A korrupció napjainkban a világ egyik komoly problémája. Egyre nagyobb a társadalmi igény a korrupció visszaszorítása, a döntések átláthatóságának fokozása iránt, s az iránt is, hogy a felelősöket ténylegesen felelősségre is vonják. Ezek a törekvések csak akkor lehetnek sikeresek egy-egy országban, ha az állami, az üzleti és a civil szféra egyaránt részt vesz bennük.
MEGELŐZÉS. Demokratikus társadalmakban persze nincs lehetőség a korrupció teljes felszámolására. Az erre való törekvéssel – amellett, hogy ez hatalmas költségekkel is járna – sérülnének egyes alapvető emberi szabadságjogok.
A korrupció elleni harcnak tehát nem a megvesztegetések totális kiirtására, hanem a korrupció számára kedvezőtlen környezet létrehozására kell irányulnia. Ehhez első lépésként meg kell ismerni azokat az okokat és ösztönző erőket, amelyek korrupcióhoz vezetnek. Ezt követően szükség van a korrupció különböző szintjeinek vizsgálatára, hiszen más-más eszközökkel lehet és kell védekezni a megélhetési problémákból adódó, illetve a nagy volumenű üzletekhez kötődő korrupcióval szemben.
A korrupció elleni harcot zászlajára tűző Transparency International (TI) rendszeresen készít mutatókat arról, hogy az egyes országokban milyen gyakori a kenőpénz elfogadása, illetve a korrupció. Az indexek nyugtalanító képet mutatnak arról, hogy az egyes vezető exportőr országokat mennyire tekintik korrupt piacoknak az importőr országokban megkérdezett üzletemberek, közgazdászok, bankárok, ügyvédek. Ezen nagy exportőr országok kormányainak határozott intézkedéseket kell tenniük annak érdekében, hogy megállítsák az egyes cégek külföldi hivatalnokok megvesztegetésére irányuló törekvéseit.
JOGI SZABÁLYOZÁS. Magyarországon 1999. március 1-jén lépett életbe az OECD 29 tagállama által elfogadott egyezmény a külföldi hivatalos személyek megvesztegetése elleni küzdelemről a nemzetközi üzleti tranzakciókban. Ennek alapvető célja, hogy a tagállamok és a csatlakozni kívánók saját büntetőjogukban megfelelő erővel tegyék büntethetővé a külföldi hivatalos személyek megvesztegetését. A legtöbb állam büntetőjoga ugyanis csak a belföldi hivatalos személyek megvesztegetését szankcionálja. A magyar büntetőjog jelenleg sajnos nem teszi lehetővé, hogy jogi személy bűncselekmény alanya legyen, és a jogi személy büntethetősége szakmai vita tárgyát képezi. A TI is a korrupcióellenes programok alkalmazására szólítja fel a vállalatokat, számos szervezet pedig jó példával jár elöl ezen a téren. Az International Finance Corporation például olyan vállalkozásba nem is fektet be tőkét – még ha egyébként minden érv a befektetés mellett szól is – ahol a vesztegetés gyanúja felmerül. A Világbank pedig vissza nem térítendő támogatást nyújt országos és regionális korrupcióellenes programokhoz.
Országunk nemzetközi megítélése javul, a közép- és kelet-európai régió államai közül csak Ausztriáról és Szlovéniáról alakult ki jobb vélemény a korrupció mértéke tekintetében. A nagy visszhangot kiváltó és széles körű korrupció lehetőségét rejtő ügyek – például az olajszőkítések – alapos kivizsgálása, és szükség esetén a megfelelő lépések megtétele tovább javíthatja Magyarország nemzetközi megítélését.
ÁTLÁTHATÓ KÖZBESZERZÉS. További “gyanús” ügyek azonban sokat árthatnak, és itt nem csak az olajhamisításhoz hasonló, egyértelműen törvénysértő üzletekre gondolok. A külföldi befektetők számára például érthetetlen, ha egy-egy pályázat esetében a benyújtott anyagukkal szemben egy olyan pályázó nyer, amelynek ajánlata semmilyen tekintetben nem volt jobb. Nem tudják elfogadni, ha a pályázat kiírója utólag módosítja a pályázati feltételeket, eltekint némelyik feltétel teljesítésétől, vagy komoly indok nélkül egyszerűen csak érvénytelennek minősíti a pályázatot. A legtöbb nemzetközi cég egy ilyen eset után levonja a megfelelő következtetést, s másik piacot választ befektetési területként.
A korrupció visszaszorítását azonban már korábban el kell kezdeni. Minden olyan cselekedet korrupciónak tekinthető, amikor egy döntési pozícióban lévő személy adott téren meglévő hatalmát nem az általa képviselt szervezet, hanem személyes céljai érdekében használja fel. Így az is korrupció, ha például egy tanár némi ajándék fejében átengedi a vizsgán az arra nem érdemes diákot, ha egy közlekedési rendőr néhány ezresért eltekint a feljelentéstől, ha egy orvos csúszópénz ellenében olyan orvosságot ír fel, amely szakmailag egyébként nem indokolt, vagy egy hivatalnok ellenszolgáltatás fejében “előrevesz” egy ügyet. Amíg a társadalomnak ezen rétegei nem kapnak felelősségüknek, munkájuk társadalmi jelentőségének megfelelő fizetést, illetve az adott folyamatokat nem lehet kellően áttekinteni és ellenőrizni, addig nem válhat általánossá a társadalomban a korrupciót elítélő magatartás. Márpedig ha ez az elfogadó-megbocsátó hozzáállás, és a pénzek biztonságos “csúsztathatósága” és “kenhetősége” jellemzi a mindennapjainkat, akkor ez tükröződik a gazdasági életben is. És itt már nagy pénzekről van szó. –
