Valamikor január elején Vlagyimir Putyin – az egykori kémhez illő konspiratív körülmények között – állítólag találkozott az oroszországi oligarchák “kemény magjával”. A többek között Borisz Berezovszkij olaj- és médiamágnás, Roman Abramovics Szibnyefty-vezér és Rem Vjahirev Gazprom-elnök nevével fémjelzett üzleti csoport a Jelcin-érában ellenőrzése alatt tartotta a bankrendszer, az energiaszektor és a média döntő részét. Az oligarchák a hírek szerint Putyinnak is felajánlották dollármillióikat, s azt, hogy befolyásukat az ügyvezető államfő és választási kampánya szolgálatába állítják. Putyin azonban – így szól a legenda – udvariasan, de határozottan elhárította a felkínálkozást. Ha a történet igaz, úgy ezzel – amellett, hogy így kívánt kedvébe járni a választóknak, akiknek nagy része, a felmérések szerint, az oligarchákat jószerivel közellenségnek tekinti – arra is esélyt teremtett magának, hogy az elnökválasztás után függetlenítse magát hatalmuktól.
A múlt év ősze óta, amikor az akkor kormányfőnek kinevezett Putyin elindította mégoly véres, mindazonáltal – ha kisebb zökkenőkkel is – katonailag feltétlenül sikeres csecsenföldi hadjáratát, az elnökválasztás biztos befutójának számított. Éppen ezért az elmúlt néhány hónapban a választási előkészületek hagyományos értelemben vett kampány nélkül zajlottak. Putyin egyenesen odáig ment, hogy kijelentette, ugyan minek menne bele részletekbe gazdasági programját illetően, azzal csak támadási felületet biztosítana ellenfeleinek. S ehhez tartotta is magát. Annyi azért nyilvánosságra került az őt segítő szakértői csapat elképzeléseiből, hogy mérsékelni akarják a munkaadókat terhelő, 40 százalékos társadalombiztosítási járulékot, valamint az eddiginél keményebb fellépést sejtető jogosítványokat akarnak adni az adóhatóságnak, mivel a potenciálisan beszedhető adó fele Oroszországban behajtatlanul marad. A tervek között szerepel a csődtörvény szigorúbbá tétele is, a veszteséges vállalatoknak eddig nyújtott eddigi mentőöv teljes vagy részleges megvonása (lásd külön anyagunkat.)
Putyin egyszerre vallja magát a piacgazdasági reformok és az erős állam hívének. Az előbbivel kapcsolatban néha saját magával is ellentmondásba keveredik. Egyszerre ígéri például azt, hogy életben tartja a “stratégiai fontosságú” nagy monopóliumokat, illetve foglal állást amellett, hogy a csődtörvénynek valamennyi céggel szemben érvényt kell szerezni, tekintet nélkül méretére és befolyására. Hangsúlyozza, hogy Oroszországnak a gazdasági megfontolások szolgálatába kell állítania a külpolitikáját, egyidejűleg azonban arról beszél, hogy “bárki, aki árt Oroszországnak, saját kárára teszi”.
Az erős államba vetett hite részben modernizációs célokat is szolgál, hiszen a korrupció és a maffia elleni harchoz, a bankrendszer megszilárdításához vagy az adózási fegyelem növeléséhez feltétlenül szükség van a központi kormányzat nagyobb aktivitására. Csakhogy – mint Putyin minden kétséget kizárva megfogalmazta – az általa vallott államkép “túllép azon a közkeletű megközelítésen, amely az állam szerepét a játékszabályok meghatározására és felügyeletére korlátozza”. Elemzők szerint mindazonáltal tény, hogy nem az államszocializmust idéző parancsuralmi (gazdaság)irányítás, sokkal inkább az erőskezű, “felvilágosult autokrata” kormányzás lesz jellemző működésére.
PIACI TÁMOGATÁS. Ennek ellenére az orosz piac mind ez idáig pozitívan viszonyult Putyin elnökké választásához. “Ő a legjobb választás minden elnökjelölt közül” – állapította meg a minap Alekszej Krivenkov, egy orosz nyelvű – moszkvai és New York-i székhelyű – internetes portál, a Port.Ru vezetője. Februárban ugyan 0,8 százalékkal csökkent a moszkvai tőzsde indexe, egy évre visszamenően viszont imponáló, 144 százalékos növekedést regisztráltak. Egyes papírok árfolyama horribilis mértékben nőtt. A csúcstartó a Tomszknefty olajipari társaság a maga 928 százalékos éves árfolyam-emelkedésével.
Az új elnök pénzügyi körökben kialakult renoméját növeli, hogy Oroszországnak nemrégiben sikerült megállapodnia 32 milliárd dollár átütemezéséről a magánhitelezőket összefogó Londoni Klubbal, és közelebb került a megegyezés a Párizsi Klubbal és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) is. Mindezek következtében – s bízva a Putyin szakértői környezetéből kiszivárgott reformelképzelések megvalósításában – a nagy tekintélyű Brunswick Warburg márciusi jelentése felfelé módosította az idei oroszországi GDP-növekedés előrejelzését. “Az új kormány semleges vagy pozitív hatást gyakorol majd a pénzügyi piacra” – állítják az elemzők, annak tudatában, hogy a kabinetet Oroszországban az elnök nevezi ki.
REFORMALAP. A reformok véghezviteléhez kellő alapot ad a tavaly decemberben megválasztott parlamenti többség, valamint a gazdaság jelenlegi helyzete. Az 1998. augusztusi pénzügyi összeomlás nyomán vajmi kevesen vélték úgy, hogy Oroszország gyorsan talpra áll. Az IMF például a múlt év elején azt prognosztizálta, hogy az oroszországi gazdasági termelés 1999 során további 8 százalékkal zuhan majd. Ezzel szemben 3,2 százalékkal gyarapodott – ami a rendszerváltás utáni legnagyobb ütemű emelkedés. Ennek fő oka – elemzők szerint – a rubel leértékelődése és ezzel együtt a bérköltségek drámai mérséklése. Az orosz fizetőeszköz ma a dollárhoz képest alig negyedannyit ér, mint a pénzügyi krach előtt. Ez pedig a bel- és külpiacon egyaránt versenyképessé tette az orosz cégeket, kiszorítva az importtermékeket a belföldi piacról. Mindeközben – bár sokan erre számítottak – nem szabadult el, sőt csökkent az infláció.
A rubelárfolyam normalizálódása azonban csak ideig-óráig képes lendületben tartani a gazdasá- got, minden kedvező folya- mat átmenetinek bizonyulhat, amennyiben nem kezdődik meg a vállalatok szerkezeti átalakulása. Valami azonban e téren is megmozdult. A rubellendület kiapadásával ugyan tavaly október-novemberben lefékeződött a gazdasági növekedés, decemberben, majd ez év januárjában és februárjában azonban új erőre kapott a folyamat. Sőt, miközben az elmúlt évtizedben bő 75 százalékot esett a beruházások értéke, a múlt esztendőben először regisztráltak növekedést, még ha az mindössze 2 százalékos volt is.
Oroszország a mai jó eredmények ellenére is fényévnyire van a fejlett világtól. Putyin szerint nem kevesebb mint 15 évnyi – szakértők szerint irreálisnak tűnő – 8 százalékos GDP-növekedésre lenne szüksége ahhoz, hogy polgárai elérjék a mai portugáliai életszínvonalat. Az egy főre jutó orosz GDP jelenleg 1800 dollár, hatoda a portugáliai és nyolcada a spanyolországi szintnek. Az ország összteljesítménye ötöde Kínáénak, és mindössze ötvened része az Egyesült Államokénak.
Putyin mindenesetre élvezi a vezető nyugati hatalmak támogatását, kezdve az amerikai elnöktől, aki pragmatikussága miatt dicséri, egészen Tony Blairig, aki személyes látogatásával tette le a voksát a Jelcin-utód mellett. Fölsorakozott mögötte továbbá szinte a teljes orosz politikai és gazdasági elit, korábbi híveitől “bűnbánó” ellenfeleiig mindenki; demokratikus voksolás helyett szinte koronázássá változtatva az elnökválasztást.
BEALKONYUL A BÁRÓKNAK? Putyin máris a maga embereit ültette kulcspozíciókba: utóda a kormányfői székben szinte bizonyosan a nagy elismerésnek örvendő pénzügyminiszter, Mihail Kaszjanov lesz. Több, a pétervári korszakból (Putyin egy ideig Anatolij Szobcsak polgármester szűkebb környezetének volt tagja) megismert politikusnak és üzletembernek is fontos lapokat oszt, így vitte át Moszkvába a távközlési tárca élére Leonyid Rejmant vagy a Szvjazinveszt állami távközlési óriáscég vezetői székébe Valerij Jasint is. A Kremlt mozgató pénzbárók helyett mindez az oligarchákat irányító elnöki hivatal szereposztást vetíti előre. Ez pedig újrarendezheti a gazdasági erőviszonyokat Oroszországban.
