Festők, építészek és egyéb csepűrágók szervezték annak idején a maguk száimára azt a klubot, amelyben jól érezhették magukat egymás között – a publikum kíváncsiskodó tekintetétől elzárva. A Fészek-klub alapszabályában eredetileg szerepelt (talán még ma is ott van), hogy egyenruhások az épület helyiségeit nem látogathatják. A klub tagjai között pedig a legkevesebb szó a pénzről eshetett – már amikor volt. Pénz pedig nem volt mindig. A kávéházakban dolgozó íróknak a szerkesztőségi kézbesítő hozta a főszerkesztő által kiutalt honoráriumot – gyakorta előleg formájában -, s a szerzői jogok kérdésében is nagyobb toleranciát mutatott szerző és jog egyaránt.
Napjaink szerzői joga ennél lényegesen összetettebb, s az ehhez fűződő anyagiak is messze meghaladják a szerkesztőségi kézbesítők által átnyújtható összeget.
Két évtizeddel ezelőtt az elektronikus és fotomechanikus másolási technika (magnetofon, képmagnó, fénymásoló) tette a legnagyobb hatást a szerzői jogra. Most a szórakoztató ipart – de az élet csaknem valamennyi területét – elérte a digitális számítógépes technika, vagyis a hangok, képek, jelek bináris számjegyekkel való elektronikus rögzítése, számítógépes tárolása, és ezeknek a digitális jeleknek a valósággal egyező, vagyis analóg jelekké – hangokká, képekké – való visszaalakítása.
A szerzői alkotások az oktatás és a tudomány mellett jelen vannak az iparban, a kereskedelemben is (gondoljunk csak a számítógépes programokra és az elektronikus adatbázisokra), de a legnagyobb felhasználási terület mégis a szórakoztató ipar (Figyelő, 1999/4. szám). Ennek a digitális technikának a megjelenési formái elsősorban a szoftverek, amelyek maguk is többnyire egyéni eredeti gondolatkifejezések, tehát szerzői művek. Egyes programokkal további szerzői alkotások – például zeneművek, mérnöki tervek – is létrehozhatók. A szoftverek nagy gazdasági értéket képviselő elektronikus adattárak kezelésére is alkalmasak.
A digitális technika olyan új, összetett műtípus – a multimédia mű – létrehozását is lehetővé tette, amely az ily módon rögzített (írott, hangi, képi, mozgóképi) művek, műrészletek százait kapcsolja egybe, s fő jellemzője az úgynevezett interaktivitás. Egyre többféle olyan hang- és képhordozó jelenik meg a piacon, amely a képeket és a hangokat – lézersugárral leolvasható – digitális formában hordozza. Ezek a hordozók végtelen számú, azonos minőségű, olcsó másolat készítését teszik lehetővé.
A műsorszolgáltatásban és -elosztásban főleg a műholdas sugárzásra és a vezetékes közvetítésre van nagy hatással a digitális technika. A kompresszió és az optikai vezetékek egy-egy háztartáshoz 100-150 különféle program eljuttatását is lehetővé teszik. Ehhez kapcsolódik a műszakilag teljesen ellenőrizhető “közvetlenül számlázható” vezetékes előfizetéses rendszerek elterjedése. A digitálisan tárolt, terjesztett művek követésének, kódolásának, elzárásának módjait egyéb – például a példányonkénti, vezetékes vagy számítógépi – tárolás, terjesztés tekintetében is kidolgozták, alkalmazzák.
A fentiek is jelzik, mennyire összetett feladatot jelent napjaink szerzői jogi problematikájának egységes törvényi rendezése. Az erről szóló tervezet készítői abból indultak ki, hogy a jövőben a szerzői vagyoni jogok is részesednek abból a védelemből, amely az Alkotmánybíróság egy 1992-es határozata értelmében az alkotmánynak a tulajdonjogot oltalmazó rendelkezéseiből következik. E vagyoni jogok védelmének biztosítása állami feladat.
A szerzői jogi törvénytervezet is illeszkedik a hazai jogalkotás egyik legfontosabb irányához, a nemzetközi szabályrendszerek hazai jogba történő átültetéséhez, nem utolsósorban pedig a Európai Unió joganyagával történő összehangolásához. A parlament elé terjesztett gazdasági vonatkozású jogszabálytervezeteket (Figyelő, 1999/6. szám) szinte kivétel nélkül ennek a nemzetközi jogi harmonizációnak az igénye köti össze.
