Közélet

Bombariadó a bíróságokon – embercsempész-ügy állhat a háttérben

Bombafenyegetést kapott kedd reggel a Hajdú-Bihar Megyei Ítélőtábla, nem sokkal később pedig a Nyíregyházi Városi Bíróság is.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint fél kilenckor kapták a riasztást a bíróság biztonsági szolgálatától. E szerint egy férfi telefonált tíz perccel korábban, és annyit közölt, hogy három bombát helyezett el az épületben. Kettőt a mélygarázsban, egyet pedig valahol máshol. A telefonáló hozzátette, hogy a bombákat a keresőkutya nem szagolja ki, s a robbanószerkezetek 11-kor fognak robbanni. A rendőrség nagy erőkkel érkezett a helyszínre. Az épületet kiürítették.

Ezzel egyidőben bombariadót rendeltek el a Nyíregyházi Városi Bíróságon is. Ebben az esetben is kilenc óra előtt érkezett a telefon a Nyíregyházi Rendőrkapitányságra. A hang azt mondta: az épületében bombát helyezett el. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság megkezdte az épület kiürítését és bombakereső szolgálati kutyák bevonásával megkezdték az épület átvizsgálását. A rendőrség keresi a robbantással fenyegető ismeretlen telefonálót.

A Hír24 információi szerint elképzelhető, hogy az utóbbi esetnek egy embercsempészettel kapcsolatos ügy áll a háttérében. Érdekes összefüggés ugyanis, hogy idén márciusban a Vásárosnaményi Városi Bíróságon volt bombariadó, pont aznap, amikor egy embercsempészettel kapcsolatos ügyet tárgyaltak. Ugyanennek az ügynek a fellebbviteli tárgyalását éppen mára, november 8-án kilenc órára tűzte ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság.

Nyíregyházán nem sokkal 11 óra előtt fújták le a készültséget, a bíróság épületébe visszatérhettek a dolgozók és az ügyfelek. Bombát nem találtak az épületben.

A Debreceni Ítélőtáblán jelenleg is riadó van, a szakemberek egyelőre semmit nem találtak az épületben, de a 11 órás detonáció elmaradt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik