Közélet

755 milliós csalás miatt nyomoz a VPOP

Háromnegyed milliárd forint támogatást csaltak ki hamis orvosi igazolásokkal.

A nyomozás adatai szerint 2007-2008. között 43 dél-dunántúli gazdasági társaság 755 millió forint állami támogatást kapott mintegy ezer, csökkent munkaképességű munkavállaló foglalkoztatása után.

A bizonyítékok alapján a gazdálkodók a támogatásra jogosultság igazolására valótlanságot közöltek, egészséges munkavállalókról hamis orvosi igazolást nyújtottak be, amely szerint alkalmazottaik egészségromlása rendkívül súlyos.

Ezzel szemben a munkavállalók többsége sohasem járt a valótlan igazolásokat kiállító orvosnál, aki egyébként a vonatkozó jogszabályok által támasztott követelményeknek sem felelt meg. A bizonyítékok arra utalnak, hogy a bűncselekmény-sorozatot két komlói férfi irányított – közölte a VPOP.

A nyomozás során eddig mintegy hatszáz munkavállalót hallgattak ki, öt embert pedig a nyomozó hatóság őrizetbe vett, közülük négyet az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezett.

A nyomozás további szakaszában a gyanúsítotti kör bővülése, illetve további kényszerintézkedések végrehajtása várható – írja a VPOP közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik