Joshua McFadden, az Ohio állambeli Oberlin College számítógépekre és elektronikus zenére szakosodott végzős diákja nem kilincsel szerződésért egyik nagy lemezkiadónál sem. Szűk kollégiumi szobájából egy PC, egy klaviatúra és egy nagy teljesítményű internet-hozzáférés segítségével a világ legkülönbözőbb pontjaira juttatja el szerzeményeit. “Üzletileg nem mondható igazán sikeresnek ez a módszer – vallja be mosolyogva -, de egyszer kaptam már levelet egy dél-afrikai hallgatómtól”.
Ugyancsak ezen a főiskolán egy másodéves diák főként zenei könyvtárként használja az internetet. “A neten minden megtalálok, amire szükségem van” – mondja, miközben éppen egy diáktársa gépéről tölti le a kívánt zeneszámot az iskolai intranet segítségével. A legújabb zsákmánnyal az immár 800 darabos gyűjteményét gazdagítja. Van köztük 111 Beatles-szám, 25 a Pink Floydtól, s egy komplett Lauryn Hill album – s mindezeket természetesen teljesen ingyen szívta le a világhálóról.
Sorra bukkan fel a kollégiumi szobákban Steve Crandall, a New Jersey-i Florham Parkban működő AT&T Laboratories munkatársa. Ő és néhány kollégája gyakori látogatók Oberlinben, nem véletlenül. Az intézmény diákjai ugyanis egy kísérlet részesei, mindennapi tevékenységük nagy részét – a tanulást, az egymással való kapcsolattartást, a játékot – egy másodpercenként 100 megabit adatátviteli kapacitású hálózat segítségével bonyolítják le (az AT&T tervei szerint idővel ilyen nagyteljesítményű összeköttetéshez jut valamennyi előfizetője). Crandallék azt tanulmányozzák, miként találják meg a diákok a világhálón a nekik tetsző zeneszámokat, mikor és milyen módon hallgatják ezeket, értékelik-e a hangminőség javulását, s hogyan viszonyulnak a probléma üzleti oldalához, azon belül is a szerzői jogi kérdésekhez. A fiatalok, szokásuk szerint, saját szabályokat alakítanak ki ezen a téren is, s ez nemcsak a zenére, hanem a könyvek és a videók terjesztésére is vonatkozik. S az AT&T – Amerika legnagyobb távközlési és kábeles szolgáltatója – igyekszik szoros kapcsolatot fenntartani e korosztállyal, hogy feltérképezhesse a szokásait. “Rengeteget tanultunk Oberlinben – mondja a cég munkatársa -, például a diákok elejtett megjegyzéseiből az szűrhető le, hogy a megemelt hálózati kapacitás korában már nem a pornó az elsőszámú kedvenc, hanem a zene.”
A jövő században mindnyájan élhetünk az oberlini diákok számára már most is hozzáférhetővé tett lehetőséggel: kedvünkre bóklászhatunk a zenétől, videóktól és könyvektől roskadozó interneten – egyúttal fel is tehetjük a világhálóra a magunk alkotásait. Új dimenziókba emelkedhet a művészi önkifejezés, elmosódnak az alkotók és a műélvezők közötti határvonalak. Mondhatni, az internet megteremti a lehetőséget a fejlett társadalmak számára, hogy a művészetek terén visszataláljanak az iparosodás kora előtti demokratikus viszonyok közé. Az elektronikus eszközök, a kamerák egyre többet tudnak, s közben egyre olcsóbbá válnak. Idővel a szoftverek az amatőröket is képessé teszik – méghozzá elérhető áron – profi minőségű hangfelvételek, illetve videók elkészítésére, s ezek a “családi” szerzemények azután jó eséllyel kiszabadulnak a dobozból, hogy más “dobozokban”, idegen családok monitorain bukkanjanak föl.
A SIKER KAPUJÁBAN. Ami Oberlinben és még sok száz tanintézményben folyik, az zavarba ejtő a filmstúdiók, könyv- és lemezkiadók stratégái számára. Már rövid távon is szembe kell nézniük azzal, hogy az internetes áruházak területeket hódítanak el előlük – az Amazon.com máris forgalmazza a nagy kiadók egyikéhez sem leszerződött együttesek számait. A folytatás elég egyértelmű: az internet – vagy ami utána jön – megteremti a módját, hogy a művészek önmaguk menedzsereivé válhassanak. A komputerek és a hozzájuk kapcsolódó ágazatok már ma is a csodák birodalmának számítanak, gondoljunk csak azokra a minimális vagyonú, gyakorlatilag nulla forgalmú szoftvercégekre, amelyek részvényeit milliárd dolláros nagyságrendben hajlandók lejegyezni a befektetők. Az interneten terjesztett zenék egyike sem jutott még el a platinalemez odaítéléséig, de jobb, ha tudjuk: ez csupán idő kérdése.
Több ezernyi “oberlini” önjelölt zeneszerző persze irtózatos kakofóniát képes létrehozni. Nem kell azonban aggódni, segítő emberi és gépi kezek elvezetnek ahhoz, amit keresünk – még akkor is, ha nem is tudjuk pontosan, valójában mi az. Nagyon tetszett a rádióban egy héttel ezelőtt lejátszott Miles Davis-szám? Dúdoljunk el belőle néhány ütemnyit, s szoftverünk kielemzi a dallamot, felkutatja a világhálón, letölti, s természetesen mindjárt le is játssza. Szeretnénk még valami hasonló, de egy fokkal keményebb zenét? Forduljunk a “zenei tanácsadónkhoz”, egy szoftverkereskedőhöz, akinek nincs más vágya, minthogy a mi ízlésünknek megfelelő számokat prezentáljon. “A műszaki feltételek mindehhez már most is adottak – állítja Jack Lacy, az AT&T Laboratories kutatásvezetője -, csupán össze kell illeszteni az egyes elemeket.”
A dolog nehezének igazából nem is a technológiai problémák ígérkeznek, hanem a társadalmiak és a jogiak. A lemezek, könyvek és filmek szerzői jogi védelme azon az implicit feltételezésen alapul, hogy ezeknek a javaknak a hozzáférése korlátozott: mindenkinek nem juthat belőlük, mert előállításuk és forgalmazásuk nem oldható meg akármilyen nagyságrendben. Ez így is volt egészen a legutóbbi időkig. Napjainkban azonban ezek az érvek már aligha tarthatók, a hozzáférés rohamosan bővül, minthogy a világháló technikailag tökéletes másolást tesz lehetővé, méghozzá ingyen.
Elméletben az oberlini diákok zöme is belátja, hogy műalkotások élvezőitől jogosan járna a szerzői jogdíj. Az ingyenes hozzáférés kísértése azonban nehezen legyőzhető. Abban az épületben, ahol az intézmény hallgatói másolatot készíttethetnek CD-kről, állandóan hosszú sorok kígyóznak. Igaz viszont, hogy a saját műveikhez sem ragaszkodnak görcsösen, felteszik az internetre, s az onnantól már “magától” terjed.
A lemezkiadóknak persze nem áll szándékukban teljesen átadni a terepet. Eddigi lépéseik biztatóak – olyannyira, hogy a filmek kalózmásolatainak internetes terjesztése miatt szintén morgolódó Hollywood is tanulhatna belőlük. Eljelentéktelenedésüket kivédendő, a zenei kiadók a rugalmas árképzés felé mozdulnak el. Vannak együttműködésre kész forgalmazók is, az E-music.com például csak a jogtulajdonos engedélyével árusít zeneszámokat. A megoldás az lehet, ha viszonylag olcsóvá és könnyen hozzáférhetővé teszik a keresett műveket is. “Az ember olvas a kedvenc lapjában egy elismerő kritikát valamelyik együttesről, majd lenyom néhány gombot a számítógépen, s 50 cent fejében megismerkedhet a szóban forgó zenével” – ez lenne kívánatos Val Azzoli, az Atlantic Recording Corp. társelnöke szerint. Elképzelhető persze olyan megoldás is, hogy fix heti vagy havi előfizetési díj fejében korlátlanul lehessen “garázdálkodni” a szolgáltató hatalmas zenei könyvtárában. “A dolog üzleti háttere átalakulóban van, s ezzel párhuzamosan maga a zene is megváltozik” – mondja Azzoli.
