Közélet

Rendőrmaffia – újabb két egyenruhást helyeztek előzetesbe

Csütörtök délután a Nemzeti Nyomozó Iroda volt szervezett bűnözés elleni főosztályának vezetője és a BRFK egykori fedett nyomozója került rács mögé.

Gulyás Imrét, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztályának első emberét vezető beosztású hivatalos személy által részben kötelességszegéssel, részben hivatali helyzetével visszaélve, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel, társát, K. Attilát – aki a Budapesti Rendőr-főkapitányság egyik fedett nyomozója volt – hivatalos személy által kötelességszegéssel, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják. Ez utóbbi rendőr a bűnügyi információs főosztály kiemelt ügyek osztályán dolgozott.

A rendőröket kedden kapták el, előzetes letartóztatásukról a Pesti Központi Kerületi Bíróság döntött csütörtök délután.

Jelenleg tehát hat előzetesben lévő gyanúsítottja van a rendőrmaffiaügynek. A korábban elfogott négy ember között van Hopka Lajos, a Nemzeti Nyomozó Iroda speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztályának vezetője és Kalmár Tamás, a Budapesti Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi főosztályvezetője. Rajtuk kívül két civilt kaptak el, egyikük az éjszakai élet nagyágyúja, Vizoviczki László és egyik bizalmi embere, V. István.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik