Szórakozás

Betörő járt Radics Gigiéknél

A Megasztár győztese családjához valaki este kilenckor nyitott be, de megijedt a kutyától.

Radics Gigi gyakran hajnalban ér haza a vidéki fellépésekről, ilyenkor a szülei már régen alszanak. Sokáig maga nyitotta és zárta a kaput, de már édesanyja megy ki elé minden alkalommal.

“A kiskutyám jelez, erre édesanyám felébred, és kinyitja az ajtót, mert amióta egyszer benyitott valaki, mindig bereteszeljük belülről. (…) Betörtek a lakásba, de nem tűnt el semmi, csak a szárítón hagyott ruháinkat dobta le a negyedikre. Megijedhetett, mert a kiskutyánk hangos ugatásba kezdett, és persze mi is ledöbbentünk. Leginkább azon csodálkoztam, hogy este kilenckor miért nyit be valaki egy idegen lakásba. Amikor bejött, mi kutyástól a nappaliban bóbiskoltunk a tévé előtt” – mondta a Blikknek Gigi, akinek már akadtak gondjai a zsilipes rendszer miatt.

“A Caramel-turné utolsó közös koncertjére édesanyám is eljött velünk, hajnali háromra értünk haza, a kutya ugatott, de az öcsém nem nyitott ajtót. A telefonját sem vette fel, és biztos voltam benne, fülhallgatóval aludt el. Két órán keresztül ott álltunk, amikor apám kimászott a tetőre, és a megdöntött ablakon keresztül először felmosónyelet dobott a szobájába, majd a telefonját, ami pont a fején találta. Na, erre felriadt” – tette hozzá a Megasztár felfedezttje.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik