Sport

Janics-ügy: “Nem is mondtuk azt, hogy tiszta hülyeség!”

Dragan Plavsic, a szerb kajak-kenu válogatott edzője cáfolja, hogy a szerb szövetség elnöke, Mirko Nisovic „tiszta hülyeségnek" nevezte a magyar szövetség (MKKSZ) azon álláspontját, hogy 150 ezer euró (42 millió forint) „felkészülési hozzájárulást" kér a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa országváltásáért.

Plavsic elmondta: Nisovic jelenleg Cipruson tartózkodik, és őt bízta meg, hogy tolmácsolja a szerb fél álláspontját.
„A szövetségünk elnöke nem mondta azt a magyarok álláspontjára, hogy hülyeség, ezt az újságírók találhatták ki. Egyébként nem gondolom, hogy logikus az, amit a magyarok mondanak, Janics ugyanis annak idején pénzmozgás nélkül ment Szerbiából Magyarországra, szerintünk most ugyanígy kellene visszajönnie – fogalmazott a szerb edző. – Ugyanakkor a magyaroknak biztosan vannak érveik, és most olyan helyzetben vannak, hogy kérhetnek pénzt. Azt tudom, hogy a Szerb Kajak-kenu Szövetség nem tud ennyi pénzt fizetni Natasáért. Azt, hogy a Szerb Olimpiai Bizottságnak van-e pénze, és akar-e fizetni, nem tudom. Szeretnénk, hogy Janics nálunk versenyezhessen, ezért a történtekről értesíteni fogjuk az Európai és a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetséget” – mondta Dragan Plavsic.

A tréner jelezte azt is, tudomása szerint Douchev-Janics férje, a bolgár Andrian Douchev mostanra már kapott állást a Szerb Olimpiai Bizottságban.

Az újvidéki Magyar Szó honlapja szerint Nisovic a Sportski žurnal sportnapilapnak úgy fogalmazott: „tiszta hülyeség” az MKKSZ szerdai döntése, amely szerint 150 ezer euró (42 millió forint) „felkészülési hozzájárulást” kér október végéig a háromszoros olimpiai bajnok kajakosért, mivel Janics szerb állampolgár.

A lap a cikk végén megemlíti, a szerb születésű Janics október elején hivatalosan is bejelentette, hogy visszatér Szerbiába, amikor a belgrádi sajtótájékoztatón azt nyilatkozta: azért döntött így, mert nem találta a helyét Magyarországon, annak ellenére, hogy három olimpiai aranyérmet is nyert választott hazájának.

A 30 éves Douchev-Janics Natasa szeptember 27-én jelezte az MKKSZ-nek, hogy Szerbiában akarja folytatni a pályafutását, mert férje, Andrian Douchev állást kapott a Szerb Olimpiai Bizottságtól, és szeretnék egyben tartani a családot. Az MKKSZ szerint, ha a magyar szövetség nem járul hozzá az országváltáshoz, a bácskapalánkai születésű Douchev-Janics két évig nem versenyezhet régi-új hazája színeiben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik