Ötven évvel ezelőtt mindössze 58 tagja volt az Egyesült Nemzetek Szövetségének, ma 185 a számuk. S ha gyarapodásuk üteme nem változik, úgy száz év múlva már a 2000-hez közelít majd a tagság. Soroljunk fel néhány lehetséges új ENSZ-tagot (s ne feledjük, ez megannyi új zászlóval, himnusszal, címermadárral és olimpiai bobcsapattal jár): Skócia, Quebec, Palesztína, Koszovó, Tibet, Kasmír, Dél-Oszétia, Kurdisztán, Timor, Biafra, New York City.
A meglévő államokat paradox módon éppen az a két világtendencia szakítja szét kisebb egységekre, amelyekről általában azt feltételezték, hogy mindenkit egy akolba terel: a gazdasági globalizálódás és az internet. A világháló – széles körben az univerzálódás jelképe – a valóságban megkönnyíti a nacionalizmus életre keltését és gyakorlását. Dunát lehet rekeszteni a baszk és quebeci weboldalakkal, amelyek hozzájárulnak az elszakadási mozgalmak erősítéséhez.
Másrészt a gazdasági globalizáció lehetővé teszi a “kishalak” boldogulását. A kereskedelmi liberalizációnak köszönhetően azok a területek, ahol rendelkezésre áll valamilyen kifelé is jól eladható termék vagy szolgáltatás, kivonhatják magukat a “nagy testvér” gyámsága alól, s a saját lábukra állhatnak. Amihez még saját valutára sincs feltétlenül szükségük. (Láthatjuk: még olyan hagyományos nagyhatalmak is hajlandók feladni saját pénzüket, mint Franciaország és Németország.) A regionális katonai szövetségek pedig lehetővé teszik, hogy a kis államoknak ne kelljen saját hadsereget fenntartaniuk.
Amennyiben a mai Spanyolország északi részén megalakulna a független baszk állam, az első logikus lépése az Európai Unióhoz való csatlakozási kérelem benyújtása lenne, hogy azután bevezethesse az eurót, s gyakorlatilag teljesen nyitott határokat tarthasson fenn mind Spanyolország, mind Franciaország irányában. Sok minden nem változna tehát. Ennek ellenére egyre erősödik a függetlenség iránti igény, mind népszerűbb a Franco-korszakban teljesen betiltott baszk nyelv használata.
TARTÓS BALKANIZÁLÓDÁS. Már csak az a bökkenő, hogy Spanyolország nem megy bele a Baszkföld önállósulásába. Érvelése szerint azért nem, mert a baszkok leválása láttán rögtön benyújtanák hasonló igényüket a katalánok és a galíciaiak – vagyis a spanyol pillanatok alatt apró darabokra, egymással rivalizáló nemzetiségi alakulatokra esne szét.
Az előttünk álló évszázadban sem lesz tehát ritka az új államok erőszakos születése. A felbugyogó nacionalizmus – amely általános velejárója a nemzetiségek önállósodási törekvéseinek – ellenreakciókat vált ki az adott terület felett rendelkező, s azt átengedni nem kívánó nagyobb államokból. Vegyük csak a Tajvan elismerésének még a gondolatától is irtózó Kínát, vagy a Ciszjordániához ragaszkodó Izraelt. Képzeljük el, mivel járna, ha a következő száz év alatt többször is előállnának a volt Jugoszlávia szétesését kísérő tragikus fejleményekhez hasonló konfliktusok! Amennyiben minden önállósodásra vágyó népcsoport megerősítést kapna függetlenségi törekvéseihez, az valami elképzelhetetlen vérfürdőhöz vezetne – figyelmeztet A világ fejlődése: a civilizáció hajnalától a XXI. század küszöbéig című könyvében David Fromkin, a Boston University nemzetközi kapcsolatok tanszékének professzora.
A vérrel áztatott anyaföld melldöngetős felemlegetése persze aligha érhető a multinacionális vállalatok világjáró képviselői számára, az ő gondolataik a tárgyalóasztalok, a laptopok, a légitársaságok által nyújtott kedvezmények és a részvényopciók körül forognak. A globalizáció e hírnökei a pénz hideg és racionális nyelvén beszélnek. Azonban ők vannak kisebbségben. A nacionalisták – mint például a szerb Szlobodan Milosevics – ősi eredetű hűségesküről és szenvedésekről papolnak, s ez a nyelvezet értő fülekre talál a szűk lakókörnyezethez és a “törzsi szokásokhoz” kötődő többségnél.
Persze vannak példák arra is, hogy a nacionalista felbuzdulást is mederbe lehet terelni. Nagy-Britannián belül látványos összecsapásoktól mentesen terjesztették ki a közelmúltban Skócia és Wales, legújabban pedig Észak-Írország önrendelkezését. (Megjegyzendő azonban: még ez esetben is vannak olyan félelmek, hogy e “tartományok” a félig függetlenné válás következményeként elszigetelődnek a világgazdaságtól.)
Fennáll a kockázata annak, hogy miközben a fejlett információs társadalom vezető hatalmai – mindenekelőtt az Egyesült Államok és az Európai Unió – a nemzetek feletti államszövetségek kiterjesztésén munkálkodnak, a folyamatból kimaradó, kihagyott régiók az ellenkező irányba fordulnak. Még nacionalistábbak, az erőszaktól még inkább átitatottak lesznek. A világ szegény államai, akár a padlóra ejtett váza, ezernyi darabra törhetnek szét.
