – és lesz a hamarosan megnyíló Mammut 2-ben is -, ahol vevőcsalogatóként a boltok elsötétített zugában egy-egy filmből állandóan vetítenek néhány kockát.
Propagandából üzletA dia története évszázadokra nyúlik vissza. A különböző módokon vetített festett üveglemezek után Magyarországon az 1920-as években jelent meg először a szalagos diafilm. Ezt a médiumot már akkor is jórészt agitációs célokra használták (például az elcsatolt területek történetét mutatták be rajtuk), de készültek ismeretterjesztő – mondjuk a műtrágyázás gyakorlatát bemutató – filmek is. A második világháború és az 1948-as kommunista hatalomátvétel után a Népművelési Minisztérium szerkesztésében és kiadásában jelentek meg a tekercsek. A diafilm hihetetlen tündöklését itthon és általában a szocialista országokban az okozta, hogy olcsó propagandamédiumnak számított; tőlünk nyugatabbra erre a célra már mozgófilmet használtak. Így történhetett, hogy az ötvenes években sporteseményekről készültek híradó diafilmek (1953-ban a 6:3-ról az Angliai diadal című), dokumentumművek születtek a Pártról (Rákosi Mátyás harcos élete), esetleg a szocialista mezőgazdaságról (Termeljünk több tojást!) jelentek meg ma már mulatságosnak tűnő alkotások. Abban az időben tűntek fel az első ifjúsági és mesefilmek is, amelyek népszerűsége azóta is szinte töretlen, és amelyek mostanra teljesen lesöpörték az egyéb műfajú diafilmeket. A hatvanas évektől irodalmi műveket, filmeket, színházi előadásokat adaptáltak a celluloidra, később pedig, a technika fejlődésével párhuzamosan feltűntek a különböző hangos változatok, a közismert színészek hangját őrző hanglemezzel, hangszalaggal kombinált öszvér megoldások. Ezek már a médium végét jelezték: a nyolcvanas évek közepén a televízió és a videó pedig megadta a kegyelemdöfést. A diafilmgyártás az összes szocialista országban megszűnt, és bezártak a diavetítőket előállító ukrán, lengyel, német és cseh gyárak is. A magyar Diafilmgyártó Vállalat a kilencvenes évek közepére szintén működésképtelenné vált, ám 1997-ben magyar magánszemélyek megvásárolták. Ekkor alakult meg a Diafilmgyártó Kft., amely ma valószínűleg az egyetlen tekercses diafilmet előállító vállalkozás Európában. A szalagos diafilmek alapjául szolgáló, általában A4-es formátumú festményeket, amelyek még a Magyar Diafilmgyártó Vállalatnál készültek, ma az Országos Széchenyi Könyvtárban őrzik, azok a magyar állam tulajdonában vannak, felhasználásuk joga a Diafilmgyártó Kft.-é.
Dietrich Tamás, a Libri ügyvezető igazgatója is tapasztalja a forgalom növekedését. Tavaly 25 üzletükben 12,5 ezer darab filmet adtak el, mintegy 10 millió forint értékben, ennél az idén – főleg a kiemelt marketing eredményeként – többre számítanak. A miskolci Varázsgömb játékbolt vezetője szintén úgy látja, fellendült a diafilm iránti érdeklődés, bár a város főutcáján lévő üzletükben csupán néhány tucatot adnak el havonta. A legkeresettebb diafilmek általában a Grimm-mesék, a Hamupipőke vagy a Piroska és a farkas, Benedek Elek meséi, és a régi tévés sorozatok: Mazsola, Böbe Baba, Vuk, Süsü vagy a Vízipók. A teljes kínálat, a mintegy kétszáz címből álló lista egyébként most már az interneten is megtalálható, és nagyobb rendelés esetén online vásárlásra is lehetőség nyílik.
VETÍTŐGONDOK. Szervesen kapcsolódik a diafilmhez a vetítőkészülék. A Lemezárugyár a nyolcvanas évek közepéig gyártotta a több generáció által is jól ismert “púpos” vetítőgépeket, azt követően azonban évekig szünetelt a hasonló készülékek forgalmazása. A hazai piacon jelenleg egy orosz gyártmányú vetítő, a Szkaszka kapható. Ezt Vámosi József vállalkozó Oroszországból szerzi be. A szakmája szerint műszerész-kereskedő, aki régóta szerelmese a diafilmnek, öt éve foglalkozik a Szkaszka értékesítésével. Vámosi Oroszországban, egy katonai eszközöket gyártó vállalatnál bukkant rá néhány már használaton kívüli vetítőgyártó szerszámra. Ezeket az utolsó pillanatban sikerült megmentenie, így az orosz cég újra gyártja a Szkaszkát – jelenleg kizárólag a magyar piacra. Vámosi Józseftől darabonként mintegy 5 ezer forintért évente 3 ezer darab vetítőt vásárolnak a különböző játék-nagykereskedések, például a Regio Kft. vagy a Gulliver Kft. “Sajnos ennél többet lehetetlen eladni – panaszkodik -, a piac ugyanis telítődik.” Ennek az egyszerű műszaki megoldású vetítők időtállósága az oka: legyen szó akár a Szkaszkáról vagy a régi magyar púposról, a masinák általában évtizedekig megbízhatóan működnek.
Ha a diavetítőt mindössze talán egyetlen cég gyártja a világon, és a diafilm mint gyermekjáték és oktató eszköz Magyarországon kívül gyakorlatilag már nem létezik, felmerül a kérdés, nem volna-e érdemes külföldön próbálkozni a médium meghonosításával. Csehné Lendvai Gabriella távlati tervei között ez is szerepel. A csak a volt szocialista országokra jellemző, és a hajdani vasfüggönyön túl teljesen ismeretlen médium (lásd keretes írásunkat), a tekercses diafilm “nagyot durranhatna” Nyugat-Európában. Szerinte azonban ehhez nemcsak idegen nyelvű filmekre, hanem a piacon jelenlevőknél szebb, esztétikusabb, új megjelenésű vetítőkre is szükség lenne. Szerencsére azonban ilyesmivel is voltak már itthon próbálkozások. Friedeczky Gyula, a K+F Kft. tulajdonosa néhány éve új típusú diafilmvetítőt alkotott. A 6 millió forintba kerülő fejlesztés eredménye egy, a megszokottaktól merőben eltérő konstrukció, amelyben az optikai és elektronikai egységek térben elkülönülnek. A lencserendszer megoldása az elődökhöz képest jóval nagyobb – ötméteres távolságból vetítve 2,40×1,80 méteres – képet eredményez. A fejlesztés azonban nem váltotta be Friedeczky Gyula reményeit, mert termékét nem tudja eladni, eddig csupán néhány száz darab kelt el belőle.
RÉGI DARABOK. Mindegy azonban, hogy új vagy öreg vetítővel rendelkezik, a közönség mindenképpen régi tervezésű filmeket kénytelen vásárolni. Diafilmet ugyanis a nyolcvanas évek eleje óta nem “forgattak”. Ma csak és kizárólag a Diafilmgyártó Vállalat annak idején rajzoltatott filmjeinek változatlan vagy felújított kópiái kaphatók. “Gondoltunk ugyan arra, hogy új filmeket készítsünk, de erre egyelőre saját erőből nem vagyunk képesek” – sajnálkozik Lendvai Gabriella. Tervei között mindenesetre szerepel, hogy előbb-utóbb új, eredeti filmet rajzoltat. Ez nemcsak a vállalkozás jövője miatt lenne fontos: alighanem ez az egyetlen útja annak, hogy a diafilmet mint médiumot és művészeti formát megmentsék. Az új filmeket az ügyvezető már megírt történetek, mesék grafikus adaptációjaként képzeli el, elkészítésükhöz és kiadásukhoz könyvkiadókat keres partnerül. Egy-egy film előállítása néhány millió forintba kerülne.
