Gazdaság

A bécsi fal – Napelemes zajvédelem



A bécsi fal – Napelemes zajvédelem 1
Az energiatermelő fal terve. Jövőre megvalósul

Negyven háromszemélyes háztartás éves energiaigényét fedezik majd azok a zajvédő falak, amelyeket az osztrák fővárosban húznak fel hamarosan. Az Európában egyelőre egyedülálló áramtermelő építmények a Ring (a bécsi kiskörút), illetve a Südbahnhof (Déli pályaudvar) zajától kímélik meg a környék lakóit. A 2,4 millió eurós ráfordítással létrehozandó átlátszó napelem építését jövőre kezdik el.

A fal ötlete a „Sylvie” nevű projekt keretén belül született meg. Ez Bécs 2000 óta lépésekben megvalósuló fejlesztési terve, amely a forgalmas belvárosi kerületek zajmentését tűzte ki célul. Az Európai Unió által támogatott projekt lényege, hogy a zaj okozói – elsősorban az autósok, a közlekedési és szállítmányozó vállalatok, valamint az építőcégek – és a zajtól szenvedők közösen keresnek megoldást problémájukra. A 18 méter magas, üvegből és acélból álló konstrukció terve az érintettek kétéves együttműködése után állt össze.

Bécs város környezetvédelmi tanácsnoka, Isabella Kossina a zajvédő fal kapcsán elmondta: ezzel a beruházással három legyet ütnek egy csapásra. Csökkentik a zajterhelést és a légszennyezést, miközben áramot is termelnek – a hivatalnok szerint mindez jó példája az új szemléletű környezetvédelemnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik