Hétezer milliárd amerikai dollár – ekkora összeget veszítettek el az amerikai befektetők 2000 márciusa, a részvénypiac csúcsra járása és 2002 nyara között. A világcégek horribilis értékvesztése tehát már javában tartott, amikor egy esztendővel ezelőtt az Al-Kaida nevű szervezet terroristái négy amerikai repülőgépet térítettek el az Egyesült Államok felett. A World Trade Center lerombolásával végződött, az amerikai történelem legnagyobb tragédiájába torkolló, több ezer emberéletet követelő terrortámadás már csak a kegyelemdöfést adta meg a vergődő világgazdaságnak. Tavaly a gazdaság mélypontra süllyedt az Egyesült Államokban, ami a megcsappant fogyasztói és üzleti bizalomnak, valamint a pangó beruházásoknak volt betudható.
Az amerikai gazdaságpolitika kénytelen volt ráerősíteni az internetes forradalom bukása utáni válságkezelésre. A központi bank szerepét betöltő Fed tovább csökkentette a kamatokat (tavaly összesen 11 ízben mérsékelték a rátát), annak érdekében, hogy a likviditás fenntartása révén a recesszió a lehető legrövidebb legyen. A sokszor keményvonalasan konzervatív Bush-kormányzat felhagyott addigi neoliberális politikájával, és a megváltozott körülmények hatására az állami megrendelések kétes, jóllehet akkor elengedhetetlennek tűnő eszközéhez nyúlt.
Szemmel tartvaJobb félni, mint megijedni – ezt ismételgették az általunk megkérdezett részvénypiaci szereplők a tavalyi New York-i tragédia egyéves évfordulója kapcsán. Ez a hozzáállás már önmagában is a részvényárfolyamok csökkenéséhez, de legalábbis megtorpanásához vezethet – nemcsak a magyar parketten, de a nemzetközieken is.
A magyar tőzsdeindexet az utóbbi években a nemzetközi börzék “kedvükre rángatták”. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az elmúlt évek tapasztalatai alapján legfeljebb csak pár hónapig tud “csukott szemmel”, azaz a többi börzétől valamelyest függetlenül működni. Hazai elemzők szerint a tavalyi fekete kedd a BÉT számára szerencse volt a szerencsétlenségben. Az akkor már több mint egy éve tartó tőzsdei vergődést ugyanis éppen az Amerikát ért terrortámadás törte meg, s azt követően az árfolyamzuhanás csak átmeneti volt, majd tartós emelkedés indult be. Ráadásul nemcsak az árfolyamszint, hanem a forgalom is erősödésnek indult, ami mind a mai napig tapasztalható.
A BÉT méretéből adódóan nem tud felmutatni különálló szektorokat, így csak általános teljesítményről lehet beszélni. Miként az elmúlt években megszokottá vált, a piac meghatározója 4-5 nagyobb társaság volt. A Richter és az Egis kivételével ma az összes nagyobb vállalat árfolyama feljebb tanyázik, mint volt az egy évvel ezelőtti mélyponton. Az amerikai indexszel ellentétben a BUX értéke is magasabb, mint tavaly szeptemberben.
Makray Péter, az Erste Befektetési Rt. elemzője szerint a részvénypiaci befektetések középtávon – az őszi bizonytalanságok elmúlásával – jónak mondhatók, mivel az amerikai piacon a jelek szerint már nem kell újabb könyvelési botrányokkal számolni. Ez pedig nagyobb hatással lehet a magyar piac teljesítményére, mint a hazai cégek eredménye. Utóbbi mutatók amúgy kedvezően alakultak az elmúlt hónapokban.
BIZONYTALANSÁG. Szeptember 11-e kataklizmája olyan bizonytalansági tényezőt kevert bele a gazdasági kilátásokba, ami azelőtt teljesen ismeretlen volt. A tőzsde napokra leállt, a gazdasági szereplőknek pedig villámgyorsan kellett alkalmazkodniuk az új körülményekhez.
De melyekhez is? Az egy esztendővel ezelőtti napokban ezek még körvonalaikban sem látszottak. Jellemző az akkori helyzetre, hogy két, a közvéleményre talán legnagyobb hatást gyakorló, amerikai “bestseller” politológus, Francis Fukuyama és Samuel Huntington a terrortámadást követő napokban egymás után tette közzé a világsajtóban azokat az írásokat, amelyek korábbi – amúgy egymással szöges ellentétben álló – állításaikat voltak hivatva alátámasztani. Huntington szerint a terroristák támadásával megkezdődött az általa megjósolt “civilizációk összecsapása”, Fukuyama pedig azt hangoztatta, hogy a terroristák akciója mutatja, az Egyesült Államoknak előre kell menekülnie, és – összhangban a korábban hangoztatott “történelem vége” tézisével – a liberális kapitalizmus újabb hídfőállásait kell kiépítenie szerte a világon. Az amerikai egyoldalúságot (unilateralizmust) “el kell felejteni”, érvelt akkor a japán származású amerikai tudós, az Egyesült Államoknak fel kell hagynia a republikánusok számára vonzó elzárkózó külpolitikával, gazdaságilag és politikailag egyaránt partneri alapon kell nyitnia a fejlődő világ fele.
Fukuyama intelmei nem találtak meghallgattatásra. Egy év elteltével leszögezhető: az amerikai külpolitikára ma minden korábbinál jellemzőbb az unilateralista szemlélet. Igaz ugyan, hogy az adminisztráción belül komoly ellentétek dúlnak a terrorizmus elleni harc eszközeinek megítélése terén, de egyelőre nem kétséges: az Egyesült Államok nem akar engedni abból a szerepből, hogy – Henry Kissinger szavaival élve – a “Jó szavatolója” legyen.
Éppen ez, a világ “Jóra” és “Gonoszra” való felosztása nem tetszik a fejlődő országoknak és az európaiaknak – de, tegyük hozzá, az amerikai politika demokrata párti szárnyának sem. A transzatlanti kapcsolatok régi állapota, a “kereskedelmi háborúzás-politikai barátság” ellentétpár mára érvényét vesztette. Hol van már a tragédia utáni idill, amikor Gerhard Schröder német kancellár “határtalan szolidaritásáról” biztosította az amerikai népet?! “Mindannyian amerikaiak vagyunk” – mondták egy évvel ezelőtt az európai vezetők.
Ma azonban a politikai nézeteltérések széles tárháza terheli a fejlett világ két nagy tömbje közötti viszonyt. Az amerikai külpolitika keményvonalasai a terrorizmus elleni harc jegyében az afganisztáni háborút követően egyre erőteljesebben sürgetik az Irak elleni fellépést. Németország hallani sem akar a beavatkozásról, az Európai Unió többi tagállama pedig, Nagy-Britanniát leszámítva legalábbis vonakodik tőle.
Miközben Amerika-ellenesség – még ha fel is erősödött az utóbbi időben – eddig is létezett, a washingtoni “anti-európai” hangok újdonságnak számítanak. Az iraki akció mellett a legfőbb vitapont a jelenlegi izraeli politika megítélése: Washington támogatja, míg az európai országok általában elítélik Jeruzsálemnek a palesztinokkal szemben folytatott politikáját.
Mindehhez jön még a Kereskedelmi Világszervezeten (WTO) belüli hagyományos háborúzás, amely ugyan nem nagy részét, csupán 2 százalékát befolyásolja a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatoknak, arra azonban alkalmas, hogy tovább rontsa a transzatlanti viszonyt. Az év elején Washington az acélvámok emelésével dobott kesztyűt európai partnerei elé.
FELFUTÓ HADIKIADÁSOK. A piacgazdaság és a demokrácia intézményei túlélték a szeptember 11-i támadást – igaz, működésük több ponton megváltozott. A szabad piac fellegvárának tekintett Amerikában 30 év után megnőtt az állami szerepvállalás mértéke. Az afganisztáni háború miatt beindult hadigépezet volt hivatott kibillenteni az addigra már recesszióban lévő gazdaságot a holtpontról. A hidegháború tombolása, 1982 óta nem volt olyan nagy a hadikiadások éves növekménye, mint az elmúlt esztendőben. Ráadásul e szám vélhetően tovább nő: a Deloitte Consulting szerint a védelmi kiadások az idei 98 milliárd dollárról jövőre 138 milliárdra emelkednek.
Egyes vélemények szerint az év elejétől újjáéledő konjunktúrát éppen ez a fiskális stimulus indította be. Ma még nem tudni, hogy a fellendülés tartós lesz-e, vagy éppen ellenkezőleg: az amerikai gazdaság ismét elmerül. A tőzsdei cégek tőkevesztése és a költségvetési kiadások elszabadulása miatt felütötte a fejét az ikerdeficit jelensége, azaz egyszerre mutat számottevő hiányt az államháztartás és a folyó fizetési mérleg egyenlege. (Igaz, az előbbinek van hová romolnia, hiszen a büdzsé korábban jelentős többletet mutatott.)
Fordulatos évAz elmúlt esztendő a politikában és a gazdaságban is számos változáshoz vezetett, aminek jó része a 2001. szeptember 11-i merénylet következménye.
ÁLLAMI SZEREPVÁLLALÁS.
Az Egyesült Államok a neokeynesiánus élénkítés útjára lépett, robusztus méretekben megnövekedtek a hadiipari kiadások. Európa továbbra is kitart a fiskális szigor mellett.
RÉGI KONTRA ÚJ GAZDASÁG. A Régi Gazdaság vállalatai az elmúlt esztendőben fontos hídfőállásokat “foglaltak vissza” az Új Gazdaság társaságaitól. A szektorok közötti erőviszonyok alaposan átrendeződtek. Az élelmiszeripar és az autóipar a győztesek, míg a légi közlekedés, a biztosítás és az információs technológia a vesztesek között található.
BIZONYTALANSÁG. A politikai és gazdasági bizonytalanság új kihívások elé állítja a cégeket: össze kell egyeztetni a kockázatkezelést és a versenyképesség megőrzését.
TRANSZATLANTI FESZÜLTSÉGEK. A szeptember 11-i tragédiát követő idilli kapcsolat már a múlté. Európa és Amerika viszonyát nemcsak a “kereskedelmi háborúk” terhelik meg, de politikai nézetkülönbségek is – leginkább a terrorizmus elleni harcot és az izraeli politika megítélését illetően. Európában felerősödött az Amerika-ellenesség, a tengerentúlon pedig az “Európa-fóbia”.
ÁLLAMI BEAVATKOZÁS. De nemcsak a katonai ráfordítások növekedésében érhető tetten az, hogy ismét reneszánszát éli az állami beavatkozás. A mérleghamisítások, könyvelési botrányok sorozata – amely tovább csökkentette a vállalatok piaci értékét – egy “reregulálási” hullámot indított el. Több kisebb cég felsülése után tavaly decemberben az Enron, 2002 nyarán pedig a WorldCom jelentett csődöt. A tőkepiaci felügyelet szakértői azt vizsgálják, miként lehet a jövőben kiküszöbölni a cégek, a könyvvizsgálók és az elemzők közötti összefonódásokat.
“Az amerikai kapitalizmus a legkreatívabb, leginkább vállalkozásbarát és legtermelékenyebb a világon” – fogalmazott nemrégiben George W. Bush. És a tények alá is támasztják optimizmusát, a hatékonysági mutatók még a legnehezebb hónapokban is nőttek. Igaz, a tőzsde indexe az 1929-es világválság óta nem esett akkora mértékben, mint az elmúlt hónapokban. Az egy évvel ezelőtti fekete kedd utáni tőzsdenyitást követően kevesen gondolták, hogy a börzeindex belátható időn belül még annál is lejjebb zuhan. Márpedig ez történt, a Dow Jones a 2001. szeptember 11-i érték alá süllyedt. Átalakult a piaci kapitalizáció szerinti toplista is: a “régi”, hagyományosabb ágazatokban működő vállalatok az elmúlt évben alaposan rávertek az Új Gazdaságnak a kilencvenes években szárnyaló cégeire. Az élelmiszer-ipari vállalkozások és az autógyártók jól teljesítettek, miközben a technológiai buborék nyomán óriásira duzzadt IT-cégek értéke elolvadt. A tavalyi merényletek közvetlenül két ágazat helyzetét rontották le alaposan: a légitársaságok és a biztosítók vesztesége dollár tízmilliárdokban mérhető.
Mindemellett a tőkeáramlás fő célpontja egyelőre az Egyesült Államok. Többek szerint azonban a közeljövőben ez változhat. “Az új ezredév első évtizede Európáé lesz” – mondta egy augusztusban tartott salzburgi közgazdasági fórumon Martin Hüfner, a HypoVereinsbank vezető közgazdásza. A hetvenes évtized az OPEC-tagállamoké, a nyolcvanas Japáné, a kilencvenes az Egyesült Államoké volt, és ezután következhetne “Európa évtizede”.
Mivel az amerikaitól eltérő szociális modell csak nagyon lassan engedi meg a munkaerőpiac rugalmasabbá válását, az európai konjunktúra motorja a növekvő tőkebeáramlás lehet. Az euró erősödése (vagyis a dollár gyengülése) ehhez jó alapot adhat. A tendencia tartósnak ígérkezik; a hosszú távú ciklusok vizsgálata alapján az elkövetkező években az euró izmosodására lehet számítani. Hét éve, 1995 óta most fordul elő először, hogy az éven túli német államkötvények nagyobb átlagos hozammal kecsegtetnek, mint az amerikai kincstárjegyek (12,5, illetve 5,3 százalék). A P/E-mutatót (árfolyam/egy részvényre jutó eredmény) tekintve pedig a tőzsdén jegyzett amerikai cégek átlagosan 25 százalékkal haladják meg az európai társaságok értékét. A kontinens fejlődési lehetőségeit a piaci reformokon túl az euró bevezetéséből származó haszon, valamint a küszöbön álló keleti bővítés is növeli.
