Ova int az internetes kártyahasználatról a bankok többsége. Miközben elismeirik, hogy az elektronikus kereskedelemben a kártyabirtokos mellett szól a felelősségi főszabály – azaz a pénzét szinte mindig visszareklamálhatja -, mégis elsősorban a veszélyekre hívják fel a figyelmet. Kifejezetten az interneten keresztül történő fizetésekre kevés pénzintézet biztat: nagyjából az a kettő, amelyik valós elfogadóhelyek után immár virtuális kereskedőkkel is kártyaelfogadási szerződést kötött. Öles léptekkel azonban még e két vállalkozó bank – az Inter-Európa és az OTP – sem halad előre (eddigi próbálkozásaikról lásd külön írásunkat).
A csaknem 4 millió hazai bankkártyát birtokló 2,5 millió állampolgár közül egyébként sincsenek túl sokan olyanok, akiknek plasztiklapjuk elektronikus vásárlást enged. A csak elektronikus környezetben használható kártyákkal – és ilyen az itthon kibocsátott plasztikok négyötöde – mindössze akkor vásárolhatunk, ha azok, és egyúttal a gazdájuk a tranzakciónál jelen vannak. Így ezek semmilyen “távolsági” megrendelésnél nem alkalmazhatók, történjen bár az levélben, telefonon vagy interneten.
Mindazon kártyákkal, amelyeken a Visa Electron vagy a Cirrus Maestro felirat díszeleg, az ügyfél tehát az interneten hiába próbálkozik. Ezen – úgynevezett nem dombornyomott – kártyatípusnál a tranzakció során mindenképpen kapcsolatot kell létesíteni a bankkal az adatok és a kártyaszámla tartalmának ellenőrzése végett. Ha ez nem történik meg, a kártyát elfogadó kereskedőnek nincs garanciája arra, hogy a vásárlás ellenértékét a banktól meg is kapja. A két nemzetközi kártyatársaság, a Visa és a Europay ezen ukázát a hazai bankok ugyanakkor változó mértékben veszik komolyan. A Kereskedelmi és Hitelbank például teljesen, és ez az a hitelintézet, ahol az év elején levélben hívták fel ügyfeleik figyelmét a kártyával történő vásárlás veszélyeire. Azóta az internetes használat a felére csökkent. Ugyanakkor az internetes visszaélések nem fogytak el: az összes kártyás visszaélésen belül ezek aránya mintegy 90 százalékos.
KOCKÁZATOK. Visszatérve a kártyatársaságok előírásaira, azokat az OTP – részben – figyelembe veszi, és hasonlóképpen a Postabank is csak dombornyomott kártyával engedi ügyfeleit a világhálóra. Az utóbbinál azonban megjegyzik: megesett már, hogy a bank ilyen kártyáról is engedélyezett internetes kifizetést, rámutatnak azonban az elfogadó kockázatára. A Budapest Bank, noha korábban Visa Electron plasztikjával is engedélyezett internetes vásárlásokat, tavaly nyár óta már nem így jár el. Hasonlóképpen eleinte az Erste Bank sem tiltotta el Visa Electron kártyás ügyfeleit az elektronikus kereskedelemtől. Ám miután néhány visszaélés napvilágra került – az ügyfelek kártyaszámlájáról tudtuk nélkül is tűntek el összegek a világhálón keresztül -, ez a hitelintézet is beállt a tiltók sorába.
Az elektronikus kártyahasználat gyakoriságát, a fizetési szokásokat a bankok nem igazán követik nyomon. Az egyetlen kivétel az OTP, ahol kifejezetten gyakorinak mondják az ügyfelek internetes vásárlásait. De ha költenek is így, általában csak kisebb összegeket: az OTP-s átlag alkalmanként 10 ezer forint. Leggyakoribb az előfizetés, amikor az illető valamilyen szoftvert vagy újságot rendel, de sűrű a szállodafoglalás is.
NEHÉZ BIZONYÍTÁS. A bankoknál egyébként éppen ezen előfizetések miatt a leggyakoribb a reklamáció. Az ügyfelek ugyanis gyakran tévednek el az angol nyelvű leírások erdejében, és elkerüli a figyelmüket például az, vajon mennyi időre váltak előfizetővé. A többség csak egy hónapra szeretne, a díjat viszont azután minden hónapban leemelik a számlájáról, ami – mivel kis összegről van szó – gyakran fel sem tűnik. “Éppen most is van olyan reklamációnk, amely tizenkétszer 20 dollárt érint, azaz az ügyfél egy év múltán vette észre, hogy megrendelése még mindig él” – mondja Haraszti Zsuzsa, a Postabank főosztályvezetője. A reklamációnak viszont költsége van, esetenként nagyjából 20 dollár, ezt a bank állja. A lehívott összegek visszaigénylése pedig meglehetősen hosszadalmas, ám az ilyen ügyek szinte kivétel nélkül az ügyfél számára kedvezően végződnek. “Elektronikus kereskedelemnél ezt diktálja ugyanis a főszabály” – hangsúlyozza Gombkötő István, az Inter-Európa Bank főosztályvezetője. Természetesen az elfogadóhely, azaz a virtuális kereskedő, illetve a bankja megkísérelheti igazolni az ellenkezőjét, de a bizonyítás terhe rá marad, s ezen a területen igen nehéz bármit is bizonyítani.
Eltérés van a jutalékok mértékében is, bár ebből az ügyfél a lehető legkevesebbet érzékeli. A bankok ugyanis neki – szemben a készpénzkiadó automatákból és bankfiókokból felvett összegekre rótt díjakkal – a kártyás vásárlásoknál nem számítanak föl semmit. A kereskedő fizet, mégpedig a kártyával lebonyolított forgalom bizonyos százalékát. Valós elfogadóhelyeknél ez az arány Magyarországon 1 és 6 százalék között állt be. A virtuális elfogadóhelyek jutalékát például az Inter-Európánál elvileg 5 százalékban szabták meg – ez 2 százalékponttal magasabb, mint a normál kereskedőknél -, ámde ennyit még egyetlen partnerüknek sem számítottak fel. A több tucatnyi már szerződött virtuális kereskedő egyelőre kedvezményes, bevezető árat fizet.
A jelenlegi kísérleti szakaszban az OTP-nél a jutalék mértéke alku tárgya, 2-5 százalékos lehet. “Az eddig megkötött négy-öt szerződésnél más jutalékot von maga után például az ékszer vagy a szórakoztató elektronika” – magyarázza Braun Péter, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.
A bankok ugyanakkor élnek a gyanúperrel, hogy Magyarországon nem csupán e néhány tucat, e két bankkal szerződött cégnél fizethet az ügyfél kártyával az interneten. Ha viszont máshol is alkalma nyílik ilyenre, az a biztonsági feltételek hiányát jelzi. E két bank technológiája ugyanis kizárja, hogy a kártyaszám illetéktelenhez jusson. Az Inter-Európánál például azt csak a bank tudja, míg a megrendelést csak a kereskedő ismeri. Ahol viszont e technológiát, azaz az internetes bankoláshoz szükséges szoftvert nem alkalmazzák, nem marad más út, minthogy az interneten megadott kártyaszámot a kereskedő maga írja be a normál, helyszíni kártyaelfogadásra alkalmas POS terminálba. Ezzel az ügylet, ha szabálytalanul is, de végbemegy, az ügyfél adatai attól kezdve viszont nem igazán védettek.
