Szórakozás

Harmincas férfit szánnak szülei Radics Giginek

Az énekesnő nagykorú lett, már maga dönthet keresetéről és magánéletéről is.

Radics Gigi két és fél éve nyerte meg a Megasztárt, azóta itthon az egyik legnépszerűbb előadó, és Amerikában is felfigyeltek tehetségére. Sikerei ma már súlyos forintokban is mérhetők, tavaly havi másfél millió forintot keresett. Családja mindentől óvta a lányt, pénzügyeit is szülei intézték – egészen mostanáig. Gigi ugyanis nagykorú lett, mostantól maga rendelkezhet az általa megkeresett forintok felett.

“Ha a lányom úgy akarná, megtehetné, hogy saját maga kezeli a pénzét, de Gigi nem anyagias, és még szüksége van a szülei segítségére. Bár a lányom jogilag nagykorú lett, belül még egy kislány. Mi nem azok a szülők vagyunk, akik feléljük a gyerekük pénzét. Eddig is vigyáztunk rá, tartalékoltunk és beosztottuk. A lányom tisztában van vele, hogy mennyit keresett. Mindent megveszünk neki, ami természetes, mivel a családi bevétel nagy részét az ő keresete teszi ki” – mondta a Borsnak Radics Tamás, aki azzal is tisztában van, hogy immár nagykorú lánya szabadon fiúzhat is.

“A lányom nem a saját korosztályával érzi a legjobban magát. Nem csoda, hiszen már nyolcévesen felnőtt, velem egykorú férfiakkal zenélt, dolgozott együtt. Nem csodálkoznék rajta, ha idősebb férfit választana magának, és én maximálisan támogatnám. Ha engem kérdeznek, egy harminc körüli férfit képzelek el Giginek, olyat, aki szintén zenész, megérti, lelkileg és szakmailag is mindenben támogatja a lányomat” – jellemezte az ideális kérőt az apuka.

Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik