Itt a csillagászati nyár, Aigner Szilárd meteoropata és metakulturális szubsztrátum forgástengelye 23 fok 26 perces szöget zár be Nap körüli pályája síkjára, ennek ellenére szép nyári borokat sorakoztatunk fel a következő hetekben.#<# E heti borunk származási helye a Tolnai borvidék, amelyet 1997-ben választottak le a szekszárdiról, és inkább fehér borok teremnek itten, a Tolnai dombvidéken és a Völgységi, valamint Tamási körzetben, szemben Szekszárd vörös izzásával. Nagy múlttal nemigen dicsekedhető borvidékről van szó tehát, melynek azonban kedvező klimatikus adottságai és változatos talajai sok jót ígérnek. Nem véletlen, hogy az e heti borunkat komponáló Eurobor Kft. (mely Gál Tibor, aki pediglen Szepsy István mellett a leghíresebb magyar borász szakmai vezetése alatt áll) a borvilág egyik legismertebb neve, az Antinori-chateau többségi tulajdonában van. A tramini. A tramini rózsaillatú, tiszta változatai fontos entitások, a rózsa csak rózsa csak rózsa csak rózsa / csak rózsa. Éppen Piero Antinori márki szerint a tramini igencsak különbözik attól, amit Itáliában megszoktak az emberek, komolyan érdeklődnek iránta ezért úgy a bolti eladásban, mint a csúcsgasztronómiában, ahol sokszor aperitifként ajánlják, vagy a megbecsült vendégeknek járó üdvözlő italként. Az Alto Adige-i Tramin falura vezetik viszsza a szőlő származását, az Alexandra borkalauz szerint igazából a mi traminink ugyanúgy afféle gyengébb mitteleurópai változata a metsző, olajos és rózsavízszerű és fűszeres Gewürztramininek, mint teszem azt a minap taglalt olaszrizling a rajnai rizlingnek. Múlt évi Bátapáti Traminink in concreto tökéletes rózsaolaj-illatú, per definitionem tramini, hozza a rózsa illatát, mely a kórházak udvarán terem. Némi barack is felvillan tán az illatban, némi szénsav forog a pohárban, erogén fíling, ízben határozott, definitív kajszibarack és lágy kerekség, szép kerek nyári bor, a lengedező rózsaillattal és -ízzel, melegen. Így éppenséggel hidegen ajánlható, és (Kovács Antal háromszoros magyar bajnok sommelier szerint) túl azon a kézenfekvő eseten, hogy gyümölcskörettel adunk fel valamit, a tramini lágy illatossága révén jól illeszkedik a kínai konyha logikájához, így kiválóan alkalmas annak a súlyos ontológiai és egzisztenciális kérdésnek a megválaszolására, hogy mi a jó csudát mellékeljek a magam komponálta kínai vacsorához.
- 15:10 Kirúghatják az iskolából az angliai fiút, mert túl hosszú a haja
- 15:06 Egy pisztoly miatt tartóztatták le a móri mészárlás után elítélt, majd felmentett K. Edét
- 15:00 Sikeres királynő lett Kleopátra lánya
- 14:33 A Limes-múzeumnál vergődött partra a verőcei halálos hajóbaleset valószínűleg egyetlen túlélője
- 14:20 1,5 millió euróra büntették az FC Portót, az UEFA kizárhatja az európai kupákból is
- 14:06 A világon egyedülálló állat rejtőzik Borsodban
- 14:05 Szalonnasütési világrekord született Szántódpusztán
- 13:47 Három, Fico lelövését támogató kommentelőt vettek őrizetbe Szlovákiában
- 13:46 Egy 82 éves nő feltekert a Tour de France legendás hegyére, hogy pénzt gyűjtsön Gázának
- 13:08 Ekler Luca para-világbajnok 100 méteres síkfutásban
- 13:04 A Bajnokok Ligája legjobb hátvédje nem kell a német válogatottnak az Eb-re
- 13:03 „Fehér és kiváltságos” – így állt a PC zsűri Nádas Péter német irodalmi díjesélye útjába
- 12:41 Az Újpest-szurkolók bunkóságot exportáltak Németországba
- 12:19 Internetszolgáltatóról nevezték el a gyereküket, hogy 18 éven át ingyen kapják a netet
- 12:09 Fico túl van a legrosszabbon, már nincs életveszélyben
- 07:56 Curtis közös fotót posztolt Azahriah-val és Desh-sel
- 11:02 Özvegy Steinberger Dezsőné nagyon dühös lett
- 07:59 Grúz államfő: Elvárom, hogy Macron eljöjjön hozzánk
- 06:09 Egy éve ilyenkor: meg akarta ölni szüleit az örökbefogadott kislány, akiről kiderült, hogy huszonéves nő
- 12:08 Árvíz, tengerészgyalogosok, Putyin, Messi kutya, pelikánok a hét képein
- 09:05 „A temető útján félreállva a farmerem gombjához nyúlt volna, én pedig valószínűleg hagytam volna neki, mert igazán jólesett volna”
- 11:22 A történelem igazságos oldalán állok - mondta a Gyorskocsi utcában fogva tartott olasz antifasiszta nő
- 07:27 Házasság első látásra: Noha már elváltak, Petra és Andris közös fotóval emlékeztek meg a 11. hónapfordulójukról
- 07:19 Egyetlen érvényes szavazat is elegendő lehet a polgármesteri székhez
- 12:09 Fico túl van a legrosszabbon, már nincs életveszélyben
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!