Közélet

Büntetőeljárás indult a kizuhant kislány ügyében

A gyerek percekig lógott egy nagykanizsai ház nyolcadik emeleti ablakában, majd kizuhant.

A rendőrség közleményében megerősítették a Független Hírügynökség azon értesülését, hogy a gyermek egyedül volt a lakásban, amikor kimászott az ablakba. Azt azonban, hogy miért tette, nem tudni.

A gyermeket a lakók látták meg az ablakban. Többen is riasztották a tűzoltókat, akik 3-4 perc alatt a helyszínre értek. Az egyik szemtanú a Független Hírügynökség tudósítójának azt mondta: már hallotta a szirénájukat, amikor a kislány nem bírt tovább kapaszkodni, és lezuhant.

A kislányt a mentők kórházba szállították, már a mentőben eszméletlen volt, és a keringése is leállt. Az orvosok két órán át küzdöttek az életéért, de nem tudták megmenteni, fél 3 körül meghalt – mondta Brünner Szilveszter, a Kanizsai Dorottya Kórház orvos-igazgatója.

Szemtanúk szerint a kislány a nyolcadik emeletről zuhant le. Elmondásuk szerint próbáltak neki segíteni, ágyneműt dobtak a földre, hogy a gyerek arra essen. Végül a kicsi nem ezekre zuhant. Ezalatt voltak, akik megpróbáltak bejutni a lakásba is, de sikertelenül, az ajtón három biztonsági zár volt. A szemtanúk beszámoltak arról is, hogy a kislány egyedül volt a lakásban, édesanyja az egyik szomszédnál járt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik