Az Országgyűlés a múlt héten szavazta meg a jövő évi költségvetés főösszegeit. A honatyák az eredetileg benyújtott javaslattal ellentétben mintegy 600 millió forinttal magasabb költségvetési hiányt fogadtak el. A tb-alapok hiánya is 900 millió forinttal növekedett, azonban ennek ellenére is tartható lesz az államháztartás GDP-hez viszonyított 3,5 százalékos hiánya. A központi költségvetés deficitnövekményének az az oka, hogy míg a bevételeket a tervezetthez képest 5,2 milliárd forinttal lejjebb vitték, addig a kiadásokat csak 4,6 milliárddal sikerült csökkenteni. A szavazás legnagyobb vesztese talán a Belügyminisztérium, ahol a központi támogatás mértéke 900 millióval csökkent, de a közlekedési tárca (-773,8 millió) és az Oktatási Minisztérium (-719,9 millió) is lényegesen kevesebb pénzből gazdálkodhat. A kisgazdák által kezdeményezett agrár-költségvetési növekményből csak az agrártámogatásokra vonatkozó 55 milliárdos állami garanciavállalás teljesült, a pontos részletek azonban még nem ismertek. Csak a Miniszterelnöki Hivatal (297 millió), az Igazságügyi Minisztérium (4,5 millió), a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (656,6 millió) és az Országgyűlés (696,8 millió) gazdálkodhat több pénzből. A legjobban talán a képviselők jártak: a parlamenti hivatali szervek személyi juttatásai és járulékai 560,2 millió forinttal növekednek. –
- 00:21 Az Atlético a 95. percben mentett pontot a botrányos madridi rangadón
- 22:08 Valóban a Szabadságpárt nyerte az osztrák választásokat
- 21:55 Őrület a Bundesligában: 12 perc alatt benyeltek három gólt, majd jött egy kiállítás, és a végén 4-3-ra nyertek
- 21:29 Szijjártó Péter rég hangzott ilyen boldognak
- 21:11 A nap legfontosabb hírei - 2024.09.29.
- 20:57 A Fradi EL-ellenfele az Old Traffordon oktatta a MU-t
- 20:36 A Magyar Orvosi Kamara emlékdíjat alapít Karsai Dániel tiszteletére
- 20:26 A hőhullámok elveszik a poszméhek szaglását
- 20:11 A Fradi brazilja csereként beállva 17 perc alatt mesterhármast hintett a Puskás Akadémia ellen
- 20:06 „Ez nem a kalandorok növénye” – szüretelik az aszálykedvelő pisztáciát Köveskálon
- 19:42 USA: 37 terroristát öltek meg amerikai légicsapások Szíriában
- 19:32 Élre állt a Kozármisleny, kiesőhelyen a Honvéd az NB II-ben
- 19:28 Videón, ahogy egy farkas elviszi Tommy Lee kutyáját
- 19:03 „A legrosszabb börtön nem az, ahova a nácik zártak” – mi mindent tanulhat a világ a 97 éves Edith Egertől?
- 18:59 Így halt meg Mikes Kelemen
- 17:00 Nyom nélkül tűnt el Kádár János 1956-ban
- 15:45 Gulyás Gergely: Karsai Dániel az emberi méltóság kiemelkedő képviselője volt
- 12:14 Trump-ima, gigászi Korán és manhattani napfelkelte a hét legizgalmasabb képein
- 16:52 Hatos lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 11:41 Hidvéghi Balázs váltja Dömötör Csabát a Miniszterelnöki Kabinetirodában
- 18:59 Így halt meg Mikes Kelemen
- 20:36 A Magyar Orvosi Kamara emlékdíjat alapít Karsai Dániel tiszteletére
- 09:32 Karsai Dániel utoljára arról írt, hogy ő nem szeretne sem Putyin, sem a szenvedés szolgája lenni
- 22:08 Valóban a Szabadságpárt nyerte az osztrák választásokat
- 15:38 Megtalálták Haszan Naszrallah holttestét a romok alatt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!