Közélet

Néhány óra alatt elfogták a szentesi ékszerrablót

A harmincéves férfi 25 dekagrammnyi aranyékszert tulajdonított el, s azokat 185 ezer forintért értékesítette.

A szentesi rendőrség ügyeletére kedden 14 órakor érkezett bejelentés arról, hogy egy férfi fegyvernek látszó tárggyal bement a József Attila utcában lévő ékszerboltba, majd az eladónőt megfenyegetve több tálcányi arany ékszert vitt magával – mondta a felderítésről tartott szegedi sajtótájékoztatón Szekeres Tibor, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője.

A bűncselekményt, amely alig tartott tovább egy percnél, rögzítette a biztonsági kamera – közölte az osztályvezető.

Tyityán László alezredes, a szentesi kapitányság bűnügyi osztályának vezetője elmondta, a bolti alkalmazottal negyed órán át nem tudtak kommunikálni, csak orvosi segítséggel tudták megnyugtatni. Ennek ellenére nagyon jól megfigyelte az elkövetőt, rendkívül pontos személyleírását adott róla. A nyomozók felvették a kapcsolatot az ügyészséggel, s olyan, korábban hasonló bűncselekményeket elkövető személyeket kerestek, akikre illett a személyleírás.

A gyanúsított az ügyészség információja alapján került a rendőrség látókörébe. A férfi fényképét a sértett több portré közül azonosította. A férfit kedden kora este fogták el Kecskeméten. A gyanúsított a kihallgatása során feltáró jellegű beismerő vallomást tett. Az elkövető azzal indokolta tettét, hogy adósságai miatt pénzzavarba került.

A férfit korábban, fegyveres rablás miatt, három év szabadságvesztésre ítélték, büntetéséből egy éve szabadult. Tettéért 10 és 15 év közötti szabadságvesztéssel sújtható.

A nyomozás során kiderült, hogy az elkövető a rablás során gázriasztó fegyvert használt, amelyre házilag hangtompító-szerű alkalmatosságot szerelt – közölte az alezredes.

A házkutatás során az eltulajdonított értékek nem kerültek elő, a gyanúsított – a jelenleg is folyó leltár alapján – a 3 millió forintot meghaladó értékű ékszereket 185 ezer forintért értékesítette. Az orgazdát keresik – mondta Tyityán László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik