A közszférában dolgozók fizetése 2012-ben sem nő, de az egykulcsos adó bevezetését a kiskeresetű dolgozóknál kompenzáló kiegészítés megmarad – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium által Brüsszelnek küldött konvergenciaprogramból.
A kizárólag angolul közölt dokumentum „A 2012-es költségvetés fő céljai” címet viselő fejezete többek között azt is tartalmazza, hogy a családtámogatásokat továbbra is befagyasztva tartják. Ezzel a kormány 2012-ben 18, 2013-ban 36 milliárd forintot takarít meg – árulja el a dokumentum mellékelt táblázata.
A szociális támogatások átalakításával a kormány 15 milliárdot remél megspórolni jövőre.
A megszorítások folytatását jelenti vélhetően, hogy a tárcák az idén elvont 250 milliárd forint nagy részét jövőre sem kapják meg, kiadási tervüket a stabilitási tartalékként elvont összeg nélkül kell előterjeszteniük.
A gázártámogatás és a távhőtámogatás célzott lakásfenntartási támogatássá alakul – közölte a kabinet a részletek ismertetése nélkül Brüsszellel. A dokumentum szerint 2012 lesz az önkormányzatok összevonásának éve, miközben a központi közigazgatás is „áramvonalasabbá” válik.
Középtávon már kissé javulhat a közszolgálatban dolgozók anyagi helyzete: a program kitekintése szerint béremelés ugyan 2013-ban sem lesz, de a szuperbruttó kivezetése az adórendszerből növeli a nettó fizetéseket. A nyugdíjasok 2015-ig nem számíthatnak járadékuk reálértékének emelkedésére.
A konvergenciaprogramból kiderül: a társasági nyereségadó kulcsának általános, 10 százalékra csökkentése 2015 utánra tolódik, és a büdzsé 2013-tól a GDP 0,3 százalékát kitevő bevételre számít az elektronikus és használatarányos útdíj bevezetéséből.
A 2013-ra jelzett intézkedések nyomán a büdzsé bevételei kevésbé emelkednek, mint a GDP, így „keményebb kiadáscsökkentő intézkedések szükségesek az államháztartási egyenleg javításához” – fogalmaz kendőzetlenül az angol nyelvű konvergenciaprogram.
A kormány már idénre ígér az eddigiekhez képest is új megszorító intézkedéseket Brüsszelnek: a táppénzkiadások csökkentésével, illetve a rokkantnyugdíjasok felülvizsgálatával összesen 15 milliárd forintot.