Meglepetést okozott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) azzal a bejelentésével, hogy július elsejétől egyes esetekben csökkenti majd a jegybanki tartalékok után fizetett kamatokat. Az indoklás szerint így kíván fellépni a kereskedelmi bankok úgynevezett hosszú forintpozíciójának egyre növekvő mértéke ellen. Az intézkedésnek mélyebb gyökerei vannak, hiszen már februárban jelezték az MNB illetékesei, hogy nem tartják kívánatosnak a bankrendszer mérleg szerinti hosszú forintpozíciójának növekvő mértékét, s a rendelkezésére álló eszközökkel fel fognak lépni a további emelkedés ellen. Mint ismeretes, akkoriban a kereskedelmi bankok nagy összegben váltották át devizaeszközeiket forintra, és azokat utána a 2 hetes jegybanki betétekben jelentős nyereséggel kamatoztatták. Akkor Surányi György kérése ellenére nem jött létre egy önkorlátozó megegyezés a bankok részéről, s jóllehet, a helyzet jelenleg korántsem olyan aggasztó, mint amilyen az év elején volt, az MNB ezzel az eszközzel most preventív módon reagál a problémára. A jegybanknál elhelyezett tartalékokra fizetendő kamat mértékét ezentúl abban az esetben csökkenti az MNB, ha az azonos időszaki átlagos mérleg szerinti devizaforrás-többlet meghaladja a szavatoló tőke 30 százalékát. A kötelező tartalékra fizetendő kamatösszeg korrekcióját először a július havi átlagos mérleg szerinti, nettó nyitott pozíciós adatok alapján alkalmazzák majd, az augusztusban esedékes kamatfizetésnél. Sándor György, az MNB ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az intézkedés összhangban van a nemzetközi jegybanki gyakorlattal, s amennyiben erre szükség van, az Európai Központi Bank szabályai is lehetővé teszik tartalékolási kötelezettség előírását a mérlegen kívüli tételekre. –
- 03:33 „Többet nem mondok, mert lehet, hogy bajba kerülök” – Gera Zoltán szerint jogos tizenegyest nem kapott meg a Vasas Győrben
- 23:05 A 75. percben még 3-0-ra égett a Juve, mégis pontot szerzett
- 21:57 Kaotikus rajt Győrben, ötgólos meccsen verte az ETO a Vasast
- 21:52 Karácsony Gergely: Vitézy Dávid egy okos fiú, csak ne bízzunk rá közpénzt
- 21:13 Soha nem dohányzott, pár év e-cigizéstől viszont 30 éves korára olyan lett a tüdeje, mint egy 80 évesnek
- 20:56 A nap legfontosabb hírei - 2024.05.20.
- 20:48 Megállíthatatlan a Falco, újra Szombathelyre került a bajnoki arany
- 20:07 „Elfogadtam az állapotom, és megbékéltem vele” – így látja a mellrákkal folytatott küzdelmét egy fotográfus
- 20:06 Hajózási-szóvivő: nagy sebességgel ütközhetett a motorcsónak a szállodahajónak
- 19:44 Olyan edzőt szemelt ki magának a Bayern, aki kiesett a csapatával a Premier League-ből
- 19:38 Kiderült, melyik termékek drágultak legjobban Magyarországon
- 19:23 Orbán Viktor: Hogy mitől magyar a mi futballunk, arra most még nehéz válaszolni
- 19:21 A benne ülő rendőrnővel együtt loptak el egy rendőrautót Los Angelesben
- 19:02 Az első percben gólt kapott, tizenegyesekkel veszítette el a Puskás-Suzuki Kupa bronzmeccsét a Felcsút
- 18:58 Az új Hívatlanok horrorfranchise pont olyan, mint a címe: senki sem hívta, mégis maradni akar
- 15:01 Orbán Trumpra utalva üzente: „El kell foglalnunk Brüsszelt”
- 19:38 Kiderült, melyik termékek drágultak legjobban Magyarországon
- 19:21 A benne ülő rendőrnővel együtt loptak el egy rendőrautót Los Angelesben
- 13:53 Tovább javult Robert Fico állapota
- 21:52 Karácsony Gergely: Vitézy Dávid egy okos fiú, csak ne bízzunk rá közpénzt
- 17:00 „Pabst valóra váltotta a rémálmot: egy hollywoodi rendező újra a náci Németországban találja magát”
- 10:24 Schobert Lara: A legtöbben azt hiszik, apuci elkényeztetett pici lánya vagyok, aki egész nap nem csinál semmit
- 18:00 Véres leszámolások helyett a bulvármocsokban való dagonyázásba fulladt a 21. század rapháborúja
- 10:25 Cseresznye nagyságú jég verte el Solymárt és Nagykovácsit
- 16:00 Kipróbáltuk a gamer billentyűzetek svájci bicskáját
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!