Bár az időjárás okozhat még meglepetéseket, az emberek többsége már szívesen leszámolna a hideg téli napokkal. #<#Ha másképp nem megy, legalább farsangi vidámságok, forró báli hangulatok és szerelmes Valentine-napi üdvözlések formájában. A télűző mulatságok közül mindenki vérmérséklete, szakmai elkötelezettsége, vagy éppen pénztárcája függvényében válogathat: az elsők között, januárban rendezték meg a vállalkozói szféra estélyét, februárban pedig szinte egymást érik a rendezvények, kezdve az Öko-, folytatva az Operabállal, egészen a lovasbálig, amelynek bevételét hagyományosan a mozgássérült gyerekek javára fordítják. Természetesen vannak azért a tavaszvárásnak bensőségesebb hangulatú ünnepei is, bár az utóbbi években ezekből is valóságos “népmozgalom” lett. Nem kerülte el ezt a sorsot a február 14-i Valentine (Bálint)-nap sem, pedig 1990-ig nem is volt “őshonos” Magyarországon. Az ünnep eredetét egyébként az ókori Rómában kell keresnünk, ahol a termékenység szertartásának “kísérő rendezvényeként” áldozati kecskék bőréből hasított szíjakkal csapkodták meg elsősorban a szép nőket. Ugyanezen a napon Juno istennőnek is kedveztek, mégpedig úgy, hogy egy faládából lányok nevét húzhatták ki fiatalemberek. A kereszténység idején egy mártírhalált halt püspök, illetve egy lefejezett pap lett a neves nap névadója, ám némi jelentésváltozás után végleg a szerelmeseké lett ez a dátum. Az angolok már 1446-ban is ünnepelték Valentine-t, mégpedig üdvözlőkártyák küldözgetésével. A többségében szalonképes jókívánságok mellett azonban divatba jöttek – mintha csak a hazai választási küzdelmek “üzeneteit” látnánk -, a “filléres borzadályok” elnevezésű kártyák, amelyeket durva papírra nyomtattak és kegyetlen karikatúrákat, valamint sértő versikéket tartalmaztak. Mai formáját az ünnep akkor nyerte el, amikor a francia-belga Fleurop virágküldő szervezet reklámkampánya következtében ezen a napon szinte egész Európa virágba borult. Az első magyarországi Valentine-napot is értelemszerűen a hazai virágkötők egyesülete szervezte 1990-ben, s azóta hagyománnyá vált az is, hogy a Valentin napot követő hétvégén tartják szakmai báljukat – feltehetően “virágos” hangulatban.
- 12:06 Truman Capote minden volt, csak szent nem
- 11:58 Súlyos baleset Bicskén, mentőhelikopter is ment
- 11:51 A XVI. kerület fideszes polgármestere saját ügyeletet szervez október 1-jétől
- 11:46 Közlekedési balesetben elhunyt Szuna Roland, korábbi válogatott jégkorongozó
- 11:39 Az iparűzési adóról nincs kormányzati döntés
- 11:15 Alig ítéltek el két festményrongáló aktivistát, újra levesben úsztak Van Gogh napraforgói Londonban
- 11:06 Jo Nesbø: A megfelelő indítékkal mindannyian képesek lennénk gyilkolni
- 11:03 „Belefáradtam, hogy egy olyan világban éljek, ahol az eredményeim, a helyezésem, a hibáim alapján mérik az értékemet”
- 10:43 Izraeli haderő: Meghalt a Hezbollah vezetője
- 10:40 „Nem hiába nincs senkid” – Mészáros Bendéék csúnyán összerúgták a port Béres Anett-tel az Ázsia Expresszben
- 10:13 Fürjes Balázs: Csak társadalmi konszenzussal lehet esélye a budapesti olimpiának
- 10:08 Tizenöt év után jött rá egy kaliforniai férfi, hogy ő fizeti a szomszédja villanyszámláját is
- 10:06 A világpolitikát is befolyásolhatja a Murdoch család örökösödési háborúja
- 10:05 Guardiola: Háborút akartok? Rendben, akkor háborúzunk
- 09:54 Rekordot döntött a vonulásra összegyűlt kék vércsék száma a Kárpát-medencében
- 20:59 Magyar Péter: Elítélt bűnözők, országgyűlési képviselők és volt MSZMP-sek sem csatlakozhatnak
- 07:55 ENSZ BT: Szijjártó Péter elárulta, mi a valódi diplomácia
- 07:26 Ázsia Expressz: Till Attila és Stohl András búcsúztak a versenytől
- 19:28 Titokban összeházasodott Molnár Tamás és Cinthya Dictator
- 10:43 Izraeli haderő: Meghalt a Hezbollah vezetője
- 09:54 Sajnálatos kapcsolódási pont van Maggie Smith és Michael Gambon halála között
- 06:53 Lenyelhetik-e a hivatalos katolikusok a földalattiakat Kínában?
- 21:38 Avril Lavigne 40 éves lett, de ennél is hihetetlenebb, hogy még mindig hiteles lázadó punkhercegnőként
- 10:08 Tizenöt év után jött rá egy kaliforniai férfi, hogy ő fizeti a szomszédja villanyszámláját is
- 08:50 „A legenda szót túlhasználják, de ha bárkire is ráillik az iparágunkban, akkor az ő” – Maggie Smith-től búcsúzik a sztárvilág