Közélet

Vádat emeltek az NNI egyik volt vezetője ellen

Azt nem tudni, pontosan mivel gyanúsították Váradi Csabát, az erre vonatkozó információkat 40 évre titkosították.

Befejeződött a nyomozás, az NNI Dél-Dunántúli Régiójának volt vezetője ellen folytatólagosan elkövetett jogosulatlan titkos információgyűjtés bűntette, 15-rendbeli, részben folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntette, valamint más köztörvényi és katonai bűncselekmények elkövetése miatt emeltek vádat – közölte a nyomozást lefolytató Kaposvári Katonai Ügyészség hétfőn az MTI-vel.

Váradi Csaba régiós vezető szolgálati viszonyát egyébként idén januárjában függesztette fel az NNI igazgatója. A nyomozást többször is meghosszabbították, az alezredest pedig először júliusban hallgatták ki gyanúsítottként.

Az ügyészség sajtószóvivője közleményében azt írta, a rendőr alezredes elleni vádiratot a Somogy Megyei Bíróság katonai tanácsához nyújtották be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik