Igazi természetbarát gazdálkodó, olyan, akiből sok kellene; azért nem mondom, hogy földbirtokos, mert ez a szó rossz értelmű – így festi le Szomor Dezsőt Kárpáti László, a Fertő-Hansági Nemzeti Park igazgatója. Manapság, a nemzetközi nagybefektetések árnyékában, nem sok jó vár arra, aki “dacból” kezd vállalkozni. Különösen akkor nem, ha a csúcstechnika helyett a Honfoglalás-kori nomád magyarok “élő legendája”, a rideg tartású szürke marha tenyésztése a cég meghatározó profilja. Ahhoz, hogy az ország második legnagyobb szikes pusztáján, Apajon mégis meg tudott kapaszkodni Szomor Dezső vállalkozása, nem csak sok munka, hanem egy jó adag szerencse is kellett.
Szomor Dezső magántermelő, zsebében a kertészmérnöki diplomával, háta mögött néhány év dísznövény-termesztési gyakorlattal, maga sem gondolta volna még jó két évtizede, hogy a nemzeti genetikai kincs, a szürke marha tenyésztésével fog foglalkozni. Az viszont megfordult a fejében, hogy bérből és fizetésből nem igazán lehet megélni. Régóta vágyott arra, hogy saját dísznövénykertészete legyen, bár az egyetemen szőlésznek vették fel. A diplomát így is csak nagy szerencsével szerezte meg, mert az akkori terminológia szerint “megbízhatatlan, elvi hibás” hallgató volt. Egy egyetemi szemináriumon ugyanis elmesélte nagyapja személyes élményét: miként akasztatott fel Szamuely Tibor egy apát az őt védő fiával együtt. “Ezért a történetért akkor többéves börtön járhatott volna, ha a tanárom nem hallgatja el az ügyet” – meséli. Végül is lediplomázott, s a kertészet is létrejött. A virágzó, mára 1,5 hektárosra növekedett fóliakertészetben a szegfű, a gerbera után mostanában inkább rózsát hajtat, de termel orchideát is.
ÁLLAMI LEGELŐKÖN.Az állatbarát Szomor életében a nagy változást mégis az a hat szürke marha borjú hozta meg, amelyeket 1978-ban egy régi debreceni barátja segítségével vásárolt. Egy évtizeddel később, a nyolcvanas évek végén, amikor a költségtakarékosságra hivatkozva az állami gazdaságok rohamosan apasztották a rájuk bízott törzsállományokat, Szomor Dezső nem nézte tétlenül a pusztítást. Persze több volt ez önzetlen sajnálatnál: meg akarta mutatni a neves szaktekintélyeknek, hogy a szürke marhát lehet nyereségesen is tartani. Felvásárolta a selejtezésre ítélt állományokat, sőt akadt olyan is, amelyet közvetlenül a vágóhídról szerzett meg. A tenyésztéshez ezek értékesebbek is voltak, mert törzskönyvvel rendelkeztek. Velük alapította meg fajtatiszta törzstenyészetét. Az okmányokkal nem rendelkező állatokat pedig jobb húskihozatalú (ún. kék belga, avagy Charolay) fajtákkal keresztezte.
Szomor Dezső53 éves, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemet 1971-ben végezte el, szőlész-borász szakon. Öt évig dolgozott az Óbuda Tsz-ben mint dísznövény-termesztő, közben 1972-73-ban saját költségen tanulmányútra ment az Egyesült Államokba; Colorádóban, Denverben ismerte meg a “kertészeti business”-t. Később a Rozmaring Tsz-ben is a dísznövény-termesztésben tevékenykedett.
• Szürke marhákkal 1978-tól foglakozik; kedvtelésnek indult, majd egyik fő profiljává vált a tenyésztés. Jelenleg összesen másfélezer szürke marhát tart.
