A hetvenes években még az Egyesült Államok uralta a világ repülőgépgyártását; mára a célzott európai fejlesztéseknek köszönhetően megváltozott a helyzet. A francia, német, brit és spanyol vállalatok által alkotott repülőgépgyártó konzorcium, az Airbus a világ repülőgép-eladásainak feléért felel, és az óriásvállalat a mintegy 22 milliárd eurós forgalmával egyben az Európai Unió legnagyobb exportőre és gazdasági sikerének egyik motorja is. Ahhoz azonban, hogy a légterekben ez az európai dominancia fönnmaradhasson, minden eddiginél többet kell költeni kutatás-fejlesztésre – állapítja meg az Európai Bizottság alá rendelt illetékes szervezet, a légi közlekedés kutatására szakosodott Acare.
Airbus gép. Egyeduralkodóvá válhat
Az Egyesült Államok ugyanis jelenleg több mint kétszer annyit áldoz a légi ipar fejlesztésére, mint Európa – és ez csak a polgári alkalmazásokra vonatkozik, mert a katonai célú kutatásokra már tizennégyszer többet költenek a tengerentúlon. Ennek pedig a brüsszeli szakértők félelmei szerint hamarosan meg is lesz a következménye: az európai iparágat újra a visszaesés veszélye fenyegeti. Az Acare szerint csak úgy lehet megtartani az európai szektor vezető helyét, ha az ezentúl forgalmának legalább 15 százalékát fordítja K+F projektekre, vagyis évente mintegy 9 milliárd eurót. Csak így lehetséges gyorsabb, biztonságosabb, kevesebb üzemanyaggal és kevésbé zajosan működő gépeket előállítani, amelyek aztán a javított infrastruktúrával ellátott repterekkel kiegészítve hosszú távon fenntarthatnák Európa versenyképességét.
Az EU a november 11-től életbe léptetett 6. Keretprogram során az elkövetkező négy évben 1 milliárd 75 millió euróval támogatja majd az űrkutatást és a légi ipar fejlesztését szolgáló projekteket. Ezek távlati célja, hogy a 2020-ig világszerte várhatóan megháromszorozódó légi forgalom által gerjesztett igényeket európai vállalatok elégítsék ki. A becslések szerint addigra ugyanis legalább 15,5 ezer új repülőgépet kell majd csatasorba állítaniuk a légitársaságoknak, mintegy ezermilliárd euró értékben.