Bármerre mozdul is el a jogdíjak beszedésének ügye, az az igény fennmarad – prognosztizálja az Atlantic Recording vezetője -, hogy valaki felfedezze és piacra vigye a tehetségeket. De ki legyen ez a közvetítő? Az a cég, amelynek a legjobb orrú producerei vannak, netán az, amelyik a legkorszerűbb szoftverrel dolgozik, vagy pedig az, amelyiknek márkaneve a legjobban cseng az internet világában? Elfogadott az a megközelítés, hogy egy-egy ember ízlésének úgy lehet elébe menni, hogy regisztrálják a hozzá hasonlók csoportjának igényeit. Ilyen – állandóan változó összetételű – csoportok generálásának ma már semmi akadálya sincs. Az eljárás kezdetleges változatát, az “együttműködésen alapuló szűrést” az Amazon.com máris alkalmazza, a honlapján böngésző “áldozat” a saját korábbi megrendeléseinek kielemzése alapján kap újabb vásárlási ajánlatokat. Az AT&T-nél ennél jóval összetettebb algoritmusok bevetésén munkálkodnak: jelenleg a Yahoo! által a közelmúltban felvásárolt internetes közösség, a GeoCities honlapjai művészi tartalmának minősítését próbálják megoldani. A készülő szoftverek lehetővé teszik majd, hogy a szörfözők saját szempontjaikat előtérbe helyezve megtudakolják, hogy a hozzájuk hasonló ízlésűnek talált embertársaik csoportja miként vélekedik egy-egy műalkotásról.
Ez az eszköztár persze fenyegetést jelent azok számára, akik maguk akarják meghatározni az emberek nagy tömegeinek ízlését. Nehéz időszak elé néznek az erre hajlamos lemeztársaságok. A kihívásra azonban válaszolhatnak úgy is, hogy a jövőben ne legyenek álmatlan éjszakáik a kalózkodás miatt. Amint a zenei forgalmazás szemlélete eltolódik a számok egyszerű terítése felől az igény szerinti szállítás felé, úgy a népszerű előadók – vagy az érdekeiket képviselő kiadók – abból csinálhatnának üzletet, hogy – miként azt a tévétársaságok teszik – állandó közönséget toboroznak maguk köré. “Az NBC-t egyáltalán nem zavarja, ha valaki videóra veszi a csatornán lejátszott sikerfilmet, nemdebár?” – von párhuzamot Jim Griffin, a Cherry Lane Digital, egy Los Angeles-i high-tech tanácsadó cég vezérigazgatója. Ugyanez válhat érvényessé a könnyűzenei iparágra, illetve arra a valamire, amivé a mai ágazat átalakul. A kalózkodás problémája érdektelenné válik, a jogdíjak kitermelhetőek lesznek a felhasználók radikálisan megugró száma miatt szépen gyarapodó hirdetési és marketingbevételekből.
Az oberlini diákokat persze nem ezek a problémák foglalkoztatják. Ők csak annyiban veszik ki a részüket ezekből a dolgokból, amennyiben közkinccsé teszik zenehallgatási szokásaikat. Mellesleg a zene és a technika révén ők is fontos adományhoz jutnak: esélyük marad a fiatalságuk megőrzésére. Kerüljenek bárhová tanulmányaik elvégzése után, mindig lehetőségük marad összegyűlni közös virtuális termeikben, s élvezni a zenehallgatás, a filmnézés vagy a könyvek böngészésének végtelen szabadságát. A művészetek terén nem csupán az alkotás, illetve mások alkotásainak felfedezése okoz örömet, de az is ilyen hatást vált ki, ha megoszthatjuk e tárgyú élményeinket másokkal. A szóban forgó diákok az elsők között tapasztalhatták meg ezt a világot, hála annak, hogy ellátták őket a szükséges eszközökkel, meg persze annak is, hogy képességek ezeket használni. Mindannyiuknak ilyen szerencséseknek kellene lennünk. S amint a ma még bonyolultnak tartott technológia “kezesebbé” és világszerte elterjedtté válik, azok is leszünk.