• 1978-ban a dísznövény-kertészetbe is maga vágott bele: szegfűt, gerberát, rózsát termelt. GMK-ját 1985-ben alapította, 1990-ben pedig egyéni vállalkozóként folytatta. Jelenleg 15 ezer négyzetméter fóliafelületet és 5 ezer hektár bérelt szántó-, illetve legelőterületet használ, valamint 250 hektár halastó-felületen gazdálkodik.
• Nős, felesége a vállalkozásban segít, két leányuk és egy fiuk van.
A szürkemarha-tartás több volt számára egyszerű üzletnél. A magyar puszta és az igénytelen húsmarha kínálta lehetőséget országos jelentőségűnek tartotta, amelyről 1991-ben tanulmányt is készített az akkori földművelésügyi tárcának az állami tulajdonban lévő kihasználatlan legelőterületek hasznosítására. Ebben, a fajta megmaradása érdekében, a támogatás radikális csökkentését kérte, az állatvágás kétéves felfüggesztése mellett. Pénz helyett inkább a kihasználatlan állami legelők bérbeadását indítványozta a törzstenyésztésre vállalkozó gazdáknak segítségként. Az ötletet “megfúrta az ellenlobbi”, az egyre nagyobb támogatásokra apelláló állami törzstenyésztők tábora. Szomor Dezső kapcsolata e körrel annyira elmérgesedett, hogy amikor a Hortobágyon megvásárolta az éves nőivarú szaporulatot, meg is ígérte: “Lesz még nekem is félezer szürke tehenem, csak nem ilyen gyatra állomány”.
VIRÁGZÓ PUSZTA?Szomor Dezső tartotta magát a tervhez. Néhány éve 700 tehénre és szaporulatára, összesen 1500 állatra duzzadt az apaji, Szomor-féle szürke gulya. Ezzel 1997-ben lepipálta az addig legnagyobb, a Hortobágyi Nemzeti Park területén élő állami tenyészetet. Másfél évtizedig kellett várni, hogy a hobbiként indult marhatartás végre igazi üzletté váljon. Addig a tenyésztés – a Kiskunsági Nemzeti Parkkal közösen létesített bikanevelő telepből kikerülő évi 20-30 állat értékesítése – csak fedezte a kiadásokat. Egy-két neves szállodát leszámítva ugyanis nem volt kereslete a szürke marha húsának. Igaz, a keresztezett borjak iránt mindig nagy volt az érdeklődés, de az értékesebb tenyészállat egy-egy kilogrammjáért tavaly alig másfél kiló kenyeret lehetett kapni. Az Európa-szerte dúló állatjárványok idején azonban felértékelődik a száj- és körömfájásra rezisztens, a pusztai legelőn állati eredetű húsos takarmány-kiegészítőt sohasem látott – tehát a BSE ellen is védett – rideg marha. A vállalkozó reményei szerint a jobb hústermelő képességű fajtákkal keresztezve a különleges, vad ízű biohús különösen keresett lesz az uniós országokban. A szikes pusztán, az állami gazdaságtól bérelt földeken, amúgy kevés az üzleti lehetőség az agrárvállalkozáshoz. Ám Szomor Dezső a vizes élőhely rekonstrukció keretében mintegy 250 hektár halastavat is létesített üzlettársaival. A puszta közepén virágzó vállalkozás – a nehézségek ellenére – tavaly már csaknem 300 millió forintos árbevételt produkált. A további fejlődést azonban nemcsak a puszta gazdasági értelemben szegényes adottságai akadályozzák, hanem Szomor Dezső szerint a hozzá nem értő agrárvezetés, a rossz, ésszerűtlen szabályok is. Nem érti például, hogy “Szent István óta miért csak külföldinek lehet adni a magyar termelő tulajdont, magyar kézbe sosem”. Pedig ennek esett áldozatul a jobb sorsra érdemes Kiskunsági Állami Gazdaság is. A vállalkozó szerint ezen a balul sikerült privatizáción is angolok nyertek, akiknek kudarca után töredékére zsugorodott a használható termelési érték a Kiskunság területén.
